Irodalmi Szemle, 1970
1970/5 - Šútovec, Milan: A kuporgó
Felállt, kikapcsolta a rádiót, egy hajtásra kiürítette az üveget; a rekamiéra ült, aztán leheveredett, bámulta a mennyezetet, aztán arra gondolt, hogyha egy kicsit, egy kicsikét összekuporodna, a 'térdét az álla alá... összekuporodna, mint egy pogány a halála után... egészen jól elhelyezkedhetne abban a Szlovákiában. A pálcikák és az apró kristályocskák közé. Átfordulna. A mennyezeten lépkedne, és onnan nézné a re- kamiéjáit. És a felfordított üveg mellett, fordítva olvasná az újságot. És beleférne abba a Szlovákiába. Lehet, hogy már most beleférne. Es azután: aludt. Es azután: szalonnát evett kenyérrel. Es azután: hallgaitta a rádiót. És azután: könyvekben böngészett, de nem talált semmit. Es azután: cigarettázott. És azután: töprengett: az erős >kéz hiányzik: papírok az utcákon, tüdővészes galambok, hullik a vakolat, a büfék olyanok, mint a hányás. Üresség. Kína megegyezett Amerikával. Amerika az oroszokkal. Messze az Istentől, közel az oroszokhoz. És azután: hallgatta a rádiót: iti, ti, ti, a pontos idő huszonkét óra. Hallgatta a híreket, és a nőre gondolt a villamosban, latolgatta a lehetőséget, hogy holnap, holnap reggel megint találkoznak, és ő utánamegy, egészen a házáig. És lehet, hogy kinyitja neki a kiskaput, és így szól: tessék. Bemegy lenyomja a rekamiére, és szeretkeznek, és ő simogatja lapos hasát. Aztán jön egy szőke férfi, csönget, ő ajtót nyit, és azt mondja: olvassa el a névjegyet. Rendben van. Esetleg lehajítja a lépcsőn, bezárja az ajtót, és tovább szeretkeznek. Amikor idáig jutott, kiválasztott egy folyóiratot a sok közül, amiben nőket sejtett; lapozott. Elhajította és egy másikat húzott Jel: a harmadik oldalon fölfedezett egy lapos hasú nőit, kötött fürdőruhában. Aztán — a további oldalakon — még kettőt. Hasonlítottak az elsőre, csak a fürdőruhájuk anyaga különbözött. Előkereste az ollót, az asztalhoz ült, és hozzáfogott a kivágáshoz, óvatosan bánva a papírral is, meg az ollóval is. Mélyen aludt, fekve elszívott három cigarettát. Egy ideig bámulta a penészes meny- nyezetet, és a nadrágján levő pecsétre gondolt. Eszébe jutott, hogy meg kell írnia három levelet. De folyton csak arra a foltra bámult, azokra a pálcikákra, apró kristályokra és szőrszálakra, és úgy tűnt neki, hogy látja, amint a penész egyre bővíti területét: már nem lehet rá mondani: Szlovákia, már megnevezhetetlen alakká formálódott, óceánná, homokká, porrá, polippá; növekedett és beborította egész lakását. Már kuporognom sem kellene — gondolta megnyugvással, eloltotta a lámpát, és ezt suttogta bele a sötétbe: „Jó éjszakát, Cicero.“ De nem kapott választ. Teljes csönd volt, csak azok hárman porolták le hangtalanul a térdüket. Az egyik, a hallgatag a végén így szólt: Kelj fel és járj. És ő felkelt, de képtelen volt megmozdítani a lábát. És a keze is élettelenül lógott. Ka fér István fordítása
