Irodalmi Szemle, 1970
1970/8 - Egri Viktor: Messze a virradat
sával kétszer annyit kereshetett volna, ha eleget tesz valamely üzem hívásának. A tanítás és a kutatómunka teljesen kielégítette, a nagyobb kereseti lehetőségek alig érdekelték. Akkoriban már sűrűbben eljártam hozzájuk; az anyja előtt nem maradhatott titokban a barátságunk, s én úgy láttam, egészen természetesnek tartja, hogy a fiának barátnője van. Viszonyunk első esztendejében, amikor a vizsgák erősen lekötöttek, nem gondoltam rá, hogy kapcsolatunkat törvényesíteni kellene. Mindenképpen jól megértettük egymást; Aurél az idő múlásával még bensőségesebben szeretett; jártunk együtt Dalmáciában, a bolgár tengerparton, közös életünknek ezek voltak a legboldogabb hetei. Aurél ügyes szerető lett; talán egy orvosbarátja világosította fel, hogy vannak napok, amikor teljesen odaadó lehet a szerelmében. Kapcsolatunk harmadik évében mégis állapotos lettem. Amikor bejelentettem neki, mérhetetlen izgalom lett úrrá rajta. Tudja a kötelességét, de a gyereket nem tarthatom meg, egy orvos barátja segít rajtam. Akkor makacsoltam meg magam először, és ö még makacsabb lett: az anyja miatt át kell esnem azon a műtéten, nem lehet gyermekünk, nem is vehet el feleségül. Nem értettem Aurélt! Szeretőnek jó vagyok, feleségnek, gyermeke anyjának nem? Nem voltak józan ellenérvei, egyre csak azt hajtogatta, hogy az életénél is jobban szeret, belepusztulna, ha én elhagynám, de a házasság gondolatát verjem ki a fejemből, a halálba kergetném az anyját, ha feleségül venne. — Komolyan hiszed, hogy a halálba kergetném? — hűlt el bennem a vér. — Komolyanl Csak akkor derült ki, hogy az anyja pontosan ismeri a származásomat, amelyről előtte eddig egy célzást sem tettünk. Talán azon a hangversenyen, amikor oly maliciózusan tiltakoztam Mendelssohn muzsikájának pacsulisága ellen, felébredt a gyanúja — mert én teljesen az anyámra ütök, semmiféle szemita jelleget nem fedezhetett fel rajtam. Bizonyára akkor faggathatta ki Aurélt, a sarokba szorította, s a túlságosan lágy, ellenállni nem tudó Aurél mindent bevallott neki. Aurél aligha sejtette, mennyi átkínlódott éjszakámba került, mennyi gyötrelmen estem át, míg hajlottam a szavára, hogy elmenjek vele az orvos harátjához. De még az úton is, amikor elvitt hozzá, hasztalan volt minden könyörgésem. Világra hozom a gyereket, az én gyermekem lesz, felnevelem nélküle, apa nélküli Hajthatatlan maradt, és én a gyöngeségemben elhittem neki, hogy idővel megtöri az anyja ellenállását. Beismerem, doktor úr, hogy hibát követtem el. Nekem akkor keményen szembe kellett volna néznem azzal a tegnapi világban élő, gonosz vénasz- szonnyal. Igen, nagyot vétettem, hogy elmulasztottam megtenni! Nem pusztult volna bele, hiába esküdözött Aurél, hogy az a halála volna! Ha akkor megmakacsolom magam, és kenyértörésre viszem a dolgot, nem jutunk ide, nem kellene most Aurél életéért reszketnem! Kárba veszett minden sürgetésem; Aurél napról napra halogatta, hogy bejelenti édesanyjának a házasságunkat, és a napokból hónapok lettek. — A feleségem vagy házasságkötés nélkül is — fogadkozott és könyörgött. — Nincs olyan nő, akit elcserélnék veled. — Nem én, de az anyád a feleséged! — vágtam oda gonoszul. Nem kellett volna, hogy eddig jussunk, és így vérig megbántsam. Elfutott, mintha vesszővel arcul csaptam volna. Amikor ismét találkoztunk, úgy tett, mintha semmi sem történt volna köztük. Nem értettem, hogy nem von felelősségre, s így megalázkodik. Június végéig a főiskolán maradok, a vizsgák után szedem a sátorfámat: elfogadtam egy cseh üzem ajánlatát — jelentettem be neki egy nap. — Ezt nem teheted velem — fakadt sírva. — Mondd le azt az állást, nem futhatsz el tőlem! — De hát meddig tartson még ez az élet így...? Neked mindent megad: kedvedre való munkát, szerelmet... de nekem? Maholnap harmincesztendős leszek. Nem akarok, és nem is tudok tovább várni. Se testileg, se lelkileg nem bírom tovább...! Azt akarom, hogy gyermekem, családom, igazi otthonom legyen. Férjem, aki nem tagad meg engem az anyja előtt. Akinek több vagyok, mint az a mániás, őrült bolond! összecsuklott, mintha ismét arcul csaptam volna. Éreztem, hogy a keménységemmel mindent megsemmisítettem benne, de meg kellett végre mondanom, hogy az anyja őrült hóbortja miatt nem mehet tönkre az életem.
