Irodalmi Szemle, 1970

1970/5 - Šútovec, Milan: A kuporgó

A csap alá tette a vödröt, és a kerékkel babrált, de hirtelen eszébe jutott a szúnyog a kékes folttal. Elzárta a vizet, és a vödör mélyére szegezett tekintettel közvetlenül a lába elé öntötte a lét. Ismét babrált a kerékkel, és a habzó, vad víz harsogó cso­bogással örvénylett a vödörben, forgott és emelkedett. Amint fölegyenesedett, belenyi­lallt a derekába, és ösztönös mozdulatot tett hátrafelé a kezével: a kutya felállt. Ö egyszerre megértette, hogy hiábavaló volt az óvatosság, mert az ösztönök mindig elárulják az embert; egy ideig azért mégis latolgatta, vajon a közömbösség nem kész­teti-e visszavonulásra a kutyát. Csakhogy a kutya lassan, lépésről lépésre nyomult előre, és ö érezte ezt a felé irányuló alattomos, veszedelmes mozgást. Tudta vagy inkább emlékei alapján sejtette: a feje alacsonyan a föld felett, a szeme, rászegezve, lesi a 'tekintetét. De a tekintet nem született meg. Emberünk félt, emberünk tudta, hogy az emberi tekintet kegyetlenséget vált iki a kutyából, s egyetlen mozdulat sem létezik a kutya számára, ami érthetőbb lenne, mint a szem mozgása. Mit lát a kutya az emberi szemben? Ml nyugtalanítja benne, s ennek ellenére miért lesi, várja a pil­lanatot, amikor tekintete találkozik az emberével? A víz már a vödör szélén csobogott, már ki-kibuggyant, de nem volt mersze a csap­hoz hajolni. Térdben kissé meggörnyedt — ezt a változást nem veszi észre a kutya — és merev háttal matatott a csapon, majd elfordította. Csend lett. Bele kell nézni a kutya szemébe! Döntött, s a kutya abban a pillanatban kisebb lett, de nem — csak a fejét eresz­tette valamivel lejjebb a mellső lábai közé. Emberünk a kutya szemébe fúrta tekin­tetét, és egyet előrelépett. A kutya hátrált, de közben felmordult, és habos nyál ereszkedett ki a szájából. Az ember megint lépett egyet előre, a kutya hátra. Aztán megálltak. Küzdve a tekintetükkel, és erőt gyűjtve az elhatározáshoz és a bátorsághoz. Elkapott egy ablak mögötti mozdulatot, és megértette, hogy még egy szempár figyeli — „dönteni kell“ — döbbent rá hirtelen, és nekiindult, mereven maga elé nézve, hő­siességében és rettegésében nevetségesen. Ki tudja, mi volt inkább, hős vagy gyáva. Lába alatt megroppant az első csiga, aztán megcsúszott az első szilván, de ment a szúrós bozótban, és igen komoly teljesítménynek tartotta az egészet. Amikor az akácok alá ért, érezte, hogy még mindig két szempár figyeli. Es azután: Papucsba bújt (nedves volt), és teszilnadrágját melegítőre cserélte. Kezet mosott, és az asztalhoz ült, de csakhamar, nem tudta pontosan, mennyi idő telhetett el, ismét valami tekintetet érzett a hátán: megfordult: te vagy az, Cicero. — A falon lógott, és kihívóan nézte. Forradás látszott a homlokán, de az nem a fejéhez, hanem a kőhöz tartozott. „Te vagy az, Cicero? Te betyár.“ Felállt, és beállította a megfelelő hullámhosszat, ti, ti, ti. A pontos idő tizenhat óra. Rádió Banská Bystrica... Kerületünk útjain a mai nap folyamán tizenhét baleset történt, ami rekordot jelent. Két személy életét vesztette, egyet súlyos belső sérülé­sekkel szállítottak kórházba... Most pedig zenét adunk. „Szónokolj nekünk, Cicero!“ Kiment a konyhába, fogott egy hétdecist, meg egy aránylag tiszta poharat. Aztán leült, háttal a kőfej-fényiképnek, ivott, és egy albumban lapozgatott. A második sorban a második. Svájci sapkával a fején. Csodagyerek, akinek a kis­ujjában van az egész középiskolai tananyag. A harmadik sorban középen. Szöghajú — kiváló tanuló és költő — az első sorban balról a harmadik — a kitüntetéssel érett­ségizettek egyike — a kedves barátnőjével — a kedves egyedül. A kedves a parkban. A kedves autóval. A kedves betegsége után. Az első sorban középen. Mint évfolyam­titkár. Hosszú hajjal. Építőtábor. Társadalmi munka. Évfolyamértekezlet — tudósító­ként. Cikk az évfolyamújságban. A kedves másállapotban — barátok az avatáson — ő a kedvessel — a kedves — ő szemüveggel — a kedves, szüleivel — ő a hivatalban — ő rövid hajjal — haj nélkül — amikor harmincéves volt. Otlevélfényikép. Ö más hivatalban. Irodája. Asztala. Ö vacsorán. A kedves fia. Ő részegen messzelátóval. Más nő. Ö. A kedves. A kedves. A kedvessel a Tátrában — a kedvessel Bulgáriában — a kedves mint kalóz — a kedves a hivatalban — a kedves a Dunánál — új kosztümben. Cikke az Esti Lapban. Ö szemüveggel — ismerősökkel — egyedül — egy hónappal ezezlőtt. Egy hónappal ezelőtt a hazaiakkal. A szomszéddal. Egyedül. Rendben van ... Ti, ti, ti, a pontos idő tizenhét óra, híreket mondunk... A repülőtérre érikezett ba­ráti ... ellátogatott... elutazott... érdekeltség ... javaslatok ... keretében ... Ez érde­kes, hogy keretében . ..

Next

/
Thumbnails
Contents