Irodalmi Szemle, 1970

1970/9 - FIGYELŐ - Fried István: Szeli István: Utak egymás felé

az alapvető esztétikai problémák közé tartozott. Tandori költészete szakít a tradíciókkal — nem a hagyományos „a művészet a valóság (természet] újrateremtése“ elvet követi. Versei abból táplálkoznak, ami nincs. A hiányból. Az érzésből, ami ,annak folytán van bennünk, ami nem vagyunk. Annak folytán, ami szeretnénk lenni. Ahol lenni szeretnénk, és nem vagyunk.“ (Pierre Reverdy)

Ez a törekvés teszi rokonszenvessé Tandori egyéni hangú, magyar viszonylatban egyedülálló kötetét, amelyből még annyit szeretnék mondani: kár, nagy kár, hogy csak 1450 példányban jelent meg.

Zalabai Zsigmond.

Szeli István: Utak egymás falé

Fórum Könyvkiadó, Újvidék, 1969.

Kettős feladatot igyekszenek Csehszlovákia, Románia és Jugoszlávia magyar irodalomtörténészei teljesíteni. Egyrészt vállalják a magyar s a szomszéd népi irodalmi-művelődési kapcsolatok történetének rendszerezését, kutatását; másrészt őrájuk vár az egyetemes magyar irodalomban is számottevő, korkép-meghatározó romániai, csehszlovákiai, Illetve jugoszláviai magyar irodalom fejlődésének földerítése. Ha a jelzett országok tudósainak munkásságát végigtekintjük, megállapíthatjuk: becsülettel és nem kevés sikerrel látják el munkájukat. Ök azok, akik könnyebben tudnak két irodalmat párhuzamba állítani; ők azok, akik kezüket mindkét (szomszéd népi) irodalom ütőerén ott tarthatják. A kolozsvári Jan- csó Elemér terjedelmes monográfiában (A magyar irodalom a felvilágosodás korában] mutatja be a magyar irodalom egy korszakának fejlődési irányait s kiemelkedő képviselőit. Fejtegetése azért is hat meggyőzőnek, mert olyan, eddig figyelembe nem vett motívumokra figyelmeztet, melyek a korképen változtatnak. Ilyen például a román elemek jelenléte egyes erdélyi magyar alkotók életművében (például: Barcsay Ábraháméban), Illetve román bizonyító anyaggal egészíti ki ismereteinket a felvilágosodásról. Turczel Lajos és Csanda Sándor elsősorban a két .világháború között élt csehszlovákiai magyar irodalom létezési feltételeit, erővonalait térképezte föl, mélyen beleágyazva a polgári demokratikus Csehszlovákia valóságába. Ezzel a legújabb magyar irodalom egyik elágazásáról többet, pontosabbat tudtunk meg. Külön ki kell emelnünk Csanda Sándornak a régi magyar irodalommal kapcsolatos tanulmányait. A kuruckorről, a széphistóriákról írott, sok új adatot tartalmazó művei fontos szerepet játszanak a magyar irodalom kelet-európai helyének megállapítására irányuló törekvésekben. Itt említjük meg, hogy a pozsonyi Jaroslava Pa- šiaková s az újvidéki Bori Imre sok tekintetben hasonló eredményre jutott Kassák Lajos életművének vizsgálatában. Bori a szerb s a horváth, Pašiaková a cseh s a szlovák avantgard felől közelítette meg Kassák művészetét, s ezáltal igazabb kép fölvázolására volt képes. Nélkülük nem tudtuk volna meg, mi a szerepe Kassáknak a kelet-közép-európai avantgardban(E sorok írója örömmel s némi meglepetéssel fedezte föl néhány évvel ezelőtt Brünnben, a Teige-kiállítá- son Kassák folyőirataitl). Épp az ő kutatómunkájuk nyomán látjuk világosabban, hogy Kassák mennyire elválaszthatatlan része a magyar irodalomnak, mennyire nem „kozmopolita“ jelenség. A szomszéd népi avantgarddal szembesítve derül fény Kassák „magyarságára“.

Néhány esztendővel ezelőtt Csanda Sándor némi szkepszissel adta tanulmánykötetének ezt a címet: Hidak sorsa. Címére Újvidékről érkezett válasz: a hidak két karja egyszer összeér, az utak „egymás felé“ vezetnek. Az előbb említett alkotókhoz még számos név kívánkozik, ezúttal Szeli Istvánnak, az újvidéki egyetemi tanárnak, az ott megalakult s kiadványaival máris figyelmet ébresztő Hungarológiai Intézet vezetőjének a nevét szeretnénk kiemelni. Hajnóczy és a délszlávok című tanulmánykötetével bizonyította be először, hogy a felvilágosodás kutatóinak legjavához tartozik. Oj tanulmánykötete — Utak egymás felé — már a szintézis igényéről árulkodik. Éppen nem szemrehányásképpen mondjuk el, hogy a kötet nem annyira tanulmányokat, mint széles látókörű koncepcióra