Irodalmi Szemle, 1971

1971/2 - Seghers, Anna: A vezető

A fiú észrevétlenül a sziklafalhoz csúszott. Itt is csak a feje volt árnyékban. A három olasz kimerültén feküdt a keskeny kiszögellésen. Rossi még egyszer felemelkedett:

— Hallod, fiam, vezess vissza minket — és ráfonta a karjait. A fiú szelíden magába zárkózott. Rossi karjai üresen hullottak vissza.

Vecchio a levegőbe lőtt. Azt kiáltotta:

— Hogy megtaláljanak!

Rossi segített Candogliőnak, hogy az őrjöngőt megfékezzék.

Végre elnémultak. Kiszögellésükön valamivel szélesebb lett az árnyék. A fiatal Ato lenézett a három olaszra. Kitombolták magukat. Nyugtot hagytak neki.

Végignézett a földön, melynek hószegélye már csillogni kezdett. A kőgöröngyök, amelyek vaktában odavetve hevertek a sivatagon, átszíneződtek és feloldódtak az esti párában, s olyan puhák lettek, mint a felhők. Átnézett az éjt a nappaltól elválasztó függönyökön. A nap még egyszer fellángolt, rőtaranyban, aranyzöldben és lilában, gyűlöletben, kétségbeesésben, de diadalban is. Suttogni kezdett a vég. A csillagok felszöktek az égre. Alig csodálkozott el rajtuk, fényük újra elbágyadt, s visszahullottak a végtelenbe. Reggel volt. A végső nap reggele.

Simkó Margit fordítása

Viliam Chmel: Város holddal és vörös madárral (olaj)