Irodalmi Szemle, 1970
1970/5 - Poláček, Karel: Zsidó anekdoták
Posilesné özvegy, és két gyereke van. Poliak úr Is özvegy — három gyerekkel. Megismerkedtek, és egymásba szerettek. Aztán házasságot kötöttek. Magától értetődik, hogy megint lettek gyerekeik. Egyszer, amint Poliak hazatért, éktelen lármát hallott. „Az istenért, mi történik itt?“ „Ugyan, semmi — feleli az asszony —, csak a te gyerekeid meg az én gyerekeim összevesztek a mi gyerekeinkkel!“ Porges Ignác ősei szintén izraeliták voltak. De Porges Ignác katolikus. Egyszer, amikor valamilyen Thierfelder úr jött megkérni Vla9ta lánya kezét, így szólt hozzá Porges: „Kedves Thierfelder úr, abból ugyan nem lesz semmi sem. Először is maga zsidó, mi pedig keresztények vagyunk. Másodszor: magának egy vasa sincs, holott nálunk, zsidóknál ez a legfontosabb!“ „Róbert, miért nem akarod elvenni Irmát?“ „De apuskám, hisz bandzsít az egyik szemére.“ „Róbert, ne légy pesszimista! Mondd így: Irma az egyik szemére nem bandzsít, és aztán vedd el...“ Kosiner úr elhívta a közjegyzőt, hogy írják meg a végrendeletet. Minden jótékony- sági intézetnek száz-százezer koronát testál, és minden unokaöccsének ötszázezret. „Maga ilyen gazdag?“ — csodálkozik a közjegyző. „Egyáltalán nem, de hadd lássák, hogy jót akarok nekik.“ így szólt Salus úr a nejéhez: „Tudod, anyukám ... Ha valamelyikünknek meg kellene halnia, hát elköltöznék Benešovba.“ Jákob eltemette az asszonyt. A krematóriumból hazafelé elkísérte őt a sógora, aki a drága elhunyt hamvait tartalmazó urnát vitte. Csendesen, szomorú gondolatokba merülve lépkedtek. Egyszer csak ólmos eső kezdett el esni. Jákob megszólalt: „Gyász ide, gyász oda — szórd azt a hamut, nehogy elessünk!“ Perimutter Irma kisasszonyt akarja nejévé tenni. „Irmát akarod elvenni? — álmélkodott Potasch úr —, hisz annak viszonya volt a fél Tarnapollal.“ „Na és ...? Különben, mekkora az egész Tarnapol . ..?“ Spitz úr eltemette a feleségét. A temetés utáni estén ellátogatott hozzá Reich úr, hogy megvigasztalja egy kicsit. És rajtakapta, amint a nevelőnővel dévajkodik. „Hogy nem szégyelli magát, Spitz úr — háborodott fel —, micsoda ember... Tegnap temette el a feleségét, és íme . . .“ „Hát tudom is én, hogy mit csinálok mérhetetlen fájdalmamban?“ — válaszolt Spitz. Lustig úr ül a szobájában, meztelenül, és cilinder a fején. A látogatóba érkező Tau- sing úr elálmulva kérdezi: „Miért ülsz itt meztelenül?“ „Mert melegem van. És különben, úgysem jön senki sem.“ „És miért van a fejeden cilinder?“ „Hátha mégis jönne valaki?“ A Templom utcában két Kohnné lakott. Az egyik — isten nyugosztalja — meghalt, a másik betegen fekszik. A temetkezési vállalat alkalmazottai a gyászoló házhoz vitték volna a koporsót, de elvétették a címet. Kohn úr kinyitotta az ajtót, végignézett az altiszteken, majd beszólt a szobába, ahol a beteg feküdt: „Róza, iparkodj, már meghozták a koporsót!“
