Irodalmi Szemle, 1970

1970/8 - Galán Géza: A film mint forradalmi valóság

amelyben Dózsa ül a trónon, és az alvezérei körültáncolják. Az őrök korbáccsal verik őket. A kaszkadőrök tényleg verték őket. A színészek karjából a vér is kiserkent, a zsolnai Török bácsinak ugyanúgy mint a pesti, vagy a romániai színészeknek. S ezek tűrték, hogy rugdalják, földre teperjék őket. Vadász Zolinak a bordája törött, szörnyűséges nap volt! Az utolsó jelenetben öten összekapaszkodnak, és megtagadják a megalázó táncot. Azok, akikben a legerősebb volt az emberi méltóság, az ellenállás. Mindenki fáradt volt... Amikor befejeztük a forgatást, s e borzalmas munka után mindenkiről dőlt a veríték, a vér, a piszok, akkor odamentünk, és azt mondtuk: köszönjük szépen, amit csináltak. S erre ezek az emberek — három ország színészei — elkezdtek tapsolni! Sokan félreértették, azt hitték, hogy a rendezőt tapsolják. Ez nem így igaz! Ök saját magukat tapsolták meg! Azt, hogy ez egyáltalán megtörtént!“

CSOŐRI SÁNDOR:

„Bizonyos értelemben valóban a bartóki példa ösztönzött bennünket. Bartók a nemzetiségi elfogultsággal szemben tette, amit tett. Ezzel nyilván azt akarta felmutatni, hogy mindazon értékek, amelyek Közép-Európában találhatók, megférnek egymás mellett, hogy az egyik nemzet a másik értékeinek is örülhet, hiszen ezzel ő maga is gazdagodik."

KOSA FERENC:

„A marxista gondolkodás alaptétele, hogy nem lehet szabad az az ember, aki másokat elnyom. Ennek a fordítottja is érvényes, miszerint szabaddá válhat a nép, amelyik más népeket felszabadít, mert ebben a cselekvési folyamatban saját magát is felszabadítja. Kelet-Európában nem is fontos messzire visszamenni a történelemben ahhoz, hogy láthassuk a kis népek egymáshoz való viszonyának ellentmondásait és az e viszonyban rejlő tragédiákat, de ugyanakkor a közeledés szükségességét is. Szerettünk volna mintánkkal hozzájárulni e gondolatok gyakorlatához, a bartóki út folytatásához. Ogy érzem, az ember kötelessége, hogy a lehetőségek egymásra hatásában napról napra tágítsa a lehetőségek határait. Ogy hiszem, az a kötelességünk, hogy egy kicsit többet akarjunk, mint ami lehetséges, mert ezzel előkészíthetjük a magunk és mások következő lépéseit is. A szükségszerűség mozgó kategória, mindannyiunkon múlik, hogy milyen irányt szabjunk a szükségszerűség mozgásának."

CSOÖRI SÁNDOR:

„Azt hiszem, nem vagyunk eléggé érzékenyek, s a történelemmel szemben nincs történelmi képzelőerőnk. Nálunk úgy nőnek fel nemzedékek, hogy nagyon keveset tudnak a történelemről, az előzményekről, a történelem összesűrűsödéseiról. Fel akartuk ébreszteni a történelmi érzékenységet. Ogy éreztük, hogy ha mi erről komolyan és megfontoltan beszélünk, e gondolatok bejutnak az emberek agysejtjeibe, ott munkálkodnak, esetleg más gondolatokat is kiszoríthatnak. Már a forgatókönyv heves vitája is bizonyítja, hogy részben elérjük célunkat. Tehát Dózsa alkalmas volt arra, hogy felébressze történelmi érzékenységünket.

A filmben például VJerbőczyt úgy szerepeltetjük, mintha a történelem szempontjából sok esetben neki lenne igaza. Werbőczy sok olyan érvet mond el Dózsával szemben, amelyekből az derül ki, hogy az ő történelemszemlélete, valóságérzete világosabb, úgy tűnik, mintha a történelem is őt igazolná. Azt hiszem, helyes, hogy a történelmi tényként ható igazságot éppen Werbőczyvel fogalmaztatjuk meg. Annál gyalázatosabb aztán az árulása. Tehát bátran ütköztetjük a véleményeket és gondolatokat. Egy másféle magatartás tükrében szeretnénk ellenőriztetni, hitelesíttetni a történelem megélt és ma már látható igazságait, és ezt úgy tárni a néző elé, hogy ő is kapcsolódjék be a vitába; ha kell, háborodjék fel, akár Dózsa ellenében is, de a legfontosabb, hogy okuljon a történelemből.

Gondoljuk csak el, hogy Dózsa előbb a keresztes hadak fővezére volt! Itt kezdődik az igazi dráma. Mert más kiverekedni egy helyzetet, mint egy megszerzett helyzetről lemondani annak érdekében, hogy egy új minőség jöjjön létre. Egy olyan minőség, ami az akkori Európában szinte képtelenségnek hatott. Ebben rejlik Dózsa emberi nagysága, nem pedig a tüzes trón mítoszában. Az már csak e magatartás következménye.