Irodalmi Szemle, 1971
1971/10 - HAGYOMÁNY - Szíj Rezső: Adatok a hazai zenei érdeklődés történetét
egész mennyezet. A templomban négy orgona látható, de nem mindegyik használható. Az egyik elhagyatott orgona sípjai mind ezüstből valók.14 Neuenburgban is a sok templom, és benne az orgonák ragadják meg figyelmét (mindez a jezsuitáké].15 Az anglusok, noha helvét hitvallásnak, sokat megtartottak a középkori egyház külsőségeiből, s ezt Csombor észre is veszi. Az orgonákat is, s ez a kiemelés határozott utalás — nyílt polémia nélkül — arra, hogy itthon harc folyik az orgona templomi használata körül. Különben aligha lenne érthető, hogy miért említi oly következetesen a helvét hitvallást követők templomaiban található orgonákat. Az amszterdami ótemplomban is két orgonát talál. A templomról megjegyzi, hogy 34 erős, kerek oszlopon áll, s üvegablakai festettek.16 A leydeni Szent Péter templomban Is két orgonát jegyez föl. Az ottani ótemplomról pedig azt írja, hogy „bálvány“, azaz szobor nincs benne, de az „orgonák szépek".11 6. Hangszert aránylag nem sokat tartott számon. A harangjáték és az orgona mellett ugyan még többféle hangszer kerül említésre, de jelentőségben egyik sem éri el az orgonát. Danckában a várostól nem messze a Szent Kút melletti fogadó kerthelyiségében gyümölcsfák alatt, asztalok mellett mulatozik a nép. Itt „hegedűsök, virginálok, lantosok, hárjások és egyéb muzsikusok bőven találtatnak“,18 Ugyancsak Danckában látott egy szobrot, amely lánykát ábrázolt, s a kezében „cythara“-t tartott.19 A trombitáról is kevésszer tesz említést. A tengeren egy ízben húsz francia hajóval találkoztak, amelyek „nagy gyönyörű trombitaszóval“ haladtak el mellettük.20 A rotterdami hajókon is észreveszi a trombitásokat.21 Többet azonban nem említ róluk, s egyéni reflexiót sem fűz hozzájuk, mint például a harangokhoz vagy a kobozhoz. 7. Amit az utóbbi hangszerrel kapcsolatban megjegyez, sok tekintetben meglepő, s máig sem egészen érthető. Azt írja ugyanis, hogy midőn Chalons (Catalaunum) városában vacsorához ült, „keserves kobzolást" hallott. Mivel Danckától kezdve egész nyugat-európai útja során nem találkozott e hangszerrel, hangja részben megvigasztalta, részben elkeserítette. Elhivatja a kobzost, aki hegedűsökkel együtt meg is érkezik, s látva Csombor csodálkozását, megkérdezte tőle, vajon látott-e már ilyen hangszert? Mire Csombor fölvilágosítja, hogy nem a koboz formáján és hangján, hanem azon csodálkozik, hogy annyi országot bejárt, és sehol ily hangszert nem látott e hely kivételével, holott hazájában, Magyarországon még a „gyermekek is azt pengetik"22 Mire a kobzos elmondja, hogy Galliában is csak azért egyedül e helyen található e hangszer, mert „midőn amaz fene ellenség, az Attila, kiről az histórikusok írnak, ez városnak mezején (kinek most is vitézeinek testéből rakott halominak helyét mutogatják) megverettetett volna, sok számtalan kobzosokat (mert táborában bőségesen voltak) összeállóit és nagy keservesen sirattatta meg az megholtaknak keserves állapotát“.23 Tehát a francia kobzos a hangszer használatát Attila csatájától származtatja, s ritkaságát e helyhez kötött történelmi eseménnyel magyarázza. Nem tudjuk, Csombor tapasztalata — hogy nyugat-európai útja során, Dancka után, sehol nem találkozott e hangszerrel — mennyiben áll helyt, ha tudjuk, hogy a német irodalomban már a 14. századtól található róla feljegyzés. Csombor útja során még aztán érinti Németországot, de ott sem jegyzi fel, hogy valahol is találkozott volna kobozzal. Ugyanakkor nem kevésbé különös a hazai elterjedésére tett megjegyzése. Eszerint még a gyermekek is kobozt pengetnek, ami e hangszer elterjedtségére és népszerűségére utal. De Rimay János a 17. század elején azt írja, hogy a koboz katonák, tehát nem gyerekek kezébe illő hangszer. Csombor megjegyzéséből néhány dolog kétségtelenül világosan állhat előttünk. Elő!4 Uo. 44. 1. 15 Uo. 35. 1. 16 Uo. 84. 1. 17 Uo. 8803 CO 18 Uo. 56. 1. 19 Uo. 55. 1. 20 Uo. 72. 1. 21 Uo. 93. 1. 22 Uo. 144 . 1. 23 Uo.
