Irodalmi Szemle, 1971
1971/2 - Arbuzov, Alekszej: Én szegény Maratom (befejező rész)
MARAT: Attól félek, rajtad már nem segít semmi. LEONYIDIK (hevesen): A helyedben nem tréfálkoznék. LIDA: Gyerekek, ne vitatkozzatok már ... LEONYIDIK: Hát persze, a hölgyek imádják a hősöket. MARAT: Természetesen. És utálják a vénasszonyokat. LEONYIDIK (Marat elé áll): Ügy látszik, te megfeledkeztél arról, hogy csak a bal karomat veszítettem el. (Pofon üti Maratót, Marat elesik) LIDA (Morálhoz szalad): Te! Mit csináltál? LEONYIDIK: Semmit. Knock aut. Dugj a Góliát orra alá egy kis szalmiákszeszt. LIDA (keresi a szalmiákszeszt): Hol van? Hova is tettem?... LEONYIDIK (leül az asztal mellé, felemeli a szalvétát): Nincs valami ennivalód? Rettenetesen megéheztem. LIDA: Azt is mondhatnám: nagyszerű... Beborult az ég’. LEONYIDIK: Csak azt kapta, amit megérdemelt. Ez minden. Megtaláltad a szalmiákszeszt? MARAT (a padlóról): Az ördögbe... Nem kell szalmiákszesz. Még szerencse, hogy nem törtem szét a fejem. Ez telibe talált! LIDA: Igyál vizet. MARAT: Bocsáss meg, León — összebeszéltem mindenféle zöldséget. LEONYIDIK: Rendben van, és ne haragudj. .. Nem gondoltam, hogy így eltalállak. MARAT (az állát simogatja): Igen... Elsőosztályú ütés. LIDA: Ö, ti ostobák! (Maratra néz) Kellett neked monokli? Hogy megyünk így a Né- va-partra sétálni? MARAT: Hogyhogy? Ünnep van — s az igazi ünnep mit ér monokli nélkül?! LEONYIDIK: Rézpénzt kell rászorítani. MARAT: Íme, ez az eredménye, ha az ember lebecsüli az ellenfelet. LEONYIDIK: Ajánlom, ezt jól jegyezd meg magadnak. MARAT: Látod, Lida, már megint fenyeget. LIDA (félig komolyan, félig tréfálkozva): Egy igazi férfi számára, aki megvan szerelem nélkül is — apróság! LEONYIDIK: S most — figyelem! Most következik a meglepetés. Ajándék a kisgyerekeknek. Az kapja, aki a legszerencsésebb. A leghosszabb gyufaszál nyer... Figyelem . .. Húzzatok! (Nevetnek] & Május huszonhatodika Öreg alkonyat, de az udvaron még világos van. A nyitott ablakon át látni a bearanyozott ég egy darabját. Marat és Leonyidik Lidát várja. LEONYIDIK: Mennyi az idő? MARAT: Negyed tizenegy. A mi Lidánk elkóborolt, (kis csend) Gyújtsak-e villanyt? LEONYIDIK: Minek? Ma már nem lesz sötétebb. MARAT: Mintha versben beszélnél. LEONYIDIK: Hülye. Fehér éjszaka — tiszta és csodálatos. MARAT: Későre jár. Nem megyünk haza? LEONYIDIK: Ha akarsz, menj. (magára mutat) Én maradok. MARAT: Te, te nagyszerűség! LEONYIDIK: Már két napja nem láttam őt. S már nagyon kívánom látni. És nem szégyellem bevallani. S tudod, miért? Mert én nem vagyok igazi férfi. Azt mondom, amit gondolok, és azt teszem, amit akarok. Ahogy eszembe jut. MARAT: És amúgy — mi van? LEONYIDIK: Semmi, (elhallgat) Most mit ülsz itt? Az előbb már menni akartál. MARAT (kinéz az ablakon): Bizony, ez valóságos csoda. Az ég, mintha aranyból volna (kis csend) Leonyidik.. voltál-e már Szaratovban? LEONYIDIK: Átutaztam rajta.
