Irodalmi Szemle, 1970

1970/5 - FIGYELŐ - Szíj Rezső: Lőrincz Gyula 60 éves

nista Pártnak plakátot készített (Soha többé háborút!). 1946-ban grafikai albuma jelent meg Emlékezés címmel a Cserépfalvi-kiadónál. A könyvről Kassák Lajos írt igen szép méltatást. Az év áprilisában Lőrincz Gyula Pozsonyba ment. Ez évben három gouache- sal szerepelt az október—novemberi pozsonyi kiállításon. De gyűjteményes kiállítást mindmáig nem rendezett. Az ecsetet nem tette le, de a művész nyilvános szereplését a minimumra korlátozta. Közéleti elfoglaltsága közben sem lett hűtlen a festészethez. Könyvgrafikával és plakettervezéssel is rendszeresen foglalkozott. Számos könyvet illusztrált, és sok könyvburkolót tervezett.

II.

Lőrincz Gyula — mint az eddigiekből is kiderült — fiatal kora óta részese a baloldali mozgalmaknak. Ott találjuk a Sarló indulásánál is, -annak munkatársai között. 1931-ben a Sarló kongresszusán Lőrincz számolt be a színkonstrukciós munkacsoport terveiről. Részt vett a Sarló regösmozgalmában, bejárta a Tiszahátat és a Garam völgyét, figyelte és rajzolta a nép életét. Szociális érzéke ezeken az utakon erősödött. A Sarló színkonstrukciós törekvései nem forrottak ki, a fiatal művészek a sokféle hatás alatt nem rögződhettek egyfajta törekvés mellett. (A politikai érzékenység is sok energiát emésztett fel.) A jelszó: arccal a falu felé, mert a nyomor áldozatai ott élnek a legnagyobb számban, míg a munkásságot azért kell mozgósítani, mert hitük szerint elsősorban ez az osztály alkalmas a szocializmusért való harc segítésére. „Minden reményünk a falu s a parasztnak keresztelt különös emberek: a gazdák, háza- népük s a földtúró munkások“ — írta Győry Dezső.

A Sarló révén ismerkedett meg Balogh Edgárral, Dobossy Lászlóval, Kovács Endrével, Fučíkkal, Nezvallal, Ribákkal A mozgalom vezetője, Balogh Edgár valósággal hajszolta a művészeket, kapcsolódjanak be a kulturális és a politikai életbe, vegyék kezükbe a képzőművészet irányítását, a jól ismert nehézségek ellenére is harcolják ki érvényesülésüket a köztársaságban. Noha művészetesztétikai vonatkozásban meglehetősen merev, balos álláspontot képviselt, agitatív munkásságának így is köszönettel tartozik a kisebbségi magyar művészet. Ösztönzésére Lőrincz Gyula fölhívta a magyar művészeket, hogy válaszul a cseh szürrealista művészek prágai demonstrációjára, vonultassák föl a maguk újrealista szemléletben fogant művészetét. Ehhez azonban erőtlennek bizonyult a magyar művésztársadalom, a kiállítás elmaradt.

1935-ben Lőrincz tagja volt annak a munkásküldöttségnek, amely megjelent Rákosi Mátyás budapesti tárgyalásán. Tiltakozást nyújtott át, amelyet rajta kívül aláírt Antal Sándor, Barta Lajos, Bányai Pál, Balogh Edgár, Czabán Samu, Fábry Zoltán, Földes Sándor, Jócsik Lajos, Kaczér-Katz Illés, Prohászka István, Reichental Ferenc, Sellyei József, Szabó Béla, Vozári Dezső, Weiner Imre.

Egyik alapítója a Magyar Fiatalok Szövetségének. A Szövetség kiadásában jelent meg Adyról készült rajza ezekkel a sorokkal: „Mikor jogunk már összefogni, / Mikor mondunk már egy nagyot? / Mi, nyomorultak, összetörtek, / Magyarok és Nem-magyarok." 1935-ben egyik alapító tagja a Prágában megalakult Petőfi Körnek.

Baloldali-kommunista elkötelezettségének Lőrincz a toll fegyverével is számos alkalommal adott kifejezést. 1937-ben Eugen Hollyval, a pozsonyi Grenzbote főszerkesztőjével polemizált. Figyelmeztette, hogy amit „művészeti bolsevizmus“ és „kultúrbolse- vizmus“-ellenes harc címén művel, az előkészítése a könyv-, illetve a képmáglyáknak.

— Ezekben a sorokban már teljesem kialakult ideológiai állásfoglalása nyilatkozott meg, amelyhez a későbbiekben is következetesen ragaszkodott anélkül, hogy ez bármikor és bármilyen vonatkozásban is szélsőségekbe ragadta volna.

1938-ban egyik szervezője az ún. vágtornóci népi manifesztációnak, amely a hitleriz- mus ellen szerveződött, közös magyar-szlovák alapon, abban a hiszemben, hogy a trianoni-versailles-i csehszlovák állam hatásosabban tud ellentállni a germán nyomásnak, mint a magyar állam, s ezért elsősorban kommunista szempontból inkább a Csehszlovák Köztársaságot kell támogatni. A tornóci népgyűlés után Lőrincz Gyula megint Párizsba ment.

Lőrincz mindig fölemelte szavát a nemzetiségi művészek és művészet jogaiért, az erkölcsi és anyagi érvényesülésért, sohasem követelve többet, mint amennyi az emberség