Irodalmi Szemle, 1970

1970/9 - Duba Gyula: Forró nyarak

is úgy kerüli ki, hogy összefolyó foltok és árnyak körvonalaiként suhannak el mellette, alig vesz róluk tudomást. A domboldal sokkal inkább valóság a számára most, valahol a koponyája hátsó részében van egy pont, ahová az egész látomás összpontosul; búza- és árpakeresztek sora mászik fel a domboldalra, s a domb lábánál egyenes, poros út vezet, majd a lejtő peremén a horizont kékségébe fúródik, mint egy szürkésfehér dárdanyél. S ők szekéren mennek a dárdanyélen, a poroszkáló lovak patája alól porfelhők kelnek, és lágyan mozgó sárga bokrokként reszketnek utánuk a levegőben. Nincs szél, hogy elsodorja őket a dombok felé. Apja elöl ül az ülésen, mellette Szántó bácsi, az aratójuk, ő a szekér oldalán ül, és a rácsokon át a poros út felé lógatja a lábát. Apja fején az izzadástól foltos kalap, inge háta is foltos, karja pirosbarna, és a válla jóval szélesebb a Szántó bácsiénál, bárcsak olyan széles válla lenne neki is... Feje felett csattogni kezd a vendégoldal, a lejtőre értek, s a szekér meglódul, most kisebb sűrű porgombák nőnek a futó lovak patája nyomán, s a fék lánca csikorogva harangoz a kerekek között. A vasvillák nyele egy madzaggal a szekéroldal felső rúd- jához van kötve, fénylő villájuk a rácsba akasztva, kopogva szaporázzák a szekér rázódásának ütemét.

Gál átment egy forgalmas útkereszteződésen. A közlekedést rendőr irányította, rövid fehér botját ügyesen pörgette, háta mögött hosszú gépkocsisor várakozott türelmetlenül. Ha meglódulnának, eltipornák a rendőrt, de nem indulnak el. Fegyelmezetten morgó gépállatok. Először egy csengető villamos kanyarodott be előtte, majd két román rendszámú Moszkvics rohant egyenesen neki, tetejükön magasra púpozott és át- szíjazott csomagokkal, s erről újra eszébe jutott a nyaralás. Legjobb lenne, ha hazamennének. Talán sikerül meggyőznie a feleségét, hogy menjenek le a faluba. Korán kelne, lekaszálná a szőlő végén a füvet, és amikor megszáradna, felrakná a hajlok padlására. S elmennének fürödni a vízimalomhoz. Horgásznának. Pompás nyugalom lenne otthon, gondtalan és pihentető nyaralás. Anyja főzne, apja hűvös vörös bort hozna az ebédhez és a vacsorához a pincéből. A reggelikhez meg biztosan vennének kisüstit — talán van is nekik —, cseresznye- vagy szederpálinkát. 0, ez nagyon jő lenne, gondolta vágyakozva, de nem volt benne biztos, hogy a felesége beleegyezlk-e. Akárhogy is vesszük, olcsó nyaralás lenne, bár kényelmetlen oldalai is vannak. Otthon sok a légy. Hajnalban a szétömlő szürkülettel együtt felébrednek, fenyegető zúgással cikáznak a hálószobában, és gonoszul az alvó arcára szállnak. Felébresztik, amikor kint még hűvös és álmos a világ. S a takaró alá is hiába bújik előlük, megkeresik periszkópként előnyúló orrát, és belecsípnek. Miriam sem szereti a legyeket, fél tőlük. Ijedten nézi, ha az asztalra elébe szállnak. S erről eszébe jutott, hogyan ebédelt volna velük a felesége és a kislánya, amikor régen a répát kapálták: a magas fűzfák árnyékában körülülték a levesestálat, és kanalazták a bablevest, s akkor egy zöld szöcske elrúgta magát valamelyik vadvirágról, fejest ugrott a levesükbe, és úszni kezdett a piros paprikás zsírhabok között. Apja a kanalával dobta ki belőle a pórul járt szöcskét, és nyugodtan tovább ettek. Elmosolyodott, amikor arra gondolt, hogyan kiáltana fel Miriam a szöcske láttán: jaj, apu, bogár, megeszi a levest...! Egy kiadói szerkesztő barátjával találkozott. Betértek egy kocsmába, a csapospultnál sorban álltak sörért, és élvezettel iszogatták. A levesbe ugráló szöcskék és egzotikus nyári bablevesevések visz- szahúzódtak a bensőjébe; az értekezleten, amelyről éppen jött, a nyomdai árak emelkedéséről, kapacitáshiányról és a könyvkiadás egyéb nehézségeiről volt szó, erről beszélgetett most a barátjával. Egyáltalán nem önálló tevékenység a könyv- és lapkiadás, mindenben a nyomdaipar lehetőségeinek a függvénye. Lehetetlen helyzet. A kultúrát már nemcsak a politikai, hanem az ipari lehetőségek is befolyásolják. S úgy tűnik fel, nincs kiút ebből a képtelen helyzetből. S az Adria felé sem vezet már járható út, még a Balaton felé is göröngyös, egyedül a falu felé vezet kényelmes, biztonságos és állandóan nyitott útvonal, melyen nem gördülnek leküzdhetetlen akadályok a nyugalom után vágyódó ember elé. Apám nyugdíjának az ügyében járok, mondta Gál, és letette üres korsóját az ivópultra. A korsó oldalán sörhab maradt, lassan alá- csorgott, piszkos színű folyadék lett belőle. A margarétacsokrot az alsó pulton felejtette, ahová a táskáikat teszik a vendégek, de az utcán eszébe jutott, és visszament érte. Kinek viszel virágot? — kérdezte a barátja. Senkinek, mosolygott, és megszagolta a csokrot, jő, ha az embernek van virágja!... Ej, tudom én, hogy valakinek viszed!