Irodalmi Szemle, 1970
1970/6 - FIGYELŐ - Csanda Sándor: Duba Gyula: Szabadesés
Duba Gyula: Szabadesés Duba Gyula epikájának fejlődése szinte pontosan betartja a növekedés fokozatait; a szerző először rövidebb lélegzetű műfajokon: riportokon, humoreszkeken, szatírákon, elbeszéléseken élesíti a tollát, s csak ezek után írja meg első nagyepikai művét, Szabadesés című regényét. (1969-ben jelent meg a Magyar Könyvbarátok Körének tagílletménye- ként.) A mű annyira elevenen a valóságból épül, hogy akár kulcsregénynek is tekinthetnénk. Cselekménye a hős szülőfalujában és Pozsonyban játszódik az ötvenes évek második felében, s jól sikerült koirajzot is nyújt benne, bár a kisebbségi nemzetiségi sors, a politika inkább csak jó történelmi háttérként szolgál, mert a regény előterében a főhős, a főiskolás Morvái, majd a szerkesztő Morvái kalandjai állnak. Morvái „egyik életéből a másikba utazik“, mert a pozsonyi fiatal magyar értelmiség tagjaként is állandóan kísérik szülőfaluja emlékei és ott szerzett élményei. A regény egy-egy részletének korábbi változatát az író már egy-egy novellájában (Elmegy a fiatalúr, ívnak a csukák) is megírta; ez azt bizonyítja, hogy Duba vallomásos hajlamú epikus, s élményeit hitelesen akarja ábrázolni. A regényes történet szerint a főiskolás Morvái falun, a szüleinél tölti a húsvéti szünidőt, templomba is elmegy, de érzi, hogy már nem tartozik a falu közösségébe, fokozatosan elidegenedik tőle. A fővárosi életben még nem találta meg a helyét, sodródik az eseményekkel, szabadon hull, mint az eldobott kő. Szereti az udvarlást, az ivást, az ittas duhajkodásokat; megkésett legénynek érzi magát a főiskolások között, mert idősebb az átlagnál, és szülei is azt szeretnék, ha már kezében volna a mérnöki oklevél. Bizonytalanság és felemás életkörülmények veszik körül minden irányból. Vágyakozik a diákszálló fiatal takarítónője után, de mindig megzavarja valami az együttlétüket. Megtetszik neki egy ártatlan falusi kislány, de mire az övé lesz, már rég elvesztette az ártatlanságát. Nem tud rendes lakáshoz jutni, s a szocializmust építő társadalom is hol kedvező, hol kedvezőtlen arcával fordul feléje. Szlovákul nehezen tudja elsajátítani a mérnöki tudományok alapjait, mégis eljut a harmadik évig, amikor kudarcot vall, elmegy a kedve a tanulástól, s ráadásul összekap a főiskola titkárával, hogy kizáratását még véletlenül se kerülhesse el. Ekkor érik meg benne a gondolat, hogy újságíróvá lesz, írásaiból fogja magát fenntartani, de mint saját fejével gondolkodó, önálló egyéniség ezen a pályán is számos akadályba ütközik. S ha már vész a fejsze, odadobja a nyelét is: amikor egyik cikke miatt eljárást indítanak ellene, szándékosan hajba kap főszerkesztőjével. Közben éli az újságírók és (költők bohém városi életét: kávéházba és borozókba jár, iszik, s egyre az elzüllés és az írói érvényesülés válaszútja előtt áll. A hősnek van egy mindennél nagyobb élménye, egy asszonnyal. Ez a viszony is csupa ellentmondás; az asszony játszik és kacérkodik vele, de hősünket bizonytalan egzisztenciának tartja, nem szeretne hozzá férjhez menni. Zsuzsa mindenkinél inkább érdekli Morváit, de igazi feleségideálnak az érintetlen lányt, Török Ilonát tartja, míg benne is nem csalódik. A problémák a regény végén sem oldódnak meg, a művet kissé befejezetlennek érezzük, amikor hősünk így búcsúzik Török Ilonától — s az olvasótól is: „— Megnézzük az éjszakai várost, aztán hajnalban vonatra ülsz és elmész tőlem. Nem fogom tudni, mit csinálsz. S nekem... sok tennivalóm lesz. Beszélnem kell az anyagbeszerzővel, s főszerkesztőmmel is van némi elintéznivalóm ... De ez csak holnap reggelre érvényes. Amikor te elmész, én elindulok lassan a Grand felé, takarékoskodom az úttal, hogy éppen hatra érjek oda, amikor nyitják a kávéházat, s beülök egy zárt bokszba, és alszom egy órácskát. Tyű, holnap sok dolgom lesz ... A Nagyasszonyt is orvoshoz kellene küldenem, amíg engem is meg nem bolondít. Bizony, bőven van tennivaló... — Es várok majd, hogy mikor hív Zsuzsa, és neked is írok levelet majd, mert azt akarom, hogy néha elgyere majd hozzám... De ezt már csak gondolta Morvái, nem mondta ki hangosan, mert az élet törvénye úgy határozta meg, hogy ő is önálló és egyéni világot hordjon magában, mert önző módon másokra hat."