Irodalmi Szemle, 1970
1970/7 - DISPUTA - Csanda Sándor, Egri Viktor, Grendel Lajos, Hamar Kálmán, Kövesdi János, Mészáros László, Szitási Ferenc, Dr. Turczel Lajos, Zsilka Tibor: Ankét irodalmunkról
Egyik kötet sem nyújtott nagy lírai élményt. Éltem a viszonyítás lehetőségével: A Farkas-versek változatlanul a Csendország élményvilága: szép köntösben tetszelgő szentimentális szubjektum. Aki a nyelv jelelt s a szószimbőlumok zenei hatását olyan érzékenyen kezeli, mint Farkas attól gondolati-tartalmi elmélyülést Is várok. Batta második kötetében nemcsak hogy ismétli első kötetének naiv, gyermeklírikus önmagát, hanem verseinek egy részében el sem éri az első kötet színvonalát. Kétségkívül új színeket kever, képgyümölcsei zamatosak, de a részeredmény nem jelent teljes sikert. Általában a második kötetek olvasásánál merül fel bennem a kérdés: Miért rekednek meg kötlőink az első kötetnél? Ez mélyebb elemző tanulmányt igényelne, de a kérdés adva van. . 2. A „kicsi, de miénk" kérdés furcsa. Több mint egy évtizede rendszeres olvasója vagyok hazai Irodalmunknak. A fejlődés, még a hiányosságok ellenére is szembetűnő. Nagyban fékezte, főleg líránk fejlődését, az utóbbi évek „adósságtörlesztése". Az utóbbi években kiadásra szánt kéziratok elbírálása néhány esetben szemponttalan volt. 3. A kérdést gondolatban kissé megváltoztatom, s úgy válaszolok. Prózában Duba Gyula mércéjét tartom mérvadónak, a lírában Bárczi Tükör előttjét, kritikában, esszében pedig Fábry Zoltán munkáit tartom meghatározónak. Szitási Ferenc, tanító 1. A szlovákiai magyar irodalom fejlődésének figyelése többszörösen Is a „profilomba“ tartozik. 2. Az a súlyos derékbatörés, amely ígéretesen kibontakozó Irodalmunkat 1938—48 között érte, olyan fejlődési nehézségeket okozott, amelyeket még mind ez Ideig nem tudtunk leküzdeni. Ezek a fejlődési nehézségek nemcsak a művészi színvonal alakulását, hanem az irodalommal szemben megnyilvánuló igényt, igényességet Is negatívan befolyásolták, a pedagógiai jellegű kritikát és a „türelmi időt“ hosszabb időre szükség- szerűvé tették. A bajt még csak tetézte, hogy a fokozottabb esztétikai igényesség kialakításához nem is volt elég erőnk; ismét az a helyzet állott elő, melyet Fábry Zoltán az 1918 utáni első Indulással kapcsolatban így jellemzett: „Kezdők voltunk mindenképpen, és átmenet nélkül mesterekké, hangadókká kellett válnunk... Tanultunk, tanulók voltunk, de máris tanok és tanítók felett kellett ítélkeznünk. Ez persze, nem mehetett gixerek nélkül." A mondottak után nem lesz túlzó a következő kijelentésem sem: ha a mi kiadói (és kritikai) gyakorlatunk betartotta (betarthatta) volna a 2. kérdésben érintett Ideális követelményt, s „a szlovákiai magyar irodalomhoz ugyanazokkal az igényekkel közeledett volna, mint a világ bármelyik irodalmához“, akkor az eddigi könyvprodukciónk nagyobbik fele nem jelenhetett volna meg. (Azon a kínálkozó ellenvetésen, hogy ez jobb is lett volna, vitatkozni lehet.) Ma már a szigorúbb mércék alkalmazására lényegesen kedvezőbb a helyzet, de az optimális igényesség lehetősége még mindig korlátozott. Annak ellenére, hogy az évente megjelenő könyveink száma most sem haladja meg, sőt legtöbbször el sem éri a 15—20-at, a mi kiadási átlagszínvonalunk sokkal gyengébb, mint a magyarországi, vagy a szlovák irodalomé. Ott is kiadásra kerülnek olyan könyvek, mint a mi leggyengébbjeink, de az esztétikailag minősíthető művek aránya aránytalanul nagyobb. 3. Az elmúlt tíz év szlovákiai magyar irodalmában (itt csak a szépirodalomra gondolok) háromnál több művet érzek „meghatározónak“. A költészetben elsősorban Bábi és Ozsvald válogatott köteteit, mert bennük egyrészt a hagyomány és fejlődés együtthatása a legerőteljesebben valósult meg, másrészt velük már a jogos egyéni szintézis realizálására is sor került; a prózában azokat a par excellence kisebbségi regényeket (Megtudtam, hogy élsz, Földönfutók, Adósságtörlesztés, Szabadesés), melyek a kisebbségi önismeret mélyítése mellett a műfaj korszerűsödéséhez is hatékonyan hozzájárultak. Dr. Turczel Lajos a Kamensky Egyetem magyar tanszékének vezetőtanára
