Irodalmi Szemle, 1971
1971/2 - Wolf, Friedrich: Cseresznyefa
Friedrich Wolf cseresznyefa 1941 júliusa. Azt a kis fehérorosz falut a németek teljesen szétlőtték. Csak mint egy csoda, úgy világit a fekete, üszkös romok között egy zöld folt, egy házikó, amely körül kis patak folydogál. Talán a kert meg a patak védte meg Michal Vasziljevics házát a lángoktól. A kertben most egy német százados, egy német gyalogosszázad parancsnoka ül a törzstisztjeivel. Az asztalt és székeket kihozták, a zöldben terítenek. Élelmiszerben és borban nincs hiány. Az ilyesmit az összes orosz városkában és falvakban alaposan megszervezték. Már végeztek az étkezéssel, amikor odaszól egy hadnagy az ordonánc- nak, hogy szedjen a fáról, amely a ház előtt áll, egy kosár cseresznyét. Az ordonánc hiába kutat létra után. Az öreg Michal, aki most kerül elő, magyarázza, hogy a katonák minden darabka fát elhordtak a főzéshez. — Hozz egy fejszét, ruszki — parancsolja a százados, miközben egy mozdulattal a fadöntést utánozza —, de azonnal! Az öreg paraszt visszajön a fejszével. A százados most az öreghez fordul: — Előre, ruszki, döntsd ki a fát! Nekünk cseresznye kell, és nem érünk rá felmászni! Az ordonánc élénk szavakkal és taglejtésekkel igyekszik megértetni a parancsot a paraszttal. Ám az csak mozdulatlanul áll, csak nézi a magas fát, amelyen sűrű lombok között a sötétvörös cseresznyék ezrei lógnak. A százados türelmetlen, felkel, odamegy az öreghez, megragadja a karját, és vele együtt méri az első csapást a merev, sima fatörzsre. A fa halkan megrezzen. Két cseresznye — egy „párocska“, mely ikerszálon lóg — lehull. Most már folytatni kell a dolgot. De a paraszt fejszével a kezében csak áll, és tanácstalanul nézi a fán ütött mély sebet. — Rajta — kiált a százados —, nem tréfálunk! Már átlépett a határon, nincs visszaút. A tisztek nézik. A bor a fejébe szállt. Mintha az egész német hadsereg becsülete forogna kockán, kihúzza a revolverét, és ráordít az öregre: — Átkozott ruszki, meglesz vagy nem, te lusta kutya? A parasztasszony gyorsan az emberéhez lép, és súg neki valamit. Az öreg mélyet sóhajtva veszi a fejszét, és vágni kezdi a nedves tövet. Lassan megy a munka. Vastag forgácsok röpködnek. Minden csapásnál ugyanaz a hang járja át a fát. Egész cseresznyecsomók hullanak a földre. Talán elég is lett volna tiszti csemegének, de senki sem szól. Csak a fa nyög. Az öreg Michal tovább vágja. Elég lassan halad. Az ordo- náncok most egy széles szalagfűrészt találtak. Körül akarják fűrészelni a fát. A százados, aki láthatólag részvétlenül ül a bora mellett, rájuk szól: — El onnan! Ez nem a ti munkátok! Adjátok a fűrészt a ruszkinak! Az öreg paraszt még egyszer megtorpan. Visszafordul, és különös pillantást vet a századosra. Ám az öreg parasztasszony újra hozzálép, elveszi a fűrészt, s az egyik
