Irodalmi Szemle, 1971

1971/10 - FIGYELŐ - Moyzes Ilona: Janko Alexyra emlékezve

a kálváriája. Érettségi után nem tudta, mit kezdjen az életével. Próbálkozott a budapesti képzőművészeti főiskolán, de sikertelenül. Gyermekkorából magával hozott komoly és gyógyíthatatlan szembetegsége — asztigmatizmusa — miatt szóba sem jöhetett, hogy fölvegyék. Pest után a kassai szemináriumba sietett, ahol azzal biztatták, hogy egy bizonyos idő után Münchenben mint templomfestő folytathatja tanulmányait. Csakhamar bebizonyosodott, hogy az iskola ilyen értelmű hitegetése nem felel meg a valóságnak, és búcsút mondva Kassának, szülővárosába, Liptószentmiklósra tért vissza, ahol újabb csalódások várták. Klimeš könyvnyomdásznak nem volt rá szüksége, Laho- lánál, a kőfaragó mesternél sem járt több szerencsével. Testi munkára nem volt alkalmas. így járt Pécsett is, a kerámiai játéküzemben. A magyaróvári gazdasági iskolában próbálta folytatni tanulmányait, egy orvosi igazolvány alapján. De mert az apja nem tudta fedezni a tanulmányaival járó kiadásokat, pár hónap múlva el kellett hagynia az iskolát. így került először Rozsnyóra, majd vissza Szentmiklősra, kéményseprő inasnak. Semmi vonzalmat nem érzett elődei mestersége iránt, és gyakran a kétségbeesés peremén várta, hogy egyszer a jószerencse utána nyúl. 1913-ban Privigyére szegődött el laboránsnak egy patikába. A gyógyszertári munka kimerítette ugyan, de volt egy nagy előnye: Szende Dezső rajztanár révén egy lépéssel közelebb jutott a művészethez. Szende tanár úr jószívvel adta át rajztudását Janko Alexynak, eljárogatott vele a bajmóci várba és a piaristákhoz, ahol a műalkotások titkait magyarázta az arra szomjas fiatalembernek.

Űgy-ahogy rendes kerékvágásba zökkent életét az első világháború zavarta meg. Főnöke berukkolt, s ő a vegytan kellő tudása híján elég nehezen boldogult a patikában. Csakhamar őt is behívták, de haza is engedték a szembaja miatt. Miután a frontot megjárta mint ápoló, sok viszontagság után, 1919-ben kerül föl Prágába a Képzőművészeti Akadémiára. Későn, de annál felelősségteljesebben lépte át a főiskola küszöbét, és addig is kitartó szorgalommal, fáradságot nem ismerve festett a gimnáziumban, kéményseprőinas és laboráns korában, a fronton, mindenütt, ahol papírhoz és egy kis időhöz jutott.

A prágai Képzőművészeti Főiskolán igényes feladatok vártak rá, de megbirkózott velük, s ezt nagymértékben előzetes szorgalmának köszönhette. Sikerült megőriznie nehezen szerzett önbizalmát. Már korábbi munkái is elérték a kellő értékszintet, és erősen jelezték, hogy alkotó egyénisége képes a fejlődésre.

A főiskola után merészen expresszív színeivel, témáival, motívumaival erősen szülőföldje és nemzete felé hajlik. Sajátos formai megoldásokat talál, ezekbe sűríti mondanivalójának lényegét. Méltóságteljes realizmussal ábrázolja alakjait, nemzetének hőseit, szülőföldjét, hazája tájait. Képeiben hamonikusan olvadnak össze olyan fogalmak, mint politika, filozófia, szociológia és népe társadalmi problémái. Művészetének mély törvényeit leszűrődött lélekismeret alakítja, ez adja képeinek tartalmi jelentőségét, eszmei tisztaságát. Tömören megrajzolt pásztorai, harcosai, hegyei állnak életműve középpontjában. Minden divatos izmust mellőzve szűrte le magának a modern képzőművészet konklúzióit. Művészete szülőföldjének és imádott népének ősiségében gyökerezik.

Rendkívüli tehetsége hatalmas szorgalommal párosul. Különböző iskolákban tanít, tehetségeket fedez föl, és idejével nem fukarkodva indítja útnak fölfedezettjeit a művészet felé.

Műveinek száma eléri a háromezret, de nemcsak a festőművészet elkötelezettje, hanem az írásé is. író, publicista és esszéíró. Huszonkét könyvet írt és adott ki életében. „Mindent a nemzetért“ jelszóval erős közéleti tevékenységet fejtett ki. Saját- kezűleg rekonstruálta szülővárosa, Liptószentmiklós templomát, ő harcolta ki szülőföldje nagy fiainak szobrait, és első mecénásként járult hozzá anyagi fedezetükhöz. Ö csikarta ki városa számára a két képtárat. Ezek egyikének negyven képet ajándékozott. Szlovákia több történelmi jelentőségű műértékét ő mentette meg a mának, felesége, Sára asszony közreműködésével, akinek a mester sokat köszönhetett, mert igazi művészfeleséghez méltóan megértette és támogatta a mestert minden munkájában. Fáradhatatlan munkásságban és kivételes egyetértésben harminckilenc gyümölcsöző esztendőt töltöttek együtt (Sára asszony, majdnem ötvenéves korában, jómaga is festeni kezdett).

Janko Alexy legnagyobb közéleti érdemei közé tartozik a pozsonyi vár újjáépítése. Először tizenegy éves korában Liptószentmiklóson, Emil bácsi udvarán a játékmását,