Irodalmi Szemle, 1970
1970/5 - Vlašín, Štěpan: Cseh proletárirodalom, expresszionizmus, poétizmus
tenek, inkább érzelmi, mint értelmi alapon visszanyúlnak az élethez. F. X. Salda (O nejmladší poézii české című könyvében, 1928, 15—16. o.) igy jellemzi ezt a viszonyt: . a háború pusztította az érzéseket, az érzékeket a háborúban elnyomták, elnémították, kiéheztették: az értékek jutnak most szóhoz eddig nem ismert kizárólagossággal. Most maga az egyszerű emberi létezés is csodák csodájának tűnik föl. Csak egy háború veszélyei és szorongásai közt értik meg az emberek, hogy az emberi lét minden formájának, a legfensőbbeknek is, feltételét és alapját az addig semmibe vett egyszerű emberi érzékek és legegyszerűbb funkcióik alkotják A cseh proletárköltészet programját nemcsak a hazai társadalmi valóság, hanem külföldi irodalmi hatások is befolyásolták. A háborút ikövető években erősen hatottak rá a fraincia unanimisták (Duhamel, Romains, Vildrac), 'továbbá Jeszenyin, Biok, Majakovszkij költészete s a szovjet Proletkult elméleti tételei. Nálunk is létrejött a Pro- letkult szervezete (1921. augusztus 14.), s az azonos című folyóirat szerkesztője St. K. Neumann lett. A cseh Proletkult nem bírt szabadulni az orosz mozgalom leegyszerűsített tételeitől, de egészében, főleg a kulturális örökség kérdéseiben, nálunk nem volt a megelőző művészeti korszakok tagadásában (következetes. Bizonyos fokú beszűkülés azonban Neumann esetében is megfigyelhető ott, ahol abszolutizálja a saját fejlődési útját a civil művészettől a proletárig, s ahol egy korszakában megszakította kapcsolatait a kor modern művészeti áramlataival. Az elkötelezett művészet táborában egyre fokozódó differenciálódás során Neumann odáig jutott el, hogy végképp tagadta a polgári művészetből a proletárművészetbe való átmenet lehetőségét (Uméní v sociálni revoluci, Proletkult 2, 17, 266—288. old.) A szkepszis addig sodorta, hogy tagadta a művészet szerepét, s a közvetlen agitációt helyezte előtérbe: „A vers nem jelszó, ám ha proletárverseink nem válhatnak olyan egyszerűekké, világosakká és hatékonyakká, mint a jelszavaink, akkor valóban pokolra az egész költészettel, pokolra az egész művészettel, s legyünk inkább jó proletár szónokok, semmint jó kispolgári költők, ha igazán a kommunista forradalom, s nem pusztán egy kommunista-kispolgári irodalom a szívügyünk.“ Neumann egyoldalú nézete a művészet elkötelezettségéről és közérthetőségéről az ő alkotóterületét is korlátok közé szorította (Rudé zpevy, 1923). Rövidesen maga a költő is érezte hogy lazítania kell a szigorú regulán. A cseh proletárköltészet hulláma az 1921—1922-es esztendőkben éri el tetőfokát, de már ebben az időszakban megjelennek a belső differenciálódás jelei, éspedig nemcsak nemzedéki értelemben. Az ifjabb nemzedéknek a proletárirodalomról vallott felfogása elég lényegesen különbözik attól, ahogyan Neumann vagy Hora értelmezi — s a háború utáni nemzedék soraiban is fokozatosan erősödnek az ellentétek, például Teige és Wolker nézetei között. Elméleti cikkeiben Wolker valamennyi művészet osztályjellegét proklamálja, s a fiatalok munkájának értelmét nem a jövő vízióiban, hanem a jövőért folytatandó harcban keresi. A régi művészet individualizmusával szemben a proletárművészet fő vonásait a kollektivizmusban, az irányzatosságban és az optimizmusban látja. Ha a romantika számára a szépség elérhetetlen maradt, a proletárművészet az emberi boldogságot az ember lehetőségei közt kívánja megvalósítani. A felelősség nélküli mennyei hitből a felelős emberség felé: a ikonkrét valóság konkrét megváltoztatása — így jellemzi tömören Wolker a proletárművészat céljait. Az ellentét Jirí Wolker és Karéi Teige között a népiesség felfogásában ütközött ki a legmarkánsabban: Teige számára a népiesség az alacsonyabb értékű műfajok (varieté, indián regény, cirkusz, érzelmes regény stb.) felhasználásából adott, Wolker pedig a hagyomány révén érte el az utat a népi olvasóhoz; főként Érben balladáiban találja meg az általános érvényt biztosító formai elemeket. A Teige-kör elméletében és gyakorlatában felhasznált városi folklórnak Wolkemél túlnyomórészt a paraszti népiesség felel meg (persze minden néprajzi részletezés nélkül: Wolkernaik a lényeg, s nem a felszín volt a fontos). Neumann (s részben Wolker) koncepciója mindenekelőtt azzal hagyta kielégítetlen az új nemzedéket, hogy nem hangsúlyozta eléggé a kortárs művészet újszerűségét. A fiatalok úgy érezték, hogy a felszínes irányzatosság, érzelgősség, olcsó allegorizálás veszélye fenyeget. A szocializmus felé tájékozódó legifjabb művésznemzedék központjává az Umelecký svaz Devčtsil (Devétsil — „Acsalapu“ — Művész Szövetség, később: Svaz moderní kul-
