Irodalmi Szemle, 1970

1970/10 - Švantner, František: A paraszt

után győződött meg róla, hogy előtte a világ csakugyan fehér, és hogy főképpen lent az úton semmiféle gyanús mozgás sem észlelhető.

Néha erőt vett rajta a kétségbeesés. A borotvára gondolt, amelyet az András-napi vásáron vett a városban, de még nem próbálta ki, mert nagyon fényesnek és élesnek találta. Hanem hát mi lenne a feleségével? Nem, ilyen dologra nem tudta rászánni magát. Inkább az ő kezük által érje a halál, bárhogyan is, vagy úgyis eszét veszti, s ámokfutóként rohanva a világban, megmarja az útjába kerülőket.

Ma reggel azonban váratlanul megjött számára a megváltás.

Furcsa mód épp onnan, ahonnan legkevésbé várta. Amikor leeresztette a pántot az ajtón, és körülnézett, elszörnyedve vette észre, hogy az úton csakugyan ott mozognak a falubeliek. Három teherautón jöttek. Szorgosan leraktak valamit a hóba, azután néhány kisebb csoportra osztódtak, és lassan lépkedtek egymás után fölfelé a meredek domboldalon.

Arra sem ért már rá, hogy bekiáltsa a szobába feleségének a szörnyű hírt. Ügyls jobb, ha később tudja meg, legalább nem kell látnia az asszony elgyötört arcát. Kimegy a háza elé, elébük áll, hadd lőjék agyon. Gyorsabban vége lesz. Azt mondják, a fejbe lőnek. Lehet, hogy úgy jobb. Az agyvelőt egyszerre elönti a vér, semmit sem látsz, semmit sem érzel, hirtelen sötétség hull rád, hideg sötétség. De hiszen értik ők ezt a mesterséget.

Hanem tévedett. Jó, hogy nem vitt véghez valami ostobaságot, amikor bejöttek. Eszük ágában sem volt ugyanis, hogy az életére törjenek, vagy hogy kárt tegyenek a vagyonában. Egyszerre emberek voltak, akikkel üldögélni, beszélni lehet. Barátságosan vállon veregették, és bajtársuknak szólították. Sőt egyikük, egy rőt hajú legény, leakasztott az oldaláról egy kerek, posztóval bevont kulacsot, lecsavarta alumínium kupakját, és itallal kínálta. Hű, égetett, akár a pokol tüze. Köhögnie kellett, s a bajtársa nevetett rajta, mind hangosan nevettek, a felesége is, aki mégiscsak megijedt egy kissé a szobába tóduló tömérdek férfi láttán.

Nem maradtak sokáig. A hátsó kapun mentek el, teleaggatva lőszerrel, az erdő irányába.

Akkor kapott csak észbe. Gyorsan deszkákat hozott a pajtából, kívülről betámasztotta velük az ablakokat, s meghagyta a feleségének, hogy az erdőre néző, szélvédett oldalon tömje meg őket vánkosokkal is. Azután egy kissé megnyugodva leült a kemence mellé.

Jól számított. Nemsokára felzajdult az erdő.

— Uram, istenem — jajveszékelt az asszony is, feje fölött összekulcsolt kézzel, s szeme kidülledt.

— Ne ijedezz, hallod-e — csitította. — Hadd intézzék el maguk között, nekünk is az lesz a legjobb.

Az erdőben nőttön-nőtt a zenebona. Egyre újabb területekre csapott át, már jajon- gott az egész erdő, az egész hegy, mintha egy falkányi éhes farkas esett volna dü- hödten egymásnak. A lárma szüntelenül behallatszott a szobába. Néha úgy tetszett, hogy közeledik, már itt ropognak a fegyverek az erdő szélén. Ilyenkor a parasztnak gyorsabban vert a szíve, zihálva lélegzett, mintha levegő után kapkodna. Azután visz- szahúzódott a zaj az erdő mélyére. Legalábbis kezdetben így váltakozott. Később egész határozottan halkult, elveszett valahol a hegycsúcsok magasában, s idelent felszabadító enyhülés állt be, a paraszt mellében és fejében is felengedett a szorítás. Fel is állt könnyedén, odament az ablakhoz, óvatosan kilesett a deszkák résein, sőt déltájban még a pitvarajtőt is ki merte nyitni, és kiment.

Akkor már mindenütt csend volt. A déli égbolt meghasadt szélén áttörtek a nap sugarai, és elöntötték a hegyoldalt. A hó fehér hullámokat vetett, s ezernyi ragyogó szikra viliózott az éles levegőben. Az erdő is néma fényben tündökölt. Egy-egy vén fenyő lehajtotta hosszú ágait, hogy megszabaduljon az átnedvesedett hótól. A hegycsúcsról fehér pára szállt fel, és szétszakadt az. áttetsző levegőben. Nem látszott, hogy bármi is megváltozott volna. Az erdő éppoly lenyűgözőn és fenségesen húzódott végig a völgyön, mint bármely más napon. Most is vonzotta a tekintetet titkos zugaiba, árnyékos mélyedéseibe, most is megejtett határtalanságával és érintetlenségével.

Valóban semmi sem változott.