Irodalmi Szemle, 1970

1970/10 - Käfer István: Andrej Sládkovič (1820—1872)

elvbarátainak bizonyos konzervativizmusa is járult éppen egyik nagy művének, a Marinának fogadtatásával kapcsolatban. Életének utolsó másfél évtizedét Zólyomrad- ványban töltötte, a tragikusan elvetélt forradalom után, s e magány utolsó éveit aranyozta még be a fiatal Gáspár Imre barátsága.

Költészetének első korszaka a kísérletezésé: alkalmi versek, antik témák, szláv mondatfeldolgozások, a hazai történelem emlékeinek versbe foglalása, majd Halléban írja első nagyobb párbeszédes filozofikus költeményét, a Sôvety v rodine Dušanovejt, amelyben megtalálhatók 1845-ös nagy alkotói korszakának fontosabb elemei, főként a Marina hegeliánus bölcselkedő gondolatai: a szépség, az igazság, az erő és a jövő. Itt figyelhető meg az az ugyancsak a Maríná ban kicsúcsosodó törekvése, mely választ akar adni a kor minden nagy kérdésére. Allegorikus alakjait antik nevekkel látta el, ám műveinek 1861-es kiadása számára szlovák formára változtatta őket, sőt panteisz- tikus-mitologikus látásmódját a keresztény elmélettel váltja fel. Mindez azonban nem változtat a lényegen: a jó és a rossz — legtöbb esetben a képzelt és a való világ — harcán. A jő, a szép, az igaz, a nemes, a szabad csak a képzelet világában létezik, mert a valóság, a kor romlott. S a költő bármennyire igyekszik is belekapaszkodni a valóságba, alapjában véve mégis a képzelet, a jövő, persze mindenképpen a remény világába menekült a Remény alakjának szavával:

„Ne elégedj meg avval, ami elmúlt!

A jelen nem tud egészen boldoggá tenni:

Az egész ott van — ott a te műved —

Ott a te dicsőséged — a jövőben."

A Sôvety... helye Sládkovič életművében körülbelül Vörösmarty Mihály Csongor és Tündéjének megfelelő. A nagy nemzeti-társadalmi mondanivalőjú alkotásokra való felkészülés, az eszmei tisztázódás ellentmondásokkal teli műve.

Ez a nem véletlen Vörösmarty-párhuzam tovább is vihető: a Sôvety... egyre inkább közeledik népe és nemzete problémáihoz, a szláv gondolat immár kevésbé ábránd- szerű, a szlovák népébresztő eszméjéhez, s a csillagos égről bölcselkedve a drótos szomorú sorsához ér el, az óceán végtelenségétől pedig a kedves garami tájhoz.

Sládkovič Marina című nagy lélegzetű lírai költeménye nemcsak alkotója munkásságának csúcspontja, hanem az egész reformkori szlovák írásbeliség kiemelkedő műve. A kor minden szlovák problémáját felveti benne, szerves egységben a tágabb értelemben vett Duna-völgyi haza és az egész emberiség kérdéseivel. Irodalmi korszak- határ alaptémája és nyelve következtében is: A Marinával nyert létjogosultságot az igazi élményen alapuló szerelmi költészet a szlovák reformkor nemegyszer önsanyar- gatóan puritán, mindent a nemzetre építő irányversei között, s a Marina avatta egycsapásra európai nyelvvé a szinte vele együtt született új szlovák irodalmi nyelvet. Program és megvalósítás együtt: a szlovák nép bekapcsolása a költészetbe, hiszen az új irodalmi nyelv a középszlovák nyelvjárás, a közép-szlovákiai nép nyelve, s ha a népiségnek olyan nyilvánvaló formáit nem találjuk is benne, mint Petőfi híres népi élet- és jellemképeiben, lényegében ugyanolyan forradalom ez a szlovák költészetben, mint Petőfi népiessége a magyarban. Am a Marínára semmiféle irodalomelméleti szabály, norma, meghatározás sem vonatkoztatható kizárólagos értelemben. Romantika és realizmus, népiesség Himfy-strófákhoz hasonló, antikizáló, de ugyanakkor a modern technika elemeit is magában hordozó újszerű szóképekben, hasonlatokban — sőt a szimbolizmus felé mutató, addig szlovák nyelven soha el nem hangzott költői képrendszerek tárulnak az olvasó elé. Szinte megoldhatatlan feladat már műfajának meghatározása is. Valahány ismertető — megannyi műfajt Štefan Krčméry a szépség apoteózisának nevezi, klasszikus költemény formájában, ugyanő egyik magyar nyelvű írásában „elmélkedő lírai költemény"-nek. Pintér Jenő irodalomtörténete „lírai eposz“- ként, majd mai gyetemi szöveggyűjteményünk „lírai elbeszélő költemény"-ként határozza meg. Sziklay László „hatalmas lírai önvallomás"-ként értékeli és „nagy lírai