Irodalmi Szemle, 1970
1970/6 - ÚJ HANGOK - Farkas István: Egy hét a „felkentek” között (Emlékezés az Ige lillafüredi kongresszusára)
Farkas István egy hét a „felkentek" között (Emlékezés az IGE lillafüredi kongresszusára) 1934. május elején levelet hozott a posta. Az IGE, az írók Gazdasági Egyesülete hívott meg lillafüredi kongresszusára. Megvallom, nagyon örültem a meghívásnak, és szerettem volna elmenni. Igen ám, de májusban még javában folyik a tanítás, vajon az iskolaügyi hatóságok elengednek-e? Pozsonyból dodonai választ ikaptam: ha akarok elmehetek, ha nem akarok, nem. Hát, én „akartam“. Közvetlen feletteseim sandán néztek rám, de mit tehettek mást, beleegyeztek. Az IGE azt is felajánlotta, hogy Magyarország területére félárú jegyre jogosító igazolványt eszközöl ki, csak írjam meg, hogyan akarok utazni. Nem tudom, mi jutott eszembe, az igazolványról lemondtam, mert úgy terveztem, hogy Gömörön át, Putnok- ról megyek Miskolcra. Mégis hazulról, Drégelypalánkon át utaztam. Mivel már május volt, arra gondoltam, hogy — ha legalább egy hetet eltöltők valamelyik magyarországi, nyaralóhelyen — talán kapok valami kedvezményt. Meg is kérdeztem a drégelypalán- ki állomásfőnököt, van-e rá reményem. — Nálunk nincs semmiféle kedvezmény — jelentette ki fölényesen, és becsapta orrom előtt a pénztárablakot. Ilyen ómennel utaztam fel Pestre. Restelltem, hogy angem, a szlovákiai magyar írót mindjárt a határon ilyen zordul elutasítottak, de mit tehettem, utaztam. A budapesti Keleti pályaudvaron akadtam össze Egri Viktorral, akivel aztán Lillafüredig együtt mentünk. Az IGE akkori elnöke, az udvarias Pakots József szívesen fogadott bennünket, az utódállamokból érkező magyarokat. Mert nemcsak mi, szlovákiaiak, hanem az erdélyiek és a vajdaságiak is meghívást kaptak. A hatalmas költséggel épített Palota-szálló ilyenkor még kongott az ürességtől, nem okozott gondot az elszállásolásunk. Azelőtt sem, azóta sem voltam ilyen nagyvilági helyen. Az IGE kitett magáért, pompás elszállásolást, pompás ellátást kaptunk. (Csak később tudtam meg, hogy az IGE vendégei vagyunk, és egy fillért sem kell fizetnünk.) Az „ismerkedési“ est kölcsönös vizsgálódásokkal folyt le. Úgy kerülgettük, ízlelgettük egymást, mint rég nem látott, már elidegenedett rokonok. Felderült az arcom, amikor atyai barátomat, legtiszteltebb mesteremet, Móricz Zsigmondot is ott láttam az érkezettek között. S feltűnt Kosztolányi Dezső jellegzetes feje, széles gallérjával és csokornyakkendőjével. Szívből megörültem, meglátva egykori mentorunkat, Simándy Pált, aki Losoncon nemcsak a Madách Körrel szerzett érdemeket, hanem bennünket, a losonci „kolónia“ fiatal íróit, Darkó Istvánt, Győry Dezsőt, Marék Antalt és engem is „nyesegetett“. Engem különösen nyesegetnie (kellett nemcsak neki, hanem a Kassai Napló akkori szerkesztőjének, Szepesi Miksának is, mert a Pegazus olyan naturalista mezőkre ragadott el, hogy hol a Kassai Napló, hol a Magyar írás ájtatosabb olvasói mondtak le a lapról. Szlovákiából kevesen érkeztünk. Egri Viktoron kívül Tamás Mihályék, Palotai Boris, Szenes Erzsi voltak ott, másra már nem emlékszem. Tamásékkal mindjárt közös asztalhoz is ültünk.
