Irodalmi Szemle, 1971

1971/10 - HAGYOMÁNY - Szíj Rezső: Adatok a hazai zenei érdeklődés történetét

dennek okát a puritanizmusra nem lehet visszavezetni, mert egyrészt későbbi jelenség, másrészt Angliában is élt a mozgalom, a társadalom egy másik része mégis megtalálta módját nem a duhajkodásnak, nem a durva ösztönéletnek, hanem a szivet és testet egyaránt vidámító szellemi és testi szórakozásoknak.

Bennünket most elsősorban az ének- és zenekultúra érdekel, de nem hagyható figyelmen kívül az a társadalmi környezet sem, amelyben a lengyel, az angol, a holland s egyáltalán a nyugati társadalom polgársága társadalmi, s ezen belül zenei életét élte.

Csombort éppen az élet sokszínűsége lepte meg. Vadászat és lovaglás mellett test- gyakorlás, tánc, éneklés és zenélés, valamint a könyv- és színházkultúra tölti be a társadalom közép és felső rétegeinek életét. Bár a színház az a terület, amelyről alig ír valamit, mindenesetre a lehető legkevesebbet, a könyvkultúra magas színvonalára utal, amikor a könyvkereskedők sokaságán nem győz ámuldozni, főként Londonban, Amszterdamban, Leydenben és Párizsban.

Csombor módszeréhez hozzátartozik, hogy általában csak arról tesz említést, aminek a hazai társadalmi és művelődési élet híjával van. így kell olvasni följegyzéseit, akár toronyórákról, harangjátékokról, hangszerekről, orgonákról, zenéről és éneklésről legyen is szó. Ö maga ritkán hansonlítja össze közvetlenül a külföldi és hazai állapotokat, egyes pontokon pedig egyenesen föltűnően elkerüli a vita forrásait felfakasztó összehasonlítást. Ilyen alkalom kínálkozik az orgonák templomi használatának, valamint a Szenczi Molnár-féle zsoltárfordításoknak a kérdése körül. Azt az egyházias társadalmat, közelebbről polgárságot, amelyben Szepsi Csombor élt, ez a két kérdés foglalkoztatta különösen. S ebben a két problémakörben a kor hazai zenei művelődésének általános helyzete mutatkozik meg. Az orgonaellenesség a református egyházban eleve halálra ítélte az énekkari fejlődést, mert a kottát nem ismerő tömegeknek hangszer nélkül nem lehetett éneket tanítani. Orgona nélkül nem lehetett átadni az énekek helyes dallamát, hiába adják az énekeskönyvben a kottát, azt senki sem ismeri. Még Misztótfalusi Kis Miklós is azt írja majd a század utolsó évtizedeiben, hogy a zsoltárok dallamát a nép sohasem ismerte. 250 évvel később sző szerint ugyanez mondható: 20—30 jól-rosszul tudott dallamnál többet a hazai kálvinista nép nem ismer a régi magyar költészet legértékesebb darabjai közé tartozó Szenczi Molnár-féle zsoltárszövegekből és dallamokból. Mindez nem az egyik egyház belügye Csombor korában, hanem az egész magyar művelődésé. S aligha tévedünk, ha azt állítjuk, hogy társadalmunk zenei elmaradásának egyik gyökere ide, Csombor korába nyúlik vissza, amikor az orgonaellenesség diadalát kezdi ülni, s az egyházi reakció megakadályozza, hogy a Szenczi Molnár-féle dallamok a nép s annak tanítói között elterjedjenek.

2. Mit látott ez a fiatalember Európában, ez az, ami bennünket nyomtatásban megjelent művéből érdekel.

A népélethez a tánc szorosan hozzátartozott. Csombor Lengyelországban jártában megjegyzi, hogy az egyik földesúr előtt bizonyos alkalommal a nép táncot jár, amikor is az uraság egy hordó sört üttet csapra viszonzásul.2 Ugyanitt följegyzi, hogy a falusiak a község határában „örömtüzeket“ szoktak rakni, mellettük esznek-isznak, táncolnak és bolondoskodnak. A táncot az egyházi zsinatok Itthon nem nézik jó szemmel, de vele találkozva Csombor később sem hunyja be szemeit. Danckában az egyik iskolában táncokat is tanítanak3. A franciaországi Nettancourt-ban meglepi a falusi legények és leányok „csudálatos tánca“4.

3. Noha a táncról az Europica varietas lényegében nem sokat mond, mégis figyelemreméltó, mert ha az egyházi tilalom miatt nem jegyzett fel többet ezzel kapcsolatban, akkor is számításba veendő az a tény, hogy gyönyörűségét lelte a külországl táncokban. — Ugyanez áll egyéb szórakozásokra is. Londonban a királyi palota szomszédságában egy „szentegyház formára épített" csarnokot talál. Ebben különféle „játszó“-helyeket. Egyikben labdáznak, a másikban tekéznek, harmadikban karikáznak, „golyóbist játszanak", amin valószínűen a súlylökést értette. Mellette a kertben ugyancsak játszóterekkel találkozott. Ezeken egyesek követ hánynak, némelyek rudat,

2 Uo. 39. 1.

3 Uo. 49. 1.

4 Uo. 146. 1.