Irodalmi Szemle, 1970
1970/7 - Mészáros Károly: Kikapcsolódás
Mészáros Károly kikapcsolódás Enn-nek az a néhány nap hozott megnyugvást, amit a barátjánál töltött. Elfeledkezett minden gondjáról, bajáról, sétált és pihent, szórakozott. Amíg Tibor dolgozott, ő rendszerint az édesanyjával beszélgetett. Vagy Inkább csak hallgatta a kis öregasszony végeérhetetlen meséjét. Néha mulatott rajta, néha egészen másutt jártak a gondolatai, de azért türelmes hallgatója volt a mamának, aki láthatóan örült, hogy végre valakinek kibeszélheti magát. Most is ketten voltak a konyhában. A nyáron a többi családtag, apa, Tibor és Márta, a korai busszal mindig Pozsonyba utazott. Tibor alkalmi munkát vállalt az apja mellett. Egyébként F.-ben tanított. Tiborral jól kijön, mert ő minden csínját-bínját ismeri a főiskolai életnek. Nem dob rá követ, maga is átélte mindazt a kínt, amit ő. Együtt rohadtak abban az eldugott, pocsék városban, amit nem tudott megszokni, nem tudott megkedvelni, ahol a világ összes gyötrelmét átélte. Nem bírt nyugodt szívvel gondolni a városra. Most, reggeli közben is, amíg a kedves mama krumplit hámoz, felmerült benne egy alak képe, aki rettegéssel és undorral töltötte cl annyi éven át. Eh! — Megrázta a fejét. Elmúlt! Le kellene zárni, de nem tud öt évet kitörölni az életéből. A legszebb öt évet. Az embernek ez adja meg a lökést az életbe, s akit ki- semmizve lök bele, azzal mi lesz? Söpredék lesz, az utolsó, akire ujjal mutogatnak, vagy elmegy a fenébe, Osztravára, a föld legmélye alá, mint a patkány, s várja, hogy rászakadjon az égbolt. Este meg garázdálkodni, lopni, betörni, mint hasonszőrű ismerőse, akit most akasztanak ... Nem jó, nem jó ez a nap. Nem jól kezdődik. Minek ezek a gondolatok? Az első napon mindig így van. Le ksll számolnia velük, meg kell szabadulnia tőlük... Valahová messzire kellene menni, eltűnni a világból, ahová nem ér el az ismerősök szeme, keze, árnyéka. Itt lesz néhány napig, de aztán? Ott folytatódik, ahol abbamaradt. Komoran szürcsölte a tejeskávét. Rámeredt az idős asszonyra. Kedves kis nagymama, Enn ragaszkodott hozzá. Szeretett sokat mesélni — az nem baj. Főleg a múltjáról meg a lánykoráról. Mennyi fiúja volt. Közben nagyokat kuncog. Ma már fáradt, idős asszonyka, de valamikor csinos, bögyös teremtés lehetett, mint Márta, csak valamivel alacsonyabb. Márta is csinos. Kár, hogy olyan fiatal, még tizenhat sincs, pedig fejlett, csaknem érett lány. Este, amint vetkőzött, rálesett a kulcslyukon át. A mama a kapuban beszélgetett, Tibor a pincébe ment borért. Látta kemény, telt idomait, mert bugyit és melltartót is cserélt. Almás melle a támasz nélkül is feszesen, kihívóan állt, húsos fara elütött testének barnás színétől, combjai vastagok, izmosak. Alig bírt magával, a kezével lázas testét simogatta. Mindez pár percig tartott, meghallotta Tibor csoszo- gását az ajtó előtt, gyorsan elhúzódott, s a konyhába ugrott. Forró pír égett az arcán, kezét rászorította. A konyhában félhomály volt, Tibor nem láthatott sommit. Elnézte a kis öregasszonyt. Tudta, hány rokona van, merre élnek, tudta a nagyobbik lány történetét, akit megcsúfoltak a fiú rokonai, amikor az még csak udvarolt, mert
