Irodalmi Szemle, 1971

1971/2 - FIGYELŐ - Szakolczay Lajos: Mocsár Gábor: Égő arany

teleniil a sírgödör szélén álltak, és mint arcukra vetett szörnyű gúnyt, idő előtt kénytelenek voltak végighallgatni a gyászéneket.“ Krakower néhány órai haladékot kér, hogy elrendezhesse ügyeit. Keldich tud­ja, hogy az énekes nem fordul a rendőr­séghez, és megjelenik a megbeszélt he­lyen. Ez meg is történik, de Keldich nem jelentkezik. Később kiderül, hogy a számonkérő a Hudsonba vetette magát, és Krakower a kifogott hullában felis­meri ellenfelét. Keldich tehát nem lett bosszúálló, de véget vet az életének, amikor felismeri, hogy Krakowernek igaza van: az ő bűne semmivel sem ki­sebb az énekesénél, aki eltemette a tö­meggyilkosság áldozatait. „Ügy kellett volna hagynia a mezítelen, megmereve­dett testeket, elföldeletlenül, hogy csont­juk az ég felé meredezzen" — hangzik Krakower vádja. Mindkét vád az első pillanatban lehetetlenül groteszk, de nem tagadható, hogy morális igazságot fe­jez ki. Nem annyira a partizánmorál, mint in­kább a vallási fanatizmus parancsa, hogy a partizán Melius elfűrészelje az elesett Jocó kővé fagyott holttestét, hogy baju­szos társával tovább cipelhesse, és vala­hol eltemethesse (Az ember végső dolga). Mindezek az emigrációban keletkezett elbeszélések egy tőről fakadtak, egyfajta világszemlélet hatja át őket, s bár szür­realista és absztrakt vonásaikban kimu­tatható a francia próza hatása, nem vi­tatható el sajátos szlovákiai arculatuk, ami nem csupán külsőségekben, a táj jellegében, az alakok nevében és gondo­latvilágában, hanem az író szemléleté­ben, múltjának tragikus élményeiben is visszatükröződik. Ezért is tartjuk örven­detesnek, hogy két drámájának színre- vitele után Bábi Tibor fordításában meg­ismerhetjük szépprózájának javát, amely modernségével és magas fokú gondolati töltésével nem csupán Lahola életművé­ben, hanem az új szlovák novellaírásban is csúcsot jelent. Egri Viktor Mocsár Gábor: Égő arany A harmincas években indult Magyar- ország felfedezése című szociográfiaso­rozattal sikerült megmozgatni a kiváló szerkesztőnek, Sárközi Györgynek, a nem éppen társadalmi változásra, valódi életanyagra kíváncsi, elkényelmesedő magyar irodalom poshadt állóvizét. Nem mintha nem lettek volna olyan kezde­ményezések, művek addig is, amelyek keresztül-kasul pásztázták az országot, és írói-művészi látásmódjukkal igyekez­tek a magyar valóság igazi arculatát megrajzolni, mégis a bomba a Sárközi szerkesztette sorozattal robbant, és ha­tékonyságát, valóságfeltárő szerepét mindennél beszédesebben jelzi az a tény, hogy az első három kötet — Erdei Fe­renc: Futóhomok, Féja Géza: Viharsarok, Szabó Zoltán: Cifra nyomorúság — ak­kora vihart kavart, hogy a sikerrel in­dult sorozatot be kellett szüntetni. Sár­közi tette forradalmi tett volt, a máso­dik világháború előestéjén ezzel a tény­kedésével vonta magára az ellenforra­dalmi rendszert megtestesítő magyar kormány figyelmét. Ehhez a csírájában elfojtott sorozat­hoz kapcsolódik a Szépirodalmi Könyv­kiadó gondozásában életre hívott új szo­ciográfiai sorozat, amely a példaadónak tisztelegve, szintén a Magyarország fel­fedezése címet viseli. Már a sorozat meg­indítása előtt ellentétes vélemények csaptak össze abban a tekintetben, hogy egyáltalán szükséges-e a szocializmust építő ország valóságát felfedezni, ellent­mondásaiban, nemegyszer kínkeserves harcaiban Is, az előrelépés szándékát és hatékonyságát kutatni, és megmutatni, a sorozat betölti-e azt a szerepét, ame­lyet a Sárközi szerkesztette vonulat be­töltött. Tudja-e, fogja-e azt az érzékeny műszert „játszani“, amely nemcsak meg­mutatja a bajt, hanem megjelöli a jó irányú változás körvonalait is. A régi sorozattal szembeni felfedező szerep, igaz, nagymértékben megváltozott, hi­szen az előbbinél még osztályok élet­halálharcában jelenítették meg a „há­rommillió koldus országát“, s az ellen­tétek feloldása csak a társadalmi rend megdöntésével történhetett meg, ma vi-

Next

/
Thumbnails
Contents