Irodalmi Szemle, 1971
1971/10 - HAGYOMÁNY - Szíj Rezső: Adatok a hazai zenei érdeklődés történetét
szőr Is, ebben a korban — legalább Is Kassán és környékén, amin Csombor szűkebb „hazája“ értendő — a koboz pengetős hangszer, és nem vonós, mint egy évszázaddal később, amikor már a bőgőt értik rajta, egészen a 19. századig. A koboz olyannyira elterjedt a 17. század elején, hogy a gyermekek is azzal játszanak, ami nem mond ellent Rimaynak, hogy t. i. inkább „katonák karjaiba" valő. Talán egy kisebb változatára célozhat Csombor, amelynek 4—5 húrját könnyedén pengethették akár a gyerekek is. Tekintettel arra, hogy Csombor ritkán említi e hangszert, holott például a nálunk ritkaságszámba menő orgonát, ahol csak lehet, fölemlíti beszámolójában, valóban a koboz elterjedtségére kell gondolnunk, még ha egyéb írásos emlékeknek erre nézve meglehetősen híjával vagyunk is. A kobozt illetően Csombor adata éppen ezért igen figyelemreméltó. 8. A hangszerek mellett Csombor sokkal több figyelmet fordít az éneklésre. Elsősorban az egyházi éneklés érdekelte. Közvetett módon ugyan, de mégis bepillantást enged a hazai éneklés, mindenekelőtt az egyházi éneklés állapotába, az egyházi közvéleményt foglalkoztató kérdésekbe. De ha csak erre nézve nyernénk adatokat a könyvéből, különösebb érdeklődésre ma már aligha tarthatna számot. Azonban bármily gyér számú adat áll is könyvében rendelkezésünkre, ennek alapján mégis határozottan állíthatjuk, hogy a világi zene iránti komoly s a hazai viszonyokhoz képest átlagon felüli érdeklődése kétséget kizáróan megállapítható. A párizsi pünkösdi vigilián éneklés és orgonálás hangzik.24 Ebben nincs semmi rendkívüli, de a francia népnek a mienkhez képest vidámabb volta feltűnik neki. Párizs „népe víg, valahol megyen, mind csak süvölt, avagy dudol“.25 Akárcsak Londonban — teszi hozzá —, s ezen nyilván világi éneklést értett. Az egyházi ének köréből a zsoltárköltészet állt hozzá legközelebb. Olivában, Lengyelországban a barátok a 114. zsoltárt éneklik. Nyilván nem a Lobwasser-félét, különben nem hagyná említés nélkül.26 Hollandiában egy ház falán zsoltárfelirat tűnik a szemébe.27 — Voorschotenben messziről igen keserves éneklést hall. Közelebb érkezve, egy hitvány, tapasztott falú házikóban egy nem is éppen „rút" asszony énekelgeti az 51. zsoltárt — Lobwasser verziója szerint. Ura halálát gyászolta azzal a zsoltárral.28 Nimburgban a koldusok a Lobwasser szerinti zsoltárokat mondják, amiből arra következtet, hogy lakói a helvét hitvallás követői lehetnek, különben ezekkel a köztük használatos zsoltárokkal igyekeznének könyörületességre indítani a járókelőket.29 Dortrechtben, Hollandiában a tanácsház egyik órája „gyönyörűen énekli" a 139. zsoltárt, a Lobwasser-féle kiadás szerint. Ha nem ismerné, nem állíthatná ilyen bizonyossággal.30 És hogy oly sokszor említi, illetve hogy nem szalaszt el egyetlen alkalmat sem megemlíteni a Lobwasser-zsoltárok elterjedését, bizonyítja vonzalmát irántuk, illetve Szenczi Molnár zsoltárai iránt. Ez csak azért lehetséges, mert nyilván ismeri a dallamokat, amelyekkel Molnár zsoltárai megjelentek, s a dallamról ismer rá a Lobwasser- féle zsoltárokra. — Például angliai útja során nem találkozott a Lobwasser-féle zsoltárokkal, de a hagyományos dallamú psalmusokkal igen. A canterburyi székesegyházban a hívek a psalmusokat, „responsive decantálják".31 Danckából búcsúzva a 90—91. psal- must énekelte, de egyik esetben sem jegyzi meg, kinek a földolgozása szerint.32 Azt sem említi, hogy a danckaiak ismerték volna a Lobwasser-féle zsoltárokat. Ha itt is, Canterburyben is Lobwasser zsoltárairól lett volna sző, bizonyára el nem mulasztja ennek a ténynek a feljegyzését. Ha tehát másutt lényegesnek tartotta megörökíteni, ennek nyilván propagandisztikus célja lehetett: az itthoni Molnár-ellenes tábort akarta arra figyelmeztetni, hogy ami ellen, a Molnár-féle Psaltérium ellen, hadakoznak, az 24 Uo. 137. 1. 25 Uo. 57. 1. 28 Uo. 57. 1. 23 Uo. 138. 1. 27 Uo. 85. 1. 28 Uo. 90. 1. 29 Uo. 179. 1. 30 Uo. 93. I. 31 Uo. 114. 1. 32 Uo. 65. 1.
