Irodalmi Szemle, 1970

1970/6 - FIGYELŐ - Tőzsér Árpád: A megismerés indulata (Bárczl István: Tükör előtt)

képek („rozsdarégi“, „torkomba csömört gyömöszöl“, „tisztaságsorompó“, „konok em- berségmorzsa“ stb.) s az előbbiekben már tárgyalt belső heterogénség gyöngítik.

S befejezésül hadd szóljak a költőnek arról a legátfogóbb élményéről, amely — véleményem szerint — szintén a bevezetőben említett filozófiai megismerés igényét bizonyítja. Hallgassuk meg a következő kiragadott sorokat:

Üres a helye. Hol a fa?

Mint a kerítés egy joga, ha kitörött: tátong az űr.

(Cseresznyefák)

íi

Nézzük egymás arctalan arcát

(Különcök)

Az utca sarkán bömböl egy gyerek, éjjel-nappal hallod, pedig néma.

(Hieroglifák)

nézd, egy fecske ott tornászik, ott csüng a semmin, mielőtt zuhanna, esne.

(Boteg fecskék)

a két ütés közé szűkített hiány halottüres szaga

(Egyetlen ének)

Kezed sincs. Pedig fellobban nyoma testemen körbe

(A fénykép)

Ezek az idézetek egyben közösek: a hiányról szólnak. S nemcsak a költészet forrásáról, nemcsak arról a hiányról, amelyről Pierre Reverdy azt írja, hogy „A költészet abban van, ami nincs. Ami hiányzik", hanem arról az ontológiai jellegű hiányérzetről is, amelyhez a filozófiai megismerés előbb-utóbb mindenkit elvezet: a befejezhetetlen- ség, a végtelenség, az örökhiány tudatáról. Ennyiben fiatal költőnk hiányérzete tehát józsef Attila hiányérzetével rokon, aki szintén „Az örök hiány köszörűjén élezte tündökletesre pengéjét“. S ha ez a hiányérzet, a megismerésnek ez az indulatos, makacs vágya az elkövetkezőkben is elég erős szenvedélyének bizonyul majd, azt hiszem, költészetével még szerez a számunkra néhány meglepetést.

Tőzsér Árpád