Irodalmi Szemle, 1971
1971/2 - W. G.: A szegényember fia, Zsiga
W. G. a szegényember f ia, Zsigu Akkor kezdődött, amikor jeges szél vágódott északról a falura. Éppen akkor ment az úton egy traktor, két iskolás gyereket csavargásért pofozott az anyja, a kocsma előtt megállt egy autóbusz, a fáradt emberek nyolcvan százaléka a kocsmába tódult, majd később Béla megrúgta a feleségét, Pityu légpuskával lelőtte a szomszéd galambját, megjött Ilonka, férjével: a fogorvossal és a gyerekkel. — Az apjukom tegnap beleesett a meszesgödörbe — mondta Mári néni, Kósáéktól valaki elrohant az állatorvosért, mert az emse megette két kölykét. Egy félórával később a téli szürkeség feketére változott. A kocsmában gyújtották fel legelőször a villanyt, éppen dudált egy autó, a temetőben hallgattak a sírok, a templomról levert egy cserepet a szél, a szentek fázósan takaróztak kopott maxiszolt- nyájukba, Béla felesége és az elpüfölt gyerekek abbahagyták a sírást, a szomszédban kifutott a tej, az üzletben csak a lila neonfény őrködött, a kocsma előtt újabb busz állt meg, Kósáéktól az állatorvos átment a szomszédba, hogy megpurgálja a tyúkokat, Vince az ajtóból megígérte a feleségének, hogy rendes időben hazajön, minden házban bekapcsolták a televíziót, Nadéknál eldugult a fürdőkád, de ugyanakkor beszélni kezdett a kis Joskó, Feketéék előtt egy autó állt meg, valamit gyorsan cipeltek róla, a szerelőműhelyben nyakig olajosan fusizott két srác, aztán otthagyták az egészet, és elmentek „sornyi“. Ugyanoda igyekezett a tizennégy éves Péter, abban az irányban baktatott az út szélén egy sánta farkaskutya, a kocsmába ment a tizenhat éves Pál, a húszéves Jóska, a negyvenöt évvel idősebb Zsiga, oda igyekeztek azok, akik még nem voltak ott, s ott maradtak, akik már ott voltak. Hideg szél fújt a templomban, a temetőben, a kultúr- házban, az orvosi rendelőben, a megvakult váróteremben, s mindazokban a házakban, ahonnan valaki hiányzott. Ezt csinálta a falu, látszólag megszokottan és egyhangúan, de ebben a hétköznapiságban a nyugalom mellett ott vibrált az idegesség. Mindenütt jelen volt a konfliktus lehetősége, még a legkisebb mikrovilágokban is; a legnagyobb vibrálás azokban a családokban volt, ahonnan valaki hiányzott. Az élvezetek rabjai vagyunk, jobban, mint bármikor. Másnap halva találták a szegényember hatvanöt éves fiát, Zsigát. Ezen a napon legkorábban az etetők keltek, utánuk a melósok, utánuk az asszonyok, utánuk a gyerekek, s velük együtt a pap, az orvos, a hivatalnokok, és nem kelt fel Zsiga, a szegény, a szegényember fia. A sírásó, aki egy volt istállóban aludt egy süket parasztasszonynál, eltörte a csákányát a temető fagyos földjében. Most még jobban szuszogott, mint máskor. Az össze- öntögetett sör, ami minden este kijárt neki a kocsmában, most valahogy a fejében maradt. Megtelepedett az agysejteken, a belekben, a májban, a mozdulataiban. Amúgy is nagyot hallott, de most a szél zúgása bent tombolt a fejében. Mindig a legnehezebb terheket cipeltették vele. Ásás közben elszakadt a nadrágszíja, s cafatos inge kibugy- gyant a ruhája alól. Kósáéknál az emse minden kölykét megette. Szidták az állatorvos lúdeszét. Mári néni férje, szegény ember, ágyban maradt. Ilonkáék autóba vágták magukat, és elhaj-
