Irodalmi Szemle, 1970
1970/8 - Galán Géza: A film mint forradalmi valóság
Kínos várakozás. Senki ne mozduljon a helyéről! ítéletidőnek érezzük, amikorra robbanó, feszült légkörben így szól végre Werbőczy-Major: „Székely Dózsa György, Isten és ember előtt utoljára kérdezzük tőled: elismered a bűneidet, s megtagadod-e mindazt, amit tettél?" Bessenyei szemei nagyon messzire néznek: „Nem." Ennyit mond. Még háromszor felveszik ugyanezt a jelenetet. Átállás! Átrendezik a statisztériát a következő beállításra. Két—három órás munka. Itt soha sincs ebédszünet. Rohanva: egy szelet parízer, egy szelet kenyér. Közben egy vastag székely góbé időt talál arra, hogy elmondja: Világot járt, beszél oroszul, csehül, franciául, sok gyereke van a világban, a feleségétől 15, hétszer hozott ikreket világra az asszony, az 14, a tizenötödik „nem ikernek“ nem is ő az apja, állítja határozott meggyőződéssel és akkurátus nyugalommal a bikaerős öreg. Közben átáll a kamera, átrendeződnek a statiszták. A forgatókönyvben így szól a jelenet: „A zsákcsuklyás hóhérsegédek hosszú farudakkal emelik ki a tűz- ből az izzó vasszéket. A farudak lángot kapnak, füstölögnek. A vastrón négy lába körül sisteregve kiég a fű.“ Minden készen áll, a füvet kivéve. Ahol filmesek járnak, ott fű nem marad. Helyette a gerenda emelvény kap tűzre! — adják ki az instrukciót a pirotechnikusoknak. Azok az emelvény alá bújnak, ott tüzet készítenek elő, amit az adott pillanatban — a rések között — meggyújtanak. Kósa elmagyarázza, hogy egyszerre két helyen folyik a cselekmény. Dózsa Gergely odamegy a rönkhöz, ráhajtja a fejét, az egyik katona pallossal rásuhint. Ezalatt az előtérben a felizzított vastrón az emelvényre kerül. Ezt nem lehet sokszor próbálni, mert így is rengeteg tüzelőre van szükség, a tűz messzire éget. Mozgáspróbák után felvételre állunk. Mindenki feszülten figyel, szurkol, hogyan sikerül ez a nem hamisítható jelenetsor. (Később tudtam meg, hogy Kósa ezekben a napokban kilenc kilót fogyott.) Az itteni vasgyárból hat kazánfűtő, tehát „szakmabeli“ a hóhérsegéd. A pirotechnikusok jelt adnak: felizzott a trón. Felvétel! Se filmeaza! A hóhérsegédek a vasszék lábai alatt átdugják a farudakat. Az egyik farúd valahová beakad. Égni kezd, a vége tüzes lesz, nem lehet megfogni. Oj rudak, újraindulás. Most ügyesebben dugják át a rudakat, emelik a trónt, de az elbillen. Harmadszorra kiemelik a trónt, de az annyira megolvadt a tűztől, hogy teljesen deformálódott. A technikusok úgy-ahogy helyrekalapálják, visszateszik a parazsak közé, újra körülrakják ölfával, tüzelőanyaggal. Ojabb izzítás. Magasra csapnak a vörös lángok. Mindenki felvételre kész. Közben az egyik hóhérsegédet ápolni kell. A tűz vöröseslilára perzselte fedetlen karját, felsőtestét. Indulunk. Simán kiemelik a lángokból a vastrónt. Farudakon viszik az emelvény felé. Kiguvadt szemekkel figyelünk. Csak sikerüljön!... De mi történt? Ez a szerencsétlen trón nem izzik! Izzania kellene ... Hányszor magoltuk az iskolában: Izzó vastrónon őt elégetétek ... Ez a trón nem izzik! Vajon a valódi izzott? Mindegy. Ennek itt izzania kell! (Az történt, hogy a sokszori izzítástól, kalapálástól a vas annyira megedződött, hogy néhány órás tűz már meg se kottyan neki!) Még egyszer indulunk. Tűzrakás, izzítás, feszült várakozás. Felvétel! ... Mintha izzana. A hóhérsegédek már nagy rutinnal viszik a vasszéket az emelvényre. Leteszik, a gerenda emelvény tűzre kap! Nem is tűzre: lángra. De nem ott, ahol a szék négy lába padlót ér, hanem vagy fél méterrel odább. Minden kezdődik elölről... A kétezer ember áll és figyel. Közben Dózsa Gergelynek már vagy nyolcszor suhintotta le a pallos a fejét. A jelenetet „fel kell venni“... A trón újból ott van az emelvényen. Ügy tűnik, végre minden sikerült. Átállás, szünet. Odamegyek a trónhoz. Szemerkélni kezd az eső. Az esőcseppek sisteregve robbannak a vastrónon... Ma még két nehéz felvétel vár ránk. KOSA FERENC: „Megkísérlem felidézni, hogy a hétköznapok során hogyan is „néz ki“ az a gondolkodva cselekvés, amit az ítéletben képességeink szerint meg szerettünk volna valósítani. Olyan egyszerű dologról van szó, amit a maga területén mindenki megtehet. Megvalósultnak éreztem ezt a film azon jeleneteinek forgatása közben, ahol együtt voltak magyar parasztok, szlovák favágók, román pásztorok, megfértek egymással szlovák színészek, erdélyi magyar színészek, a craiovai román színész s a kassai magyar költő... Az, hogy Kelet-Európában három hónapig napi gyakorlat volt, hogy 100—200 ember három országban utazott ide-oda, és közösen egymást segítve s részben talán egymást akadályozva, de mégiscsak Dózsáról gondolkodtak, ez a film egyik eredménye. A forgatás során volt egy nagyon különös élményem... Azt a jelenetet filmeztük,
