Irodalmi Szemle, 1970

1970/5 - HAZAI FÓRUM - Lukáč, Emil Boleslav: A nagy levélváltás

amely magával hozza a közös ország széthullását, mert látta, hogy a társnemzeteket nem lehet megállítani centrifugális útjukon. Adyt kis csoportján s a munkásosztály egyes intellektuális vezetőin kívül még aránylag kevés ember értette meg; akadtak odaadó hívei, ám sok volt az ellenfele is. Vádolták magyartalansággal, kozmopolitiz- mussal, dekadenciával, pedig ő volt az igazi „Élet szeretője“, vágyott a teljes, nagyszerű, testvéries élet után; nem ő, hanem ellenkezőleg: a kor volt dekadens, mert nem ő, hanem kora és környezete volt illuzionista, ő, a vizionárius, volt a valóság embere. Ő, a „hazátlan kozmopolita bitang“ volt az igazi magyar hazafi, aki reszketve féltette népét a katasztrófától.

Hviezdoslav fejlődése s helyzete a korabeli szlovák társadalomban nem ment át ilyen háborgó hányattásokon. Hviezdoslav nem vett részt a politikai harcokban. A szlovákok társadalmi ábrája nem volt olyan szakadékos, az osztályellentétek nem voltak annyira kiélezettek, — ám mind a biológiai, mind a kulturális veszély annál fenyegetőbb volt. A gyors elnemzetlenítés korszaka volt a századvég, különösen az ún. Apponyi-törvény éve, az 1905 utáni időszak, amikor az utolsó elemi iskolából is kiszorult a szlovák nyelv. A Deák Ferenc-i és eötvösi nemzetiségi törvények szabotálása, az alkotmány kisajátítása, a képviselőválasztások „megrendszabályozása“, a fenyítő sajtótörvény-gyakorlat — egyebek kíséretében mindez nemzeti hanyatlást, lemorzsolódást, pusztulást okozott. Hviezdoslav látta mindezt, s ezer változatban megírta bibliai allegóriáiban, kozmikus panaszaiban és népi balladáiban. Ezek csúcsa az 1914-es, egyetemes érvényű Véres szonettek, párhuzamosan Ady költeményeivel, amelyek Halottak élén című kötetében vannak összegyűjtve.

Ady tiltakozásai az úri Hunnia ellen, az emberi és nemzeti jogok megtiprása ellen, a Duna-medencei testvénnépek sorsközösségéért mindenesetre felhívták a szomszédnépek költőinek figyelmét. A szlovákoknál Hviezdoslav, Roy, Rázus, a horvátoknál Krleža, a románoknál Octavian Goga figyelt fel a megértő, testvéri hangra.

1908 decemberében Ady kiadta ötödik verskötetét, az Illés szekerén-t. Ebben vaň híres költeménye: A magyar Jakobinus dala.

A költeménynek megvolt a hatása, különösen a magyar haladó körökben, ám visszhangot vert a szlovák körökben is. Hviezdoslav megírta rá nagyszabású üdvözlő válaszát. A szlovák költő már átlépte férfikora delét, lírája a naplemente fázisába ért, ez az „őszikés“ Hviezdoslav, hogy Arany kifejezését használjam. Mint említettem, egy halófélben levő nép nagy költője volt ő, bár hangját a magyar hivatalos körök is elismerték és respektálták. Már 1909-ben, a költő 60. évfordulóján ajánlotta őt Bérezik Árpád a Kisfaludy Társaság levelező tagjának, ám csak három év múlva, 1912-ben választották be ebbe a legfontosabb egykori írói testületbe, Kozma Andor és Pekár Gyula javaslatára mint a magyar irodalom szlovák ismertetőjét. Ritka fénysugár volt ez a sötét magyarországi közéletben. Ady versére hamarosan megszületett Hviezdoslav válasza. Gyönyörű felhívás, gyönyörű válasz. Kortörténeti dokumentum, két látnok találkozása.

Ám az irodalomtörténeti jelentőségű versváltásnak nincs-e esetleg valóságalapja? Itt a megoldatlan, de talán nem megoldhatatlan nyitott kérdés: mikor és hogyan jutott Ady verse, Ady könyve Hviezdoslavhoz? Albert Pražák szép könyvében — Za Hviezdoslavom — elég aprólékosan beszámol Hviezdoslav magyar könyvállományáról

— a legtöbb világklasszikus ott volt a könyvtárában, német, magyar és cseh fordításban —, Adyt mégsem említi a magyar olvasmányok között. Csukás István viszont könyvében — Ady Endre a szlovák irodalomban (MTA-kiadás, 1961) — Sziklay László levéltári tallózásai alapján megírja, hogy Sziklay megtalálta a költő hagyatékát őrző alsókubini múzeumban Földessy Gyula Ady-könyvét, amelynek lapjain Hviezdoslav ceruzajegyzetei láthatók, bizonyos kifogásokkal — írja Csukás vagy Sziklay —, ami a generációs különbségek természetes eredménye.

Ismerem Földessy valamennyi könyvét, mert a szerző mind megküldte nekem, s levelezésünk a tavalyi Irodalmi Szemlében megjelent. Hogy melyik Földessy-könyvről van szó, ezt sem Csukás, sem Sziklay nem írja meg. Ám Földessy könyvei nem voltak elegendők Ady versszövegei nélkül, hogy a magyar költő művét valaki autentikusan átérezze. Földessy egyetlen könyvében sem idézi az egész Magyar jakobinus dalát. Honnan vette hát Hviezdoslav a költeményt vagy Az Illés szekerén című kötetet? Az alsókubini könyvkereskedésben? Aligha. Külön megrendelte volna? Valószínűtlen. Is-