Irodalmi Szemle, 1970
1970/9 - Bednár, Alfonz: Pontonnap
tokát — már előtte is lopott valaki —, és megtöltötte a zsákjait maggal. De a rozs pácolt volt, Így Blažej tyúkjai mind egy szálig megdöglöttek. Lehet, hogy a rozstól, lehet, hogy egyébtől, de mind elpusztultak. Ebből gyanú okán szóbeszéd, háborúság támadt; jött a közbiztonság, és sok minden napvilágra került. Eközben Blažejt még valami más szövetkezet vesztegetési botrányába is belekeverték. Most a hűvösön eleg ideje van az ízes tyúkpecsenye múlandósága fölött elmélkedni. Tudod, itt mindenféle dolgok történnek. Különben, ha majd hazatérek, elviszlek valahová, elviszlek a pontonomra. Persze, nem az enyém, de én így nevezem, mert én választottam ki magamnak.“ A tranzisztorból valami eszelős song üvöltött: „bye, bye, bye, bye rosy Ann... sweet rosy Ann..Túl sok ízben „bye, bye!“ — Hahaha! — Petino! — Ide én vezettem egyszer Fajolót, ez az én pontonom...! — Te, nem éppenséggel fordítva? — Akkor hát hallgasd csak, Petino, mit olvasok további — szólt kissé bosszúsan Bella. „Te nem is tudod, mi az. Nemrég fedeztem föl. Ez egy lehorgonyzott dunai halászbárka, nem úszik, vékony acélkötelekkel kapaszkodik a partba. Már kitapasztaltam Peťóval együtt, és neki is nagyon tetszett. Oda megyünk ...“ — Hazugság! — mondta Petyo töprengve. Fölvonta sűrű fekete szemöldökét, és lesült arcán lekicsinylő mosollyal förmedt rá Bellára: — Ne légy ostoba, te tehén! Bella valamit megérzett. — Szóval Fajolo így! Ezt nem is tudtam — jegyezte meg Peťo. — Mit? — Hogy hazudik neked? — Megírhatom ezt neki? — Mit? — Hát azt, hogy ez a te pontonod. — Miért ne? — Hogy te vezetted őt ide? — Ügy van! — mondta Peťo, hasra fordult, és elterpeszkedett az átforrósodott fedélzeten... — Tulajdonképpen minek írnál neki? — nézett tükrös napszemüvegén át Bellára. — Leveleket firkálni ostobaság...! Ostobáknak való! Haha! — kacagott fel erőltetett gúnnyal teli hangon... — Te igazán fiatal vagy Bella! — Fiatal? — Még tizenöt éves se vagy... Mit tudod te, milyen a világ? Fajolo hazudik, mert beléd habarodott. Mást se tesz, mint hazudik, ámítja magát és azt is, aki neki fontos. .. Most te vagy neki fontos! És az az agyalágyult még csak nem is tudja, hogy hazudik. S pont az a legrosszabb benne, hogy nem is tud róla. Tisztára lezüllött...! No, gyere ide hozzám.. .1 Ujjait a bikini alá bújtatta, és magához húzta Bellát. — Dobd le! — A bikinit? — Azt is! — És a levél? — Azt is! Bella össze se gyűrte Fajolo levelét, csak leejtette a lilán ólomszínű hullámokra... A víz rögtön elkapta és összegyűrte ... Mire Bella gyöngéden odafeküdt Petőhöz, és együtt hintázott a himbálózó pontonnal, az ár megpörgette a papírt, és magával ragadta Fajolo elmosódott, Black Star golyóstollal írott levelét. „Oda megyünk, ott majd elmesélem Neked, milyen az élet Meleftanyban. Biztosan érdekelni fog, hisz innen, itteni gyökerekből származol, ebből a nagy faluból, ahol mindenki Blažej. A múltkor a tranzisztoron gondolkoztam, amit eltörtél, és azt hittem, jól tetted. Arra is rájöttem, miért visz magával tranzisztort a magunkfajta, ha lánnyal vonul ki valahová. Azért, mert a lány kerüli a beszédet, mert különben könnyen megtörténhetne, hogy a fiú megmondja neki, hogy szereti. Nekem már nincsen tranzisztorom, és így nagyon szeretném mindazt, amit most írok, elmondani Neked. De nem azért, mert a tranzisztornak vége. Valami másért.“
