Irodalmi Szemle, 1970

1970/8 - (ákos): Interjú Čapekkel

A „Népszava" c. budapesti napilapban 1936. június 9-én közölt „KAREL CAPEK NYILATKOZATA A NÉPSZAVA SZAMÁRA."

Ö is (Karéi Capek) eljött a Nemzetközi Szellemi Együttműködés Bizottságának értekezletére. És bennünket elsősorban a közép-európai kulturális közeledés lehetőségei érdekelnek. Közvetlenül és egyre hevesebb belső indulattal válaszol. A meggyőződés forrósága csap ki szavaiból, amikor a Népszava tudósítójának kérdéseire válaszol.

— Hogyan képzeli a magyar—csehszlovák közeledést?

— Talán kerülővel kezdem. A budapesti benyomásaimból indulok ki. Megcsapott ennek a városnak kulturális levegője. Mennyire hasonlít ebben Prágához! Es, mégis, különös, hogy lélektanilag olyan messze legyen Prága Budapesttől.

— Lehetséges-e hát gyakorlatban a közeledés?

— Természetesen, igen. Gyakorlatilag jönnie kell a szellemi közeledésnek. Különben is: az a megfigyelésem, hogy a kis nemzetek mindenhol hasonlítanak egymásra. Jó értelemben közösek a vonásaik. Fő dolognak, lényegesnek tartják a kultúrát. Nem formaságnak. Ez a lelki párhuzamosság közöttük. A baj az, hogy nem ismerjük egymást.

— Hogyan lehetne ezen segíteni?

— Ha az ember ismeri a másik nemzetet, mindjárt más a helyzet. Ha megismeri, például, a magyar irodalmat, akkor megszereti és rokonnak érzi. Nem élünk egymás mellett. A határok mesterségesen választóvonalakká merevedtek. Pedig a kultúra nem áll meg a határoknál. Ez nagy hazugság.

— Bízik-e az európai kultúrában?

— Ha nem bíznék benne, ha nem reménykednék a holnapban, akkor nem volnék itt és nem tudnék dolgozni. A mai Európa szörnyű összevisszaság. Tény, hogy rengeteg nép van itt Skandináviától a Balkánig. Élnek, tarkán-barkán — ez a szép —, mint ahogy a réten a virágok. Nincs értelme az egymás semmibevevésének, vagy az egyformára kényszerítésnek. Gyűlölöm azt a szót, hogy „egyformára kényszerítés“. Éppen a népek egymásmellettisége a szép és fölemelő. Minden kultúra — akármennyire látom is és érzem műveltségünk nemzetköziségét, — minden kultúra nemzeti, a nemzetit fejezi ki. Ez a szép, hogy a nemzeti különbözőség fejeződik ki költészetben, kultúrában, tudományban. És az a csodálatos, hogy az igazi kultúra mégis általánosan érthető.

— De hogyan lehet a mai nacionalista gyűlölködést legyőzni?

— Meg kell ismételnem magam. Csak azt gyűlölhetem, — amit nem ismerek! Ha én megismerem a magyar lelket kulturális alkotásaival — egy Petőfit, egy Kosztolányit —, akkor már nincs gyűlölet, csak megértés és szeretet.

(ákos/

interjú Čapekkel

Csáder László: Ex librisek, 1965