Irodalmi Szemle, 1971
1971/2 - Arbuzov, Alekszej: Én szegény Maratom (befejező rész)
LIDA Inövekvő örömmel): Te adtad. Tavaly, a születésnapomra. Egy néni árulta, tőle vettem. Elhitettem magammal, hogy te küldted. S mindig is ezt fogom hinni. MARAT (kis szünet): Kösz. (az ablakhoz megy) Te úgy gondoltad, hogy... a nyaklánccal én is ... LIDA: Ügy. MARAT: Szép. Nagyon szép. (Kint zene szól. Ugyanazt a melódiát hallani, amelyre Lida és Marat Lida születésnapján táncolt) Emlékszel? LIDA (halkan): Igen... (Csendben állnak és hallgatnak) S akkor jött Leonyidik ... MARAT: És fölfalta a csomagodat, (az órájára pillant) Merre kóborolhat? Megbeszéltük, hogy háromkor találkozunk. LIDA: Csak ne nyugtalankod], pontosan megjön. MARAT: Megváltozott. Negyvenkettőben én látszottam idősebbnek. Most meg ő az idősebb. ^ LIDA: Akkor se volt így. MARAT: Te mondod, (elhallgat] Sokat töprengek ezen. LIDA: Én is. MARAT: Szeretném, ha boldog lenne. LIDA: Én is. MARAT: Érnek azok a versek valamit? LIDA (elgondolkodva): Nem tudom... valahogy túl bonyolultak. MARAT: S ez rossz? LIDA: Lehet. A háború alatt Turgenyevet és Tolsztojt olvastam bolondulva... Most meg a vidám gyermekkönyveket... (Elhallgat) Néha azt hiszem, hogy tizennégy évesnek lenni a legszebb. MARAT: Tizennégy! Hol van az már! LIDA: Haha! Ügy beszélünk, mint két nyugdíjas. MARAT (hirtelen]: Csak legalább boldog lenne. LIDA: A kezével nem volt szerencséje. MARAT: Nincs igazad, én vagyok a pechesebb, (ránéz) Mondta már, hogy szeret? LIDA: Nem, nem mondta. MARAT: Mindegy. Látni rajta. LIDA: De te se szóltál semmit. MARAT: Várj, lehet, hogy egyszer még szólok. Talán! LIDA: Talán? MARAT: Utálok sorban állni. (szünet) S volna értelme? LIDA: Próbáld meg — majd meglátod. MARAT: Leonyidikot már nem tudom behozni. Nagy az előnye. LIDA: Mekkora? MARAT: És tudod, fenemód büszke is vagyok, Lida. Néha már szinte undorodom magamtól. Öcska tömegszálláson lakom. Ez a jutalmam. A hős jutalma. De nem panaszkodni akarok. LIDA: Marik. .. már rég meg akartam mondani: ez a szoba tulajdonképpen téged illet, és ... MARAT (félbeszakítja): Egy szót se többet erről! LIDA (nevetve): Valamikor itt a kredencről vitatkoztunk. MARAT: Semmiről se vitatkoztunk. Ez volt a hiba. LEONYIDIK (beszalad a szobába): Konitiva! Konitiva! Ez japánul azt jelenti: Jó napot. (hosszan és szertartásosan hajlong) Most pedig a május elsejei ajándékok kiosztása következik. (Lidához) Neked hóvirág, a Szovjetunió Hősének pedig „Ember, ne mérgelődj“. A fődíjat később sorsoljuk ki. MARAT: Hol öntöttél fel a garatra, te haditudósító? LEONYIDIK: Az unokatestvéremnél, de végzetesen keveset ittunk, (az asztalra egy üveg bort tesz) S most nagyon szívesen folytatnám.
