Irodalmi Szemle, 1970

1970/8 - Fülöp Antal: Tűzkeresztség

vátorra rántotta. A bordák elkapták a végét, és fokozatosan az egészet magukra húzták. Tóni csodálattal nézte a félmeztelen bányász izzadságtól fénylő izmait. Kidugta fejét a támasztéksor közül, és végignézett az elevátoron. Ameddig a lámpjája elvilágított, vasrudak fehérlettek rajta. Néha egy kéz nyúlt ki az elevátor fölé, s anélkül, hogy megállította volna, leemelt egy vasrudat.

— Gyere, lehet, hogy arrébb már kamráznak — mondta Miro. — Az érdekesebb.

Görnyedten törtettek előre a hepehupás talajon. Dolgozó bányászok mellett haladtak el. Voltak, akik még lapátolták az előbb lerobbant szenet, mások már új lyukakat fúrtak a töltényeknek. Ahogy beljebb és beljebb haladtak a tárnába, mind melegebb és fülledtebb lett a levegő. Itt már csak alsónadrágban dolgoztak az emberek, s ez is vizesen tapadt a testükhöz. Tóni előtt egy gerendát emeltek be az elevátorról. Az idősebb bányász ügyesen berántotta a végét a támasztékok közé. Kétmarokra fogva irányította a szénrögök között, míg az elevátor nyomta előre. Mikor már csak fél- méternyi volt hátra, hirtelen mozdulattal berántotta a mozgó borda elől, amely a következő pillanatban elragadta volna. Veszélyes játék volt ez: ha nem sikerül, s a támaszték elakad valamiben, recsegve-ropogva tör-zúz mindent maga körül. De hát sikerült, s így sokkal könnyebb is volt, mint görnyedt háttal vonszolni maga után százhúsz méternyi távolságból. A tárna felénél Tóniék félmeztelenre vetkőztek. A puszta járástól is szakadt róluk a veríték. Egy helyen hosszú beomlás zárta el útjukat.

Két végén egy-egy bányász lapátolta a bedőlt szenet az elevátorra. Egyelőre két szál deszkát szúrtak keresztbe a lyuk előtt, ahonnan időnként nagyobb adag szén zúdult a meghajlő deszkákra, s a nyomában homok szóródott. A veszélyt inkább a homok jelentette, mint a szén, mert ha elszabadul, egy tenyérnyi lyukon át is eláraszthatja a tárnát.

Átmásztak a halmon. A túlsó oldalon földön térdelő bányászok gerendákat fűrészeltek, egyik végét a térdükön tartották. Mellettük ketten fejszével kuglifából ékeket hasogattak. Néhányan támasztékokat készítettek elő az omlás aláépítéséhez.

Tóniék átlépdeltek az egymás hegyén-hátán heverő gerendákon. Vagy három támasztéksorral arrébb tocsogva dőlt be a víz a tárnába. Gumiruhás bányászok fejszékkel, csákányokkal feszítették a támasztékokat a gerendák alá, a fejükre zúduló jéghideg víz alatt. Gumiruhájuk fényesen csillogott a rávetődő lámpafényben.

Jobb felé, az elevátor túlsó oldalán, Tóni kapákkal felszerelt bányászokra lett figyelmes. A facölöpök közül ömlő szenet kaparták az elevátorra. Fél lábbal az elevátor fölött átlépve, gyors mozdulatokkal dolgoztak. Közben anélkül, hogy odanéztek volna, éberen figyeltek a lábuk mellett elhaladó vasrudakra, gerendákra és utazó széndarabokra.

— Na, itt kezdődnek a kamrák — mondta Miro.

A facölöpök közül egy hatalmas darab az elevátorra zuhant. Egyik vége elakadt a támasztékban, a másik a cölöpben, s egy helyben forogva dobálta magát. Egy odaérkező gerenda nekifeszült a végével. Nagyot reccsenve nyomott ki vagy három támasztékot, ezek átzuhantak az elevátoron.

Pillanatokon belül olyan felfordulás keletkezett, hogy Tóni azt hitte, összedőlt a bánya. Néhány kiáltás hangzott el, valaki jeleket adott 'a lámpájával, s az elevátor megállt.

Tóni észrevette, hogy a közelben rajta kívül senki sincs megijedve. Az odaérkező bányászok csúnyán káromkodtak ugyan, de ijedtségnek nyoma sem volt rajtuk.

— Ide gyere! — hallotta Miro hívását valamivel beljebbről.

— Oda nézz be! — mutatott Miro két olyan cölöp közé, amilyenek közül az előbb kizuhant a nagy darab.

Tóni gyanakodva nézte Miro arcát, hogy komolyan beszél-e.

— Ne félj már, te! Ez már üres. Most fúrják újra. Nyugodtan becézhetsz.

Tóni tétován ácsorgott tovább. Miro lekuporodott az elevátor szélére, megkapaszkodott a cölöpben, és bevilágított az üregbe.

— Gyere már, na! Mit vagy beszarva?

Tóni melléje guggolt, és benézett. Az első pillanatban semmit se látott. Aztán messze bent az üregben magas szénhalmot vett észre.

— Látod? — kérdezte Miro.

— Mit? — kérdezte vissza Tóni, mert a szénhalmon kívül mást nem látott.