Irodalmi Szemle, 1970

1970/7 - FIGYELŐ - Duba Gyula: Szellemes kísérlet (I. Grekova: Kísérlet, Európa Könyvkiadó, 1969)

szellemss kiséri 3t

(I. Grekova: Kísérlet. Európa Könyvkiadó, 1969)

1. Közhelyként hathat, de az irodalom a műveknagy részében nem tudatosítja, hogy a nagy dolgok születésének, a drámai tettek és jelentős emberi eredmények létrejöttének is vannak hétköznapjai, érdektelen részletei, szürke epizódjai. Az irodalom, lényéből kifolyóan — mert sűrítenie kell a valóságot, hogy annál élesebben felcsillanthassa lényegét — hajlamos a dramatizálásra, a nagyításra, a feszültség tudatos és egyoldalú fokozására. Az élet valósága a maga teljességében leírhatatlan, ezért az irodalom kiválogatja feszültséggel töltött gócait — melyek azonban a valóságnak csupán kis hányadát jelentik —, az apró töltéseket egymás mellé állítja, összeötvözi, sorba fűzi, hogy nagy erejű, szikrázva kisülő töltést nyerjen belőlük. Grekova más írói módszert választott: apró eseményeket, jelentéktelennek tűnő mozzanatokat, hétköznapi, indulatmentes találkozásokat és elválásokat gyűjtött össze, ezekből szőtte regénye valóságát. Olyan élettényekről tudósít, amelyeket az ember anélkül él át, hogy különösebben odafigyelne rájuk, anélkül, hogy megráznák őt, vagy igénybe vennék a tudatát; ösztönvilágunk mechanizmusának hétköznapi eseményeit írta meg. Regényében az emberek nem küzdenek, de élnek, nem szenvednek, de bosszankodnak vagy szitkozódnak, nem aratnak diadalt, de élik a mát, és néha a holnapra gondolnak. Pedig az események színhelye rendkívüli: egy „istenhátamegetti“ szovjet helyőrség a végtelen sztyeppén, és az időpont is drámai. 1952, a személyi kultusz zárókorszaka. Az író mégsem a drámaiságot választotta regénye légköréül, még csak nem is a levegőben vibráló félelem, az önkény brutális kisugárzásának mozdulatlan, de fojtó és szorongató levegőjét, hanem az emberi természetesség, a testi és szellemi egészség és életerő világos közegét. A kutatók és mérnökök új fegyvert próbálnak ki a sztyeppén, de erről alig esik szó, a kísérleti robbantások nem drámai események, hanem a hétköznapok részjolenségei, a hőség kábító, de az emberek kibírják, nem csinálnak belőle tragédiát, az életkörülmények szegényesek, idegesítőek, de az emberek úgy veszik őket, ahogy vannak, és megbékélnek velük. Semmi rendkívüli nem történik, illetve minden úgy történik, ahogy az életben szokott.

2. Sziversz tábornok, a cegény egyik szereplője, régi orosz nemesi család utóda; elmeséli Gingyin tábornoknak, a helyőrség parancsnokának, hogy a káderesük, idegen hangzású neve miatt, kémet szimatolt benne, de amikor bebizonyította neki, hogy nemesi származású, nagyon meg volt vele elégedve. Tiszjacsnyij őrnagy vendégséget hív össze a neve napjára, leissza magát, elérzékenyülten örül vendégeinek, különösen Sziversz tábornok jelenléte hatja meg, de amikor vendégei távoznak, kijózanodik, és feljegyzi: „A mai est folyamán Sz. tábornok négy alkalommal tett objektivista kijelentést...“ Lida Romnics, Skvorcov őrnagy, Gingyin tábornok pózmentes, rokonszenves embertípusok; Greková olyan képet villant fel a szovjet emberekről, melyek eredetisége és vonzó ereje kétségtelen. Ha meg akarjuk érteni az író alkotta embertípusok lényegét és jelentőségét, nem téveszthetjük szem elől, hogy ezek az „antihősök“ a személyi kultusz időszakának katonai-műszaki értelmiségét képviselik; a korszak légköre a regény valóságában él: Tábornok elvtárs, én az ősszel Leningrádba utazom, nem találkozhatnék az ön segítségével Pavlovícs professzorral? — Sziversz tábornok letette kezéből a kést és villát: — Pavlovícs professzor börtönben van. — Hol? — Börtönben

— ismételte tagoltan Sziversz. — Vagy, ahogy mostanában jobban szeretik mondani: letartóztatásban van. — Krasznyikov ellátottá a száját, fülig vörösödött. Jól megjárta! Csak magának köszönheti, hogy ilyen kényelmetlen helyzetbe került! — Tábornok elvtárs, bocsánat... Nem tudtam. — Miért kellene bocsánatot kérnie? Emberi dolog. Mindenkivel előfordulhat. A kölcsöntől meg a börtöntől senki sincs... — Az ijedt vendégek igyekeztek úgy tenni, mintha mit sem hallottak volna, és sietve beszélgetni kezdtek a legkülönbözőbb témákról." Grekova hősei a szó szoros értelmében vett antihősök, ijedtek vagy nagyképűek, kicsinyesek és jólelkűek, az író deheroizálja őket, hogy emberré emelkedjenek, s így azáltal válnak „hősökké“, hogy nem követik a tragikus hőssé válás irodalmi törvényszerűségeit. A tragikus hős — irodalom, Grekova alakjai