Irodalmi Szemle, 1971
1971/1 - Ján Šimonovič: Csöndes nap - Ján Šimonovič: Az álom fehér hóna
Ján Šimonovič csöndes nap I A líraian tiszta tőr újra meg újra a homlokotok felé hajlik; látjátok, hogy naponta kettészelik a napgolyót; a féltékenység is nagyon nehéz bánat. II A szakadék, mint buta tehén, sarkunkban lépked, hátrálni csábít ürességével, mely a szemünkben is itt reszket — boldogan szuszog, hűen alkalmazkodik tetteinkhez, s türelmetlenül vár az erkélyed alatt. III A temetőkben susog így maga a levegő lelke, s nem azért, mert nyugodtan simul hozzánk. Válaszunk a hosszú hallgatás, mely talán majd cserbenhagy bennünket, a holtak válasza a közöny, mit révedező szemeink iránt éreznek. VI Am a magasban ott pezseg a Nap, elénk hozza a nyarat, mint egy nagy hodályt, melyből tollasfejű forróság nyomakszik a számba. V Az erdőben szellős ruhák bolyongnak, és leheverednek helyettünk a tisztásra, a szerelem kicsiny főterére. az álom fehér hóna Mily aranyos a meleg. Csinos hasa már messze vonaglik. A Nap, mely a vizeket hajtja, esténként megnő, akár az emberek feje, s nyugaton tipródik; estére a folyók is ellankadnak. A fény lefekszik, mint a ló, így immár a szem számára áttörhetetlen, így többnek tűnik a messzi, laposra nyomott földön. A kongás-bongás, melyen a vonat megy, sokáig térdel önmagamban, vasban vason. Belehuppansz a harangszóba, eltűnhetsz benne, mint a dombok mögött, s a szürkeségből belépsz az álom fehér hónába. Veres János fordításai
