Irodalmi Szemle, 1970

1970/1 - FIGYELŐ - Duba Gyula: A költői valóság fogalmai

figyelő

A költői valóság fogalmai

(Ozsvald Árpád Galambok szállnak feketében című kötetéről)

Adva van a fogalom: inkvizíció. Jelentését ismerjük, a társadalmi jelenséget, melyet fogalmilag tartalmaz, el tudjuk helyezni térben és időben, de ha rágondolunk, nem okoz bennünk különösebb kedélyhullámzást, érzelmeink, lelkünk felszíne zavartalan, nyugodt marad. A szó számunkra csupán egy történelmi tárgyú ismeretet (információt) jelent; tanultunk róla az iskolában. De a múltkoriban a régiségkereskedésben átlapoztam egy könyvet, az inkvizíció illusztrált törtéhetét, és törvényszerűen bekövetkező szellemi döbbeneten estem át, a fogalomnak szívbe markoló és elborzasztó tartalma nőtt, mely ólomsúllyal fölém magasodott és elborított; a könyvben kimeredt szemű, eltorzult arcú férfiakat és nőket láttam, akiket izmos pribékek összeroncsoltak, félig megfojtottak és embertelenül megkínoztak, s én anélkül, hogy akartam volna, lélekben elborzadva kénytelen voltam megpróbálni átélni a kínjaikat és átérezni rettenetes szenvedéseiket. Iszonyt szuggeráltak belém és megdermesztettek a képek, s azóta az inkvizíció fogalmának felmerülésekor nyugtalanítóan felvillannak bennem, kísértenek, amíg az emberi szervezet önvédelme, a feledés el nem homályosítja őket. Más fogalom: koncentrációs táborok. A szó nem is egy emberöltő közelmúltját jelenti, de már megszoktuk, információtartalma szegényedett. Valódi jelentését akkor tudatosítjuk, ha egy korabeli fényképen meglátjuk az érzéketlen talajgyalut, ahogy a tábor udvarán egy rakásra tolja a szétszórt hullahalmokat. Háborúi Átéltük, de egy negyedszázad múltán emléke megfakult, Goya képei azonban ismét eszünkbe juttatják, mit jelent. Én a véletlen folytán kevés halált láttam a harcok során, számomra a háborút inkább az utak mellett az árokparton heverő, vicsorgó fogú döglött lovak felpuffadt tetemeinek visszatérő képe jelképezi. Nem sorolom a példákat, a végkövetkeztetés ennyi után is érthető: a valóság és a fogalmak, a tudat és a fogalmaik, a valóság és tudat között rejtelmes és pontosan át nem tekinthető viszonylatok és törvényszerűségek vannak. Életvalóság és emberi tudat között a fogalmak közvetítenek. (A témakör szűkítése végett ez alkalommal nem vesszük tekintetbe a közvetlen érzékelést.) A valóságról való információkat, a biológiai életet szabályozó törvényszerűségeket, parancsokat jelek hordozzák. Az ember valóságának jelrendszere a nyelv. Az emberi nyelv mint a gondolkodás és kölcsönös megértés alapja, mint a valóság megismerésének, továbbításának és újrateremtésének eszköze. E ténynek folytán a fent említett példákból két dolog következik:

a fogalmak (szavak) a gyakorlati használat során elszakadni látszanak a valóságtól, önálló életet élnek. Összességükben egy zárt valós világot alkotnak, az emberi ismeretek széles körű tartományát képviselik, mely azonban már színtelenebb világ, mint a természet valósága, ettől hidegebb, érzéketlenebb. Személytelenebb. A szó önmagában csupán árnyékszerű jele az élő jelenségnek. Csak a tényeket tartalmazza, és mellőzi az emberi közeget, mely az élettényeket minden esetben körülveszi, értelmezi, és teljes értékűvé — érzékivé — avatja. Az ismeretszerzés mechanizmusa a reflextevékenységében ezeket a gépies tényeket veszi tudomásul, s miután tudata felszínét kielégítik, nem érdeklődik mélyebb tartalmuk iránt. A világtól a világról igazában többé-kevésbé fél információkat kapunk, jobb kifejezés hiányában nevezzük így: újsághír-színvonalon. A félinformáltság, félműveltség, féltudás mind ezeknek a felületesen szerzett, át nem élt, lényegünkké nem vált ismereteknek az eredménye;

ahhoz, hogy a fogalmaik újra teljes értékűvé váljanak, szükséges, hogy valamilyen módon érzékileg gazdagodjanak, mintegy kiegészüljenek — leginkább vizuálisan —