Irodalmi Szemle, 1970

1970/6 - ÚJ HANGOK - Krammer Jenő: Bsrde Mária levelei

közé tartozik, akiknek művészete valóban hatott rám. — Azért arra kérem, legyen szíves, ne szánja a fáradságot, és írja meg egy-két sorban, szó szerint s egészében akarja-e közölni G. H.-hoz teendő szívbéli vallomásomat? Ebben az esetben mennyi helyet szán neki, és főkép: mily határideig küldhetem? Még ha 10 sor is lesz az egész, annak az íróhoz való tiszteletérzésem mértéke szerint kell megfogalmazódni.

Szíves izenetét ily értelemben várom, s azonkívül várni fogom levelét is, melyet ígér sorsáról.

Baráti kézszorítással

1942. X. 30. Berde Mária

Kolozsvár, Apponyi u. 43.

Kedves Krammer Jenő.

Bis dat, qui cito dat. Küldöm határidő előtt a nyilatkozatot. Lehetséges, hegy útra kelek, és akkor nem lesz időm irodalmazni. Törékeny egészségem megtanított a „munkálkodjatok, míg nappal van“ parancsára. Dolgozom, amikor lehet és szabad, de akkor teljes vértezetben. — Cikkemhez nem fűzök mást, mint hogy egészen őszinte. Ami a felhasználást illeti: én itt, Erdélyben a Pásztortűznél közbenjárhatok érte. De talán nagyobb távlatot kap addig, ha a Magyar Csillag hozza. Erről, ha a cikk elkészült, még tanakodhatunk. — Nem tudom, de jó volna próbát tenni a kérdéssel Tompa László erdélyi költőnél is. (Székelyudvarhely.) Ö állandóan foglalkozik „peremszolgálattal“, és hiszem, hogy G.H.-t is ismeri, szereti.

Szívesen, sőt igaz örömmel fogom venni további leveleit is. Engedjen meg, ha én bővebb írás helyett ezúttal a kérdéssel felelek: ismeri-e Szentségvivők című regényemet. Ha nem, úgy szívesen elküldök belőle egy pd-t. Ezen keresztül sokkal többet tud meg az erdélyi kisebbségi írók küzdelmeiből, mint akármily hosszú levelemből. Megtudja belőle egy másik perem-szolgálatosnak, férjemnek történetét is, aki akkor jött be Erdélybe, amikor százezrek elfutottak innen. Igaz, hogy mi aztán súlyos árát fizettük kitartásunknak, de sohasem szabad ajándékot megbánni, s a hazának adott áldozatot legkevésbé.

Még egyet. Amikor a tavaly télen igen válságos állapotban feküdtem a Haynal^klini- kán, egy este 9 óra tájt (ily hólyt az éjfélnek számít) felnyílt az ajtó, és egy mosolygó, vidám, szent ferenci kedvességű fej bukkant be rajta. Bibliát hozott, és elmondta, hogy imádkozni kíván velem és érettem. — Azt hiszem, kitalálja, ki volt ez az „angelus Dei“. Sohasem láttam azelőtt. Nem is küldtem érte, a jó szíve küldte hozzám. Bíró Mózes, a kis pásztor! Látja, ilyen közös Ismerőseink vannak!

Most egy kérdést: nem volna-e ideje és kedve mégis-mégis foglalkozni egy fordítói munkával. Én magyar készségét kifogástalannak érzem! A németet úgyis felül kell vizsgáltatni németországi emberrel, hiszen a mai német nyelv Jelentősen gazdagodott, és módosult, új fogalmakkal és kifejezésekkel.

Szíves üdvözlettel várom értesítéseit:

1942. XI. 18. Berde Mária

Gerhart Hauptmannról:

t

A Bethlen-Kollégium egy alapos ismerője és ismertetője a schola történetét megírva kiemeli, hogy az intézet neveltjeinek egyik szembeszökő vonása a külön utakon járó „komor eredetiség“. Ezt a legnagyobbakon legkönnyebb bemutatni: Körösi Csorna Sándoron, vagy Kemény Zsigmondon. De a szellem minden irányú és rangú munkásai is csaknem kivétel nélkül a magányosság képviselői. Nekem is voltak ugyan nagy olvasói benyomásaim, és voltak mestereim, de ezeket öt ujjamon elszámolhatom. És nem a legkisebbikre esik Gerhart Hauptmann.