Irodalmi Szemle, 1971

1971/2 - Celan, Paul: Versek

ESO VERTE ÖSVÉNYEKEN a csönd kis kókleprédikációja.

Olyan, mintha még hallanál, mintha szeretnélek még.

FEHÉR ZÖREJEK, nyalábba kötve,

sugarak

úsznak

az asztal fölött palackpostán.

(Önmagára figyel, a tengert figyeli s issza; leveszi a fátylat utakkal terhelt torkolatokról.)

Az Egy titka

már örökre a szóba vegyül.

(Ki lehull róla, a lombtalan fa alá gördül.)

Minden árnycsuklőn mind az árnyreteszek,

hallhatón — nem hallhatón, most jelentkeznek.

AZ EGYETLEN saját

csillagú

éj.

Lehunyt szemhéjak árnyéka óráról órára hamuval szövi át,

összecsiszolódva

nyílvékony

lélekké,

elnémult beszélgetés a légalgaszakállas kúszó tegezzel.

Beteljesedett fénykagyló fut át a lelkiismereten.

LELEKVAKON, hamu mögött, a szent-értelmetlen szóban, lépked felénk a Rímtelen, agyköpenyét könnyedén a vállára vetve,

a hallójáratokat telezengi összebogozott magánhangzókkal, leépíti a látóbíbort, és felépíti megint.

Hajnal Gábor fordításai

Rudolf Uher: Kozmonauta löntvény)