Irodalmi Szemle, 1970

1970/9 - FIGYELŐ - Kmeczkó Mihály: A látás szerve a költészet (Rákos Sándor: Kiáltásnyi csönd)

kapcsolatot tárjon fel közöttük (közöttük és önmaga közt), ami által ugyancsak keletkezhetnek (keletkeznek) szimbólumok... Köztudott, hogy az emóciót szimbólumokkal lehet legtovább nyújtani. Rákos rövidke versei a bennük rejlő szimbólumok által lesznek számunkra „hosszúak“. Költészetének szimbólumai (szimbólumszerűségei) azonban nem a misztikus, hanem egy kozmikus világkép felé vezetik az olvasót.

Példaként idézzük egy rendkívül tömör versét. Címe: Kép zenével: „ablak rigódal / meztelen arc". Ennyi a vers ... Ebből:

— az ablak: ráma (a hiány szimbóluma);

— a rigódal: zene (azaz — jobb kifejezés híján — ihlet: kényszer vagy szükséglet eredménye);

— meztelen arc: a csendélet, a kép (a „megidézett“ tartalom: beteljesülés — amely már magában rejti az újabb hiányt) ...

Az emberi élet (vagy lét?) cirkulációjának a képlete (szimbóluma) ez a vers: ... hiány — „ihlet“ — beteljesülés — hiány ...

összefér-e a realizmus a szimbolizmussal? Materlinck szerint „A szimbolizmusból születő mű mindig csak allegória..Ellenben „az igazi — a tudattalan — szimbólum mindig a műből születik, ha az életképes". (Rákos szimbólumai is olykor ilyen „önkényesen" bukkannak elő, amiben nem kis része van a költő —.bár aránylag ritka — kubista versépítésének ...)

Az ember (a költő) ebben az állapotban nem érzi a szenvedést: látja... Minden érzékszerve szemmé változik. A „csupaszem költő“ önmaga számára pusztán tárgy

— a megfigyelés tárgya.

Kassák szerint Rákos „a világot megláttatja az olvasóval, anélkül, hogy direkt hatással akarna rá lenni, anélkül, hogy magyarázkodna és oktatna." A Rákos-verseket olvasva valóban az a benyomása az embernek, hogy a látás szerve a költészet... Rákos költészete „nem jogja be a világ hangzását eleve kész harmóniába" (Koczogh Ákos: Az expreszionizmus), csak felhívja figyelmünket az azonosságokra, összefüggésekre: láttat! Kassák Lajos írja 1915-ben kiadott Programjában: „a ma. kazamatákból glóriás hazug legendák jognak kisugározni, de a nyitott szemek (megj.: K. M. kiemelése) előtt sokáig tévelyegni jognak még a kérdő és jelkiáltó csonka emberjelek.“ Rákos (költészete) is ilyen „nyitott szem“; azonosságokra, összefüggésekre („veszélyekre“) hívja fel a figyelmünket. „A fül néma, a száj süket — mondja Goethe —, de a szem lát és beszél.“ (megj.: K. M. kiemelése.) Ugyancsak ő mondja a festészetről: „azt tárja elénk, amit az ember látni szeretne, és látnia kellene (megj.: K. M. kiemelése), s nem azt, amit az életben lát.“ Rákos versei is ilyen „festmények“: felvázolt belső tájak... „A szem — Rákos esetében a költészet (K. M. megj.)

— ... két világ szüleménye — mondja tovább Goethe. — Benne kívülről a világ, belülről az ember tükröződik: a belső és a külső teljességet a szem valósítja meg.“ Rákos ezt versben így fejezi ki: „két szemem tengerszem / vízesés a világ zuhog le rajt / zsilip a folyam szemberohan / fény ivó part az áradás két oldalán" (Látás) Szüntelenül az az olvasó benyomása, hogy Rákosnak sikerült megvalósítania „a lelki szem és a testi szem állandó élő kapcsolatát." (Goethe) Vagyis nála a látás szerve: a költészet

— de az „csak magammal azonos" (Az emlékezőkhöz).

Egy esemény, egy állapot (például az élet vagy a halál) „mindenki számára valóság / kivéve azt, aki megéli“. (Félelem nélkül) Ebből a létfilozófiából táplálkozik Rákos költészete.

„Mikor odáig elfutottam / hogy félni már nem tudok semmitől / egyformán kedves az öröm és a fájdalom / bármely percben elfogadom / és megköszönöm a halált." Igen ám, de „mint a gyámkő az omló háznak / nekifeszül az elmúlásnak / a gondolat“. (Félelem nélkül) Ebből a kiküszöbölhetetlen ellentétből (érzés- és gondolatvilágból) terebélyesedik ki a kötet legsúlyosabb verse, az Anyasirató. Minden sora drámával telített: játékkal és komolysággal, szimbólummal és valósággal; a szavakban olyan nagy nyelvi és fogalmi teremtő erő rejlik, hogy a költő feleslegesnek látta őket erő