Irodalmi Szemle, 1970
1970/5 - Knap, Josef: A megmaradt lovak útján
Josef Knap a megmaradt I ovate útján Apjuk a háború végén pusztult el. Halálának évfordulóján az idősebb fiú, az állatorvos is hazajött a városból. Hogy repül az idő, nem állítja meg senkinek a halála! Már húsz éve! Egy negyed emberöltővel ezelőtt történt. Némely eseményt csak az ismétlődő távoli összefüggések idéznek fel. jól emlékeztek például arra, hogy akkor esett az eső: a hadifoglyok rémült vagy fásult arcán folyt a víz. , Az idő múlásával sok mindent elfelejtünk.“ „Már sok mindent elfelejtettünk“ — bólintott a fiatalabb fiú, a helyi tsz agronómusa. „Például ezt: gyalog ma már senki nem megy sehová. Nemsokára a temetőbe se.“ De ők éppen onnan jöttek, a temetőből, s gyalog, ahogyan az állatorvos javasolta; hogy tovább együtt lehessenek. Az új úton haladtak, a régi kocsiút eltűnt valahol az összeszántott parcellák lepedői alatt. „Figyeld a nyomokat, csupa lánctalpas meg traktor. Sehol egy lópatkónyom.“ „A régi utat almafák szegélyezték. Két sor almafa.“ Az aigronómus felnézett az egykori fakoronák helyén maradt semmibe. „Az ágak az út közepéig nyúltak.“ „Néha egész nyalábokat téptek le a megrakott szekérről.“ „Vagy csak néhány szálat.“ „Némelyik almafa még egészen fiatal volt. Azoknak is vége.“ „Az úton a köveket a lópaták kerekre koptatták. A kő idővel simára csiszolódik.“ Az agronómus kisfia néhány lépéssel mögöttük bandukolt, s azon gondolkodott, hogy vajon miről beszélnek ezek itt? Nem mintha rosszul hallotta volna őket. De miről beszélgetnek? Szóba került minden, visszatértek a húsz évvel ezelőtti eseményeikhez. Emlékezetükben megpróbálták felidézni őket, aztán hirtelen más témába csaptak át. „Az újságok a háborús bűnök elévülhetetlenségéről írnak.“ Az események mozgása itt volt a levegőben, belenyúlt a mai napba. A levegő láthatóvá konzerválta. A határban folyt a répaegyelés. Az asszonyok földig görnyedve vagy térdelve, alig észlelhető hernyómozgással haladtak a sorok mentén. Az egyik mezsgyétől a beláthatatlan távolságban húzódó másik mezsgye felé. Időnként felnéztek, hátukat egyengették. Mint a hullámzó vetések, ha a szellő a távolból nekik támaszkodott. (Mint akkor. Honnan hozta a szél azt a dörgést? Repülők? Vagy már a közeledő front ágyúi?) „Már csak a répaegyelés nincs gépesítve — mondta az agronómus. — De a jiCíni mezőgazdasági gépgyárban már gyártják a mintákat.“ Az idősebb testvér hirtelen megállt. „Állandóan valami dörgést hallok.“ A civilek számára tilos katonai terület felől robbanások zaja hallatszott: béke volt. S a béke mélyén zöldellt a mező, a fiatal vetés magasabb volt az aggodalmaskodó fogolypár kinyújtott nyakánál. Eltakarta a fészküket. A csendes vidéket utak hálózták be; erekként keresztezték egymást a béke vékony bőre alatt, a vér egykori iránya konzerválódott bennük. A levegő a legmegbízhatóbb konzerválószer. „Azt mondtad az előbb, hogy — kár az almafákért?“ . .. bizonyságot tévén arról az ő lelkiismeretök ... Róm. 2:15.
