Irodalmi Szemle, 1970
1970/7 - FIGYELŐ - Kmeczkó Mihály: A soha-el-nem-utazás előestéjén (Fernando Pessoa: Ez az ősi szorongás, Európa Könyvkiadó, Budapest)
fogalmakban rejlő többértelmű egységet... Nézzük azonban, a meglevő két személyiséghez hogyan viszonyul a harmadik: Ricardo Reis „Tegyük mi is e g y nappá életünket, / s ne tudjunk róla, Lídia, hogy éj van.“ (Oly szépek) „A hazánál szebbek nekem a rózsák, / és a magnóliák, mint / az erény és dicsőség. I I Ha. nem fáraszt el az élet,... / hadd járjon át... / csak hagyjon meg magamnak. / / Mindabból..., amit az ember adhat / az élethez, mivel lett / több s gazdagabb a lelkem?“ (A hazánál/ „Rózsák közé heverj, szeress, igyál és / ne szólj! A többi semmi.“ (Oly korán múlik! „Vannak, amíg enyémek. / S míg enyémek, mi kell több?“ (Istenek) „S ha te kevésben megleled a többet, / emlékezésedben nagyobb szabadság / tesz önmagadon úrrá.“ (Amit teszel) „Semmik vagyunk. Mesék: mesét mesélők.“ (Semmiből sem lesz semmi) „Hogy nagy légy, légy teljes: semmit ne túlozz / és el ne fojts magadban. / Mindenben légy egész. Bármily csekély is / a tett, add bele lelked. / Minden tóban ott ragyog az egész hold, / mert a magasban él ő.“ (Hogy nagy légy) „Mért is tudnánk jobban a ránk- szabottnál / azt, ami végül is ránk van szabva? / Legyünk, amik vagyunk. Más / úgysem juthat e földön.“ (Mind azt a sorsot I Ezekben a bukolikus sorokban a természethez (és a természetességhez) való visszatérés vágya fogalmazódik meg. Ricardo Reis tagadja Pessoa létszemléletét és filozófiáját, de Caeiróéval sem azonosul lényegében. Célja nem a „felfedezés“, hanem az adott „üresség“ minél célszerűbb és okosabb benépesítése; a lét dicsérete és dicsőítése... Reis léte nem az elvont szemlélődéssel való azonosulás — mint Caeiróé —, hanem az aktivitás, a cselekvés. Az objektív realitások tudomásul vétele nem az ember törpeségét asszociálják benne, éppen ellenkezőleg: az ember nagyságát! Az emberét, aki bármilyen determináló körülmény ellenére is hű marad önmagához — szomélyisége kiteljesedik, s glóriaként ragyog fölötte a biztonságból eredő derű... Nem véletlen, hogy Ricardo Reis verse „elvont meggondolás nyomán“ születik, „amely egyszerre egy óda alakját ölti.“ (Pessoa) Alvaro de Campos Pessoa így vall negyedik személyisége verseinek születéséről: akkor írom őket, „ha hirtelen ösztönzést érzek az írásra, de még nem tudom, mit írjak.“ Vallassuk hát a Campos-verseket! ....lelkemben nagy-nagy függetlenséget é rzek /... / kötözzetek az utazásokhoz, mint cölöpökhöz, / míg a cölöpöket a hátgerincemben nem érzem. /... / Én legyek a ti minden áldozatotok! / ...— ó boldogság, ó csókolnivaló kín! — /... / és boldog gyermekkorom felmerül bennem, akár egy könnycsepp /.../ az élet, ...legvégül is a mélyben... mindig ugyanaz!“ (Tengeri óda) „...a félálomban / nyugtalanul alvók nyugtalan álmában élek. // Rámzártak minden absztrakt és szükséges ajtót. /... / Eltört a varázstükör, amely azonosnak mutatott magammal, / és minden végzetes cserépben csak egy darabkát látok önmagámból.“ (Lisbon revisitedf „Nem vagyok semmi./ Sose leszek semmi. / Nem is akarok lenni semmi. / De azért a világ minden álma belém szorult. I... I A világ azé, aki arra született, hogy meghódítsa, / s nem azé, aki azt álmodja, bármily jogosan is, hogy meg tudja hódítani. /.../ Az leszek mindig, aki arra várt, hogy ajtót nyissanak neki egy ajtótlan falon I... I De legalább magam adom át magam könyörtelenül a megvetésnek, / ... a szennyest, ami vagyok, elismervény nélkül vetem a dolgok menetébe, I... I s egy érzékeny és adott pillanatban érzem / minden okoskodás elvetésének szabadságát.“ (Trafik) „Milyen szomorú is a vidámság nagy perce! /... / Bárcsak az ismeretlen istennek úgy tetszett volna, hogy örökre / az a dekadens költő maradjak, az az ostobán nagyot akaró, / aki tetszést arathatott volna legalább, / s nem ébredt volna bennem a látás borzalmas tudománya. /... / Nyugalmadat nekem adtad, s az bennem zaklatottság.“ (Mester, én drága mesterem!) „...beleveszek a még hátralévő útba és a megtett útba beleolvadok.“ (A Chevrolet volánjánál) „És holnap ugyanott leszek, ahol tegnapelőtt...“ (Elhallgatás) „...egész életemben poggyászt kellett csomagolnom.“ (Nagyok a pusztaságok) „Lehet, h:gy minden csak jelkép!“ (Pszichetipia — vagy
