Irodalmi Szemle, 1970

1970/6 - ÚJ HANGOK - Mikola Anikó: Helén egy éjszakája (elbeszélés)

bálta néha válaszra bírni, de az ő alkonyuló világából néhány sugárnyi öreges szere- tetre, ideig-óráig zsongító, feledtető balzsamra futotta már csak — megoldásra nem.

A kis szobához fűződtek emlékeinek legszebb éjszakái: az öregasszonynak egy távoli falucskába vivő emlékezései s a sötétséget kongató közeli és távolabbi toronyórák halk, ismerős szava.

A fekete fejkendős, súlytalanná töpörödött anyóka, akit anyja kései, szerelmi házasságának hullámai éppúgy partra dobtak, mint őt, a gyámolító szövetségesből lassan- lassan gyámoltalan és nyűgös gyerekké változott. Gyengülését, egyre sokasodó fogyatékosságait már csak Helén ragaszkodása és szeretete tudta elviselni. Hogy a végén még az ő számára is megkönnyebbülés volt a halála, azt a végelgyengülés által megcsúfolt öreg test körüli terhes szolgálatok magyarázzák.

Nagyanyja halála nemcsak friss levegőt, nyugodtabb éjszakákat hozott, hanem egy kis kényszerű közeledést is a másik szobához, főként anyjához, akinek figyelmét a változókor a hetvenedik évéhez közeledő, de még mindig kivételes temperamentumú mos- tohaapjáről őrá terelte.

Különösebb érzelmi változást ez sem jelentett Helén számára, meghittséget is csak annyit, amennyit a szeretethiányt palástoló túlzott udvariasság és színlelt tiszteletadás megengedett. Az anyjával ez idő tájt folytatott beszélgetései többnyire csak az iskolával, szomszédokkal, ismerősökkel, s a háztartás lélekölő gondjaival kapcsolatos felszínes témákra szorítkoztak. S még ezek is többnyire vitával, sértődéssel, az anyja tüntető s az ő félszeg visszavonulásával végződtek.

Mostohaapja ilyenkor elnéző, bölcsnek szánt mosollyal csendesítette feleségét, akinek nagyhangú lobogását csakugyan lelohasztotta kissé a jól megválasztott néhány szó, ugyanakkor ébren tartotta és szította Helén öntudatlan lázadását, amit, mint hatalmi eszközt, tartogatott gyengülése, megrokkanása idejére. Mostohaapja haszonleső, csendes lojalitása mögött is sötétség volt, emléke Heiént undorral tölti el még ma is.

— Megnézem a gyereket — hallotta a hangját a másik szobából. Anyja válaszát nem értette, de hangja színéből, szokatlan szelídségéből következtetni tudott rá, hogy valamelyik kedvenc detektívregényét olvassa éppen. — Alusztok? — nézett be mostohája ingujjban az ajtón, s mint akinek rendkívül fontos a válasz, belépett. Helén annyira meglepődött a szokatlan látogatáson, hogy eszébe sem jutott más, mint az ijedt mentegetőzés.

— Én még tanulok egy kicsit — próbált elfogulatlanul válaszolni, s egy kéznél levő füzetet dobott a tiltott olvasmányra.

Öccse, akit a nagymama halála után beköltöztettek hozzá, mélyen aludt már a lámpa' fénykörétől távolabb eső homályos sarokban. Helén maga sem tudta, miért, de saját éberségét egyszeriben jobban restcllte, mint a hálóing által fedetlenül hagyott karját és nyakát.

Ismerte már mostohaapja gyakori, túláradó hangulatait, amelyeknek motorja többnyire valami ismeretlen, számára titokzatos helyen és titokzatos körülmények között fogyasztott ital volt, de ez a mostani belépése, a mozdulat, ahogy az ágya szélére ült, és megfogta a kezét, a gyermeki tisztelettudásba valami utábkozó hidegséget vegyített. — Apuka csak most jött haza? — kérdezte, csak hogy (kérdezzen valamit, hogy feloldja magában a zavart. Sosem tudta tegezni, mint régen az édesapját, s az „apukát“ is csendes szemrehányással mondatta ki vele a kényszeredett respektus. — Most, most jöttem — válaszolta az öregember, és bizalmaskodva közelebb hajolt Helénhez.

— Ilyen későn ... és képzeld, anyád semmit se szólt. Pedig ha tudná... — próbálta kárörvendő mosollyal cinkosává avatni a lányt, s egyúttal lezárni az idejében elharapott mondatot. Hunyorított is hozzá, elismerést várt.

Heiént egyre kínosabb helyzetbe hozta a férfi furcsa bizalma, émelyítő italszaga és saját zavara, de mire az elutasítás semmitmondó válasszá formálódott volna az ajkán, keze árulón megrándult a másik szőrös, nyirkos kéz alatt.

Az öregember nem értette félre a mozdulatot. — Miért utálsz engem, ikislányom? — kezdett gyorsan a kitervelt játszmába, amelynek csak előretolt bástyái voltak az eddigiek. A farkasmosollyal körített alázat némi szánalomra bírta a lányt, dadogott valami szokványosat, hogy miért utálná, nincs rá oka, tiszteli, satöbbi, de ez a gyávaság csak lovat adott mostohaapja megszilajodott önérzete alá.