Irodalmi Szemle, 1970
1970/8 - Galán Géza: A film mint forradalmi valóság
bokrok alól és a 800 főnyi tömeg közül. Közben már próbáljuk a jelenetet! Nincs idő sok próbára, mert teljesen besötétedik. Meggyújtani a fáklyákat! Pozor! Na ostro! A tömeg átrohan a vízen. Bessenyeit indítjuk. Kaszákkal, kopjákkal, maszkokkal rohannak a kamerák előtt. Rekedtre kiabáljuk magunkat, hogy senki ne merjen a kamera felé nézni. Csak előre! Erre néhány katona idétlenül beleröhög a kamerába. Stop! Leállni... Az ilyesmi több ezer koronás kár. Vissza! Még egyszer. Szinte mindenkit külön kell az eredeti helyére visszarakni. Sokan lefeküdtek a bokrok közé, és fütyülnek a filmezésre. A vízen át vissza a kamerához. Még egyszer, elölről. Vagy hússzor mondtuk, hogy a karórákat, ékszereket tegyék el. Egy jámbor kaszásnak ökölnyi nagyságú óra csillog a kezén. Rohanás, levenni! A színészek, a láncosok a következő beállításra várnak. Egy égő szemű asszony gyerekével a hátán rohan. Azt mondja, ő már kiáll, nem bírja. Minden egyes ismétléskor könyörgök neki, hogy csak még egyszer... (Nagy nehezen tudom csak elintézni, hogy nagyobb tiszteletdíjat kapjon, mint a többiek.) A következő felvételben a láncosok és a színészek is futnak. Fáklyákkal és fejszékkel. Kósa most ismerkedik meg velük. Mindenkinek kezet ad. Elmondja a jelenetet. Szlovákra fordítom. Arvai favágók állnak a kamera előtt — derékig érő vízben. Derekasan és jól végzik feladatukat. Beleolvadnak a román—magyar és pozsonyi társaságba. Közel egy órát kell a vízben maradniuk, amíg végre a jelenet sikerül. De sikerül! Csuromvizesen jönnek ki a hideg vízből. A homokos parton a szemem előtt tántorodik meg és esik hanyatt az egyik podbieli favágó. Nem tud mozdulni sem. Amíg orvosért rohanunk, átvillan az agyamon a behatások összessége, amelyek rázúdultak erre az árvái emberre: Pozsonyba utazik, éjszaka nem alszik, nappal várakozik, és a következő éjszaka egy tóban filmez. Talán nem is étkezett rendesen. Ügy érezm, jogosan dühöngök, amikor az utazásukra előirányzott pénzösszeg mielőbbi kifizetését reklamálom. Erre később is sokszor napokat kell várniuk. Megérkezik az orvos, kórházba viszik láncosunkat, szerencsére nem történt nagyobb baj. Éjfél lesz. A következő helyszín kb. másfél kilométerrel arrább van. Athurcolkodás. Ekkor érzem csak — de egyszerre nagyon —, hogy nekem sem volt egész nap időm enni. Sára is szóvá teszi: van-e innivaló, szomjas. Megyek az állítólagos büfé felé. Büfé csak volt. Nem lehet semmit kapni! Nagyon halkan megjegyzem J. H. felvételvezetőnek, hogy ez ügyben tenni kellene valamit. A nagyobb nyomaték kedvéért hozzáteszem, hogy Romániában mindig volt büfé, és azt is, hogy nem rólam van szó, hanem elsősorban a magyarokról és románokról. Reggelig számtalanszor megteszem az utat Kósa és a tömeg között. Nehéz csatajeleneteket veszünk fel, porzó, homokos talajon. Szinte megállás nélkül, állandó lázban folyik a munka. A láncosok fáradhatatlanul dolgoznak tovább. Nemcsak a forgatókönyv szerint példaképei ők az összetartás, példaadás, fegyelem, emberség elveinek, hanem az életben is. Számomra külön öröm — hetekig dolgozunk még a későbbiek folyamán is együtt —, hogy megismertem az egyszerű szlovák embereket. Szívósak, ügyesek voltak, őszintén barátkoztak magyarokkal, románokkal és velünk is... A munka végeztével mindenkit a fáradtság közös szintjén talál a reggel. A jól végzett munka ernyedtsége egybesimít statisztákat, színészeket, műszakiakat és rendezőket; románokat, szlovákokat és magyarokat. Fél hét előtt néhány perccel húszegyné- hányan támolygunk be álmosan, éhesen, fáradtan az első, útba eső kávéházba — reggelizni. Hat óra a nyitási időpont. Húsz perc várakozás után, háromnegyed hétkor jelenik meg az első alkalmazott — főpincérféle! Néma csend, mindenki fellélegezve várja a reggelit. CSOÓRI SÁNDOR: „A filmek nagy többségét egészen más körülmények között forgatják. De hogy mit jelent filmet forgatni, arról egyébként is egészen másképp beszél Kósa Ferenc, másképpen — mondjuk — Godard, de másképpen Wajda is, holott ő is Közép-Európá- ban él...“ KÖSA FERENC: „Nemrégiben mondta valaki, hogy egy ilyen film elkészítése hasonlít a háborúhoz... Itt elsősorban nem arra gondolok, hogy itt is vannak nyereségek és veszteségek, hanem arra, hogy az ilyen film esztétikai megformálására sokkal kevesebb energia jut,
