Irodalmi Szemle, 1970
1970/9 - Mészáros László: A szó és a tett harca
Mészáros László a szó és a tett harca lVázlat] A szó maga az ember; de mivel az ember tetteit nem realizálhatja önmagában, hanem csak a világgal való összetűzésben, a szó és tett egysége csak utópia lehet. És nem is veszélytelen: ugyanis, ha lehetséges lenne a szó és tett egysége, akkor tulajdonképpen nem is lenne szükség tettekre — hiszen elég lenne a szó. A szó maga az ember, de az ember maga a tett is. A kettő egysége az emberbe zárva; és amint megmozdul az ember, ez az egység felbomlik. A szó és tett harcra kel egymás ellen, és tudjuk, hogy egyik sem győzhet, mert mindkettő más és más szférákban létezhet csak. Bármelyik győzelme a másik pusztulását jelentené — ami pedig az ember pusztulása lenne. Egységük dialektikus egység — tehát az ellentétek szüntelen harca, miközben a mennyiségi változások minőségi változásokat idéznek elő, és mind a tett, mind a szó a tagadás tagadásának útján jut csak előbbre. A szó és tett egységére való felhívás tétlenségre való felhívás. Ha semmit sem teszek, nem szeghetem meg ezt az egységet. Csak a nirvánában van egységben a szó és tett. Tőlünk azonban távol áll a nirvána utáni vágy: mi kockáztatni akarunk — megkockáztatni a tettet —, mi a szó és tett harcát akarjuk. A dialektika törvényeiből miért csak az egységet emlegetjük [és szorgalmazzuk), és miért nem a harcot is? Az ellentétek egysége és harca azt jelenti, hogy az egység maga a harc. Az egység nem azonosság — tehát minden igazi egység legelemibb feltétele a különbségek figyelembevétele. Az egység lehet önkéntes vagy kierőszakolt. Az önkéntes egységben a részt vevő felek számolnak a fennálló különbségekkel és azok figyelembevételével egyeztetik (koordinálják) közös tevékenységüket. És a közös tevékenység hatékonyságának tényezői éppen azokban a különbségekben rejlenek. Az ember tehát maga a szó (a gondolat) és a tett egysége. Az ember képtelen csak gondolkodni és nem cselekedni, valamint képtelen csak cselekedni és nem gondolkodni (legalábbis minimálisan). A tett, az akció az ember legjellemzőbb és legnélkülözhetetlenebb szükséglete. Bizonyos akciók tehát nem redukálhatok tovább anélkül, hogy ez ne vezetne nemcsak a személyiségnek, hanem magának a testnek a dezorganizációjához is. Viszont a gondolkodás a minimumra redukálható, teljesen a legkonkrétabb reflexiókra korlátozható: meghal a szó. Tulajdonképpen ez a legkegyetlenebb elidegenedéshez vezet: az ember már nem is képes tudatosítani, hogy tárggyá változott. Önmaga számára megszűnik tárgy lenni, és mások számára válik „lélektelen“ tárggyá. Az ember csak tetté változott, de csak azt teszi, amit parancsolnak neki. Ha a tett a gondolat kritériuma és korrekciója, akkor ez fordítva is érvényes: a gondolat is korrigálja a tettet. Ha azonban ez hiányzik, megszűnik a tettek önellenőrzése. Az ember hipnotikus álomba merül. A szótól megfosztott ember gondolkodása stagnálni kezd és lerongyolódik. Az információk csökkenésével csökken a szellem aktivitása. Az ember képtelen élni információk nélkül. Pontosabban: képtelen józanul élni. Ha az információk áramlását fokozatosan a minimumra csökkentenénk, minden kapott információt parancsként fogna fel és dolgozna fel — reagálna rá — az ember. Az információk csökkentése éber hipnózishoz vezet.
