Irodalmi Szemle, 1970

1970/10 - Käfer István: Andrej Sládkovič (1820—1872)

a Maríná ban megrajzolt szlovák ifjú alakjának önálló életre keltése, folytatása és kiegészítése, a Ne bántsátok népemet című vers jövő-hitének a jelen valóságából kiinduló, hazai történelmi keretbe, a szlovák Mátyás-hagyományba helyezett népinemzeti hősnek eposza. Martin a nép fia az égbe törő Polyána alatt.

„Anya itt réten szül fiat, bölcsőt nyújt neki minden bükkjaág s pólyát selymes pázsit ád.

S majd ha szemét jelnyitja a gyermek,

Polyánát látja s a rengetegnek sziklatömegét szerteszét."

Erős, szép, gyengéd lelkű legény, aki megszánja a gyenge, sólyom elől bújó nyulat, s fokosát felhajítva a levegőben elejti a ragadozó madarat, Mátyás király sólymát, szíjra kötözi és gondtalanul, csendes lélekkel kúszik fölfelé. Megnevezhetetlen vágyak feszítik dalos lelkét, sorsát csak az erdei madár s a bölcsek értik:

„Tudja, öröklött bánat a része, mégis örömmel telve az élte, ükapja éppígy élt előbb."

íme, a Marina meggyalázott völgye, a Ne bántsátok népemet fátumkeserűsége. De a táj és az ember szlovák, és Martin ura e tájnak, nem mitológiai lények között mozog, hanem hajladozó kalászok, madarak, gyíkok, dongó darazsak, vakkantó hű kutyája, eprésző lányok övezik — és nem utolsósorban — süvöltő füttyét jól hallják az urak is Zólyom várában. A magas szirten a szlovák tájjal egybeolvadó ifjú dudaszót hall:

„E hang a szlovák múltnak a sorsa változatlan, bús, szomorú ...“

de nemsokára

„új sors reményét hozza a hangzat, s elringat ábrándosán.“

Sládkovič a táj után az emberekkel is összefonja hősét:

„Szereti anyját, szereti apját, fivérét, húgát egyaránt, ősei fészkét, hol béke napját élte, a csöndes kis tanyát.“

Az ifjúság című rész a szlovák költészet mindmáig legszebb népi életképe, az erő, a reménység, a biztos, áradó jövő-hit megfogalmazása: a pásztortűznél valaskát, fokostáncot járó legények, a vacsorát megáldó pásztor, az öreg bacsa, s természetesen a mindig szárnyaló népdal — és háttérben, oldalt, alul és fölül az ősi hegy.

„Testvér, mit érzel, látva e képet?

Nem biztat, mondd, az új remény?

Hamis tükörben ne keresd képed, minden sors más úton halad.

Ne csüngj a múlton, jelened nézzed, korodat hívjad tanúnak.

Néped ma még csak nyájat terelget, de a jövőtől sohase retteg, az idő épít és temet.

Mankóiért jogart ád az Eg, falkából falvai s szint akképp akolból államot teremt."