Irodalmi Szemle, 1971

1971/3 - Duba Gyula: Győry Dezső költészete

netileg. Versei egzisztencialista közöny és ironikus önvizsgálat kíséretében vallják tehetetlenségét. S ez már mai hang, „modern“ életérzés, lám, a neurózisok irodalma

nem mai találmány! S a szkepszist is ismerték már elődeink: .......a világ un már

merszet, félszet, / a világ alig ér egy élcet, / s egy fabatkát biztos nem ér“ (Gyomor- idegesség], de Győry nem tud egészen letörni, versét így fejezi be: „Meg kell gyógyulni valahogy.“ Tudni kell róla, hogy ekkor harmincéves, intenzív és hatásos szellemi munkát kifejtő közéleti ember, egyik versében (A nagy változás] többes számban mondja: „de lecsúsztunk, de lecsúsztunk“, s tán „jobbak, emberebbek“ lettek. A fokozott közéleti tevékenység mellett a lelki tehetetlenség évei ezek és a megha- sonlás évei, a „se jobbra, se balra“ évei, Győry, a költő rádöbben, hogy sem megváltani, sem megváltoztatni nem tudja a világot. Kissé ámulva és magyarázatok, okok után kutatva önmagában is, valóságát [„a ház ég“, „a szűk gyomor bőg“, „tucatmessiás és az álpróféták csapata“) szemlélgeti, és nem tagadja meg bizonyos gőgös különállását: „ami ma van, nem veszi be a gyomrom / nem veszi be. Okádék.“ (Hol a költő? 1931.) Önmaga tétlenségét igazoló arisztokratikus póznak is minősíthetnénk ezt az alapállását, ha nem tudnánk, hogy éppen ezekben az években sokat szerepelt haladóan és hasznosan (Masaryk Akadémia), s hogy ez a kép belső vívódásainak és kettős tevékenysége idegreakcióinak a terméke. S hogy ennyire következetesen kitárulkozó és önfelmutató költő Győry, az bizonyítja, hogy szinte minden vele kapcsolatos kérdésre kapunk feleletet a verseiből. Prágában írja 1930-ban, tehát harmincévesen (Nádi hegedűvel ]: „... pávára, pulykára / nem száll sas vadászni / inkább százszor itten / bújni, ázni, fázni, / vad embernádasban / verni föl a várad / amíg egy érdemes / ellenfél nem támad.“ (A vers — ritmusával, férfias erkölcsű világképével és optimista célkitűzésével — nagyszerű elődje Tőzsér Férfikorának.) A nádi hegedűvel számunkra lényeges tanulsággal szolgál: az igazi közéleti lírának ellenfélre van szüksége ahhoz, hogy szenvedélyes és hatásos, tehát valódi költészet — és ne csupán rímfaragás — legyen. S ha nincs igazi ellenfél, vagy a kor társadalma konszolidálja, és — legalábbis látszólag — kiegyenlíti az ellentéteket, a költészet szükségszerűen a belső emberi tartalmak (lelkivilág, nő, isten) felé fordul. Kritikusan átértékeli előző magatartását, és gyakran — az előrelépés illúziójának az igézetében — elveti. Közömbös, érdektelen és ironikus lesz Győry. Oj felismerésekkel próbálja rögzíteni változó valóságát: „Kínzó törvényünk: törpe nagyság!“ (Eső a Jánoshegyen.) Általánossá és inkonkréttá s egyben költőibbé (?!), finomabbá, esztétikusabbá válik. Talán az esztétikai tökély törvényszerűen a dekadencia irányában terjeszkedik?

Közösségélményt sugalló verseiben felvillan a nemzetpusztulás víziója (kis hal — nagy halász). Ez a motívum más versében is visszatér (a visszhangtalanság kínzó érzete), s bár szembefordul „rémeivel“, nekifeszülése nem meggyőző, s jelszószerfi:

.. százszor, ezerszer nem: / élet vagyok, élet.“ De egy öngyilkosság kapcsán az egyediben kicsúcsosodó közös tragédia felrázza, és visszaadja szenvedélye erejét és őszinteségét: „— A szívem orv sebet kapott, / azóta nem látok Napot, / egy millió magyar fölött, / ég és föld között / feketén lebeg teteme, / ... s közszellem / változást követel / lelkünk támadó viharában / akasztott ember kötele!“ (Pályavég a magasban

— Telléry Gyula borzasztó halálára.] Szabályerősítő kivétel ez a vers, tanúsága annak, hogy a politikus költő líráját sokkal inkább befolyásolja, erősíti vagy gyengíti az idő, a társadalom valósága és önmaga szemei világképe, és forradalmár voltának ösztönös vagy tudatos alapjai. A világ a legtragikusabb gazdasági válság éveit éli, a kapitalizmus társadalmi ellentétei a végletekig feszülnek, és a marxista művészek és szellememberek látják a közeledő forradalmat. Győryt más erők más valósághoz kötik — az idő majd igazolja vagy elveti igazát! —, s ezért a proletárforradalomra építő fiatalság keményen bírálja. Jócsik Lajos: „Győry Dezső, a kisebbségi magyarság ideológusa, akinek érdeme az, hogy a kisebbségi fiatalság számára egy olyan ideológiát teremtett, amely eltussolja, lehazudja a kisebbségi magyarság osztálytagoltságát, és az osztálykizsákmányolás tényéről egységes és ellentétek nélküli kisebbségi magyarságra, faji kultúránkra tereli a figyelmet, hogy úgy megteremtse a magyar fiatalság számára érzelmi feltételeit annak, hogy a kisebbségi magyarság osz- tályérdek-ellentéteinek tudatosítása ellenére mindig frontba állítható legyen, ha azt a magyar burzsoázia elrendeli.“ (Az Ot, I. évf., 10. sz.) S ez az ideológia az Ojarcú magyarok fogalma és programja volt, melyben „a kisebbségi magyarság új helyzetét