Irodalmi Szemle, 1971

1971/2 - FIGYELŐ - Egri Viktor: Olvasónapló (Leopold Lahola: Véletlen ismeretség)

fasisztákkal szemben. A világ négy sarkát a közönség és a kritika fenntartás nélküli nagy elismerései fogadta, de három esztendővel ezelőtt, amikor a MATESZ mutatta be, kiviláglott, hogy a felszabadulás utáni esztendőkben sokfelé nagy hatással színre vitt darabnak voltaképpen nincs igazi konfliktusa, csak egy helyzetet dramatizál, melynek hitele az évek folyamán elveszett, mióta a világ megismerhette a fasizmus megszámlálhatatlan embertelenségeit. Fonákjára fordult Yorikának, a színmű festő főhősének naiv passzivitása, krisztusi magatartása a házába betelepedett fasisztákkal szemben, s a dráma végső kicsengése, az erőszak barbár elveit fel nem ismerő festőnek az a kijelentése, hogy a partizánokat az övéinek érzi és velük indul a halálba, már nem tette az ellenállás példaképévé a humánus hangú színjátékot. (Lahola különben a később írott novellákban feladta a passziv ellenállás lehetőségének elvét.)

A Merénylet igazságot és embersze- retetet kereső főhősének egzisztencialista filozófiája váratlanul erős ellenkezést váltott ki, a színművet három előadás után le kellett venni a műsorról; szerzője a kritika legélesebb pergőtüzébe került, s a sorozatos támadások annyira elkeserítették, hogy elhagyta a köztársaságot.

A közel tizennyolc esztendeig tartó emigráció Laholát Izraelbe, onnan Jugoszláviába és Nyugat-Európa országaiba vetette. A helyét sehol nem lelő, filmeket író és filmeket rendező Lahola végül Münchenben telepedett le, s onnan

1967-ben tért haza. Tisztára a véletlennek köszönhetem, hogy azon a fogadásszerű megbeszélésen, amelyet hazatérése után a Szlovákiai írók Szövetsége rendezett, jelen voltam, s ott tudomást szerezhettem arról, hogy hosszú emigrációja alatt egyetlen sort nem Irt hazája ellen, és egyetlen rádióelőadásra sem volt kapható, hiába környékezték meg a Szabad Európa emberei. Ma is élénk emlékezetemben él akkori vallomása, hogy az idegenben mindvégig szlovák írónak érezte magát; valahányszor egy-egy téma foglalkoztatta, és írni készült, szlovákul formálódtak meg benne a gondolatai, alakjai az anyanyelvén szólaltak meg, egész érzés- és gondolatvilága az elhagyott hazájához, szülőföldjéhez kapcsolta. Kezdettől a szlováksághoz

kötötte a kultúra köldökzsinórja. Az Árva-vidék és a Tátra, az egész szlovák hegyivilág minden színével és illatával kitörölhetetlen emlékként, visszahívó erővel élt benne.

Egyszerű és őszinte vallomásában nem fedezhettem fel semmi előkészítettet, spontánul jött minden szó az ajkára, a színpadi hatást kitűnően ismerő író oly nyíltan, keresetlenül s minden cifraság nélkül beszélt, mint a nép fia. S a hazatérő úgy folytatta munkáját, mintha sohasem hagyta volna el szülőföldjét. Hatvanhétben, hazatérése évében került színre Napfoltok című drámája, amelyet egy esztendővei később a MATESZ is bemutatott. Ebben a négyszemélyes, klasz- szikus idő- és téregységben lejátszódó, vitathatatlanul legjobb színművében Lahola hű maradt önmagához: etikai kérdést állít a játék központjába, s azt példázza benne, hogy a gyűlölet, a bosszú tévútra vezeti az embert, erkölcstelenség a fasiszta apa vétkeiért az ártatlan, védtelen utódot megbüntetni.

A Napfoltoknak, valamint utolsó darabjának, az Infernónak mondanivalója ma ugyanolyan aktuális, mint novelláié, amelyek Posledná vec (Az ember végső dolga) címmel halála esztendejében,

1968-ban, az elmúlt esztendő végén pedig Véletlen ismeretség címmel a Madách és az Európa Könyvkiadó közös kiadásában magyarul is megjelentek.

A novelláskötet füljegyzete jelzi, hogy Lahola humanista filozófiájának érték- rendszerében a gaztett gaztett marad, bárki is kövesse el azt, és humanizmusához keserű élettapasztalatokon és rendkívül igényes iskolán keresztül jutott el. Ez így igaz, s erről kötetének tizenkét novellája sokoldalú tanúságot ad. A szlovák gyűjteményes kiadás tizennégy, a cseh pedig tizenöt novellát tartalmaz. A magyar kiadásban Cesare Pavese mottóját sem találom: „Csak egyetlen lehetőség létezik, hogyan menekülhetünk meg a szakadéktól: átvizsgálni, megmérni, megállapítani mélységét és alámerülni benne."

Ez a megismerést kereső, mélységbe alászálló szándék kezdettől él Laholá- ban; minden írásának motorja, hajtóereje. A háború, a Felkelés és közeli hozzátartozóinak pusztulása számára nem az érdekességek, a drámai helyzetek forrása, hanem csontig hatoló, kegyetlen és