Irodalmi Szemle, 1970

1970/5 - HAZAI FÓRUM - Lukáč, Emil Boleslav: A nagy levélváltás

kezdve a memoárokig, idealista értelmezéstől a marxisták magyarázatáig. Minden költeményét, sőt szinte minden sorát taglalták már, s egyedülálló Ady-konkordancia is létezik a kiváló Ady-barát és Ady-tolmács, Földessy Gyula tollából. E tekintetben, sajnos, még sokkal tartozunk Hviezdoslavnak, aki nemcsak szlovák költőnek a legnagyobb, hanem műve egyetemes szelleme által egyike a világ legnagyobb költőinek is.

Miért említjük itt ezt a két 'költőt együtt? Amikor nagyra becsült megbízottaik nálam jártak, kerestük a megfelelő közös témát. Sok ilyen akad mindkét irodalomban. A közeljövő feladata, a magyar szlavistáké s a szlovák hungarológusoké, hogy feltérképezzék őket. Egyike ez a legszebb és leghálásabb feladatoknak éppen azért, mert nemcsak irodalmi szükséglet és egyéni kedvtelés kérdése, hanem valóságos nemzeti és nemzetközi feladat a szó legszorosabb értelmében. A népköltészet közös forrásai és kölcsönös hatásai, az egyházi irodalmak, a kurucvilág költészete itt és ott, a kiasz- szicizmus, a felvilágosodás, a romantika korának hatásai, a Petőfi-kérdés és Petőfi- hatás, Sládkovič és Gáspár Imre barátsága, Arany hatása. S megfordítva: szlovák témák Jókainál, Mikszáthnál, Krúdynál és másoknál is. — Őszintén szólva, az itt felsorolt kölcsönös hatások inkább csak egy szűkebb irodalomtörténeti keretben érvényesíthetők igazán, míg Ady és Hviezdoslav találkozása nemzeti, országos, sőt világkoncepcióba ágyazható ügy. Egy nagy levélváltás.

Mi történt hát, mik voltak az alapok s az alapokok, amelyek ezt a kapcsolatot létrehozták? Hiszen a két költő között nemzedéknyi volt a különbség. S ez nemcsak évszámokban fejezhető ki — Hviezdoslav 1849. február 2-án született, és 1921. november 8-án halt meg, Ady viszont 1877. november 22-én látta meg a napvilágot, és 1919. január 27-én búcsúzott el az élettől. Hviezdoslav külső élete aránylag csendes, bár óceáni mélységű volt, Adyé viharos, hányatott. Adynak Érmindszent menekülést és gyógyító otthont jelentett a párizsi és pesti urbanizmusok — mint Baudelaire mondaná: „műparadicsomok“ — után, Hviezdoslavnak viszont a nagyváros csak átmeneti tartózkodási helyet, s az alsókubini magány jelentette az igazi otthont és műhelyt. Hviezdoslavnak a protestantizmus nemcsak jelleget, hanem tradicionális világnézetet is adott, Adynál a kálvinista eredet inkább csak a versek egy csoportján, az ún. „istenes“ versekben ütközik ki, s az „eleve elrendelés“ talán bizonyos tragikus nemzeti versek pesszimisztikus alap- és végtónusán észlelhető. Hviezdoslav mesterei a klasszikusok és nagy romantikusok, Ady a hazai elődökön kívül a fin de siecle főleg, francia költőinél tanult. Ha van közös szerelmük, a Biblia az, persze más-más okokbóL

Mindez messze vezetne bennünket, és feldolgozásra vár. Irigylem fiatal barátainkat mindkét oldalon, mert gazdagon kiaknázhatják ezeket az irodalmi kincsesbányákat. Magyar vonalon, úgy látszik, jobbak a fegyverek — ezt bizonyítják Sziklay, Szalatnai, Csanda, Turczel és mások munkái. Szlovák vonalon Bújnák Pál és Göllner Erzsébet elhalálozása után nehezen formálódik egy új nemzedék, amely a megkezdett munkát folytathatná.

Miben egyezett mégis a két költő világa, nemzet- és világfelfogása, világlátása?

Hviezdoslav a férfikorát, Ady gyermek-, diák- és ifjúkorát élte az ún. posztmillenáris korban. A külső máz a Gesamtbirodalom s így a magyarországi részek civilizációs álragyogása volt, ám belül korhadtság, osztályfennhéjázás, áthidalhatatlan szakadék az ún. történelmi osztályok, a polgárság és az iparosítás folyamata által szüntelenül növekedő és erősödő munkásosztály között. A nemzetiségek reménytelen helyzete (láttuk a költői álmot és meghiúsulását), félfeudális megyerendszer, s mint József Attila mondja: „Kitántorgott Amerikába / másfélmillió emberünk". Nagybirtokos hercegségek, s lent milliós tömegei a „megalázottaknak és nyomorítottaknak“, mint Dosztojevszkij mondaná. Maga a magyar nép is így sínylődött, persze, s a többiek az ún. nemzetiségek még fokozottabban. Vulkán volt az ország, s csak idő kérdése volt a robbanás. Ady és ikis csoportja érezte és tudatosította ezt, lelkiismereti kérdésükké vált az ügy, viharmadarak lettek. Ady egyéni tragédiáját a nagy nemzeti sorstragédiának rendelte alá, a szerelem költőjéből az élet és a halál, a nemzet, az emberiség költője lett. Egyike az első ún. elkötelezett költőknek a régi úri világ ellen, a hege- móniás koncepciók ellen, az új, emberséges, osztálytalan társadalom, a testvéri sors- közösség víziójáért. Megbélyegezte a háborús őrültségeket, már a párizsi leveleiben előre jelezte az első világháború katasztrófáját, a Tisza István-i rendszer csődjét,