Irodalmi Szemle, 1970
1970/5 - Turczel Lajos: Fábry Zoltán (1897—1970)
iSgy ~ 1970 Nem igaz! — kiáltottam megrettenten és tiltakozva a telefonba, amikor közölték velem a halálhírt. Nem igaz! — tiltakoznak majd százan és százan a csehszlovákiai és nem csehszlovákiai magyarok, ha tudomásukra jut, hogy Fábry Zoltán meghalt. Ilyen spontán tiltakozás, a könyörtelen ténnyel szemben megnyilatkozó dacos ellenszegülés akkor tör fel az emberből, ha valami nagyon élőnek, nagyon vitálisnak ar elpusztulásáról hall. A törékeny és beteges Fábry Zoltán a maga esendő testi valóságában igazán nem tartozott az elpusztíthatatlannak tűnő emberek, a pompás életerejükkel a halálnak is fittyet hányok, a halált is elriasztók közé. És mégis igaz és jogos az a tiltakozás, amelyet a halála híre váltott ki belőlünk: Fábry halála, bármennyire lesújtó is, csak látszat; lelki ereje, szelleme, mely hosszú éveken át diadalmaskodott a test nyomorúsága és a halál hatalma felett, műveiben továbbra is él és élni fog. Fábry írói, „szellememben“ fellépésétől kezdve azt az embertípust mintázza, amelyre a híres bibliai mondást fordított sorrendben és hangsúllyal kell alkalmazni: a test erőtlen, de a lélek kész, erős. A lelke — a korán megrokkant test gyengesége ellenére — mindig kész volt a jóért, emberségért folytatott szenvedélyes csatázásra, a rossz: kíméletlen visszautasítására és leleplezésére. Az emberi igazságot és erkölcsi törvényt a legnagyobb rossznak, az ő testét is. megrokkantó háborúnak az idején ismerte fel, és mindhalálig kiállt mellette. A politikai és szellemi tevékenység alapvető értékének a „vox humáná“-val kifejezett erkölcsi normákat tartotta, és az erkölcsmentes emberi cselekvés létjogosultságát a művészet szférájában is elutasította. „Szemlélete következetesen etikai megalapozottságú — írja róla egyik kritikusa. — Az erkölcsöt állítja mércéül minden bölcseleti, esztétikai és politikai kategória mellé, s fejet kell hajtanunk előtte, mert Fábry tiszta élete, erkölcsi hitele, egész példamutató közéleti szereplése ugyanazt példázza.“ Emberszeretete, emberségért való lángolása korán és kikerülhetetlenül jutott et a szocializmusig, melynek eszméit a legigazibb emberi törvényeknek vallotta. Szocialista elkötelezettségének kialakulásáról első könyvében, a Korparancsban himnikus erővel ír: „Szobám négy fala hihetetlenül kitágult: a világ szociális valóságát éltem, a marxizmus szemével néztem és az intellektuel korparancsát jelentettem: változni és változtatni. És változtam és változtattam.“ Fábryról többször és többen megírták azt, hogy európai viszonylatban olyan jelentős: publicistának számít, aki a fasizmusban születő világveszélyt korán meglátta, és azonnal s azóta is állandóan, makacs folyamatossággal és következetességgel riasztja ellene az emberiséget és emberséget. Lényének, összetett írói egyéniségének az antifasiszta magatartással való összeforrottságát ő maga egy híres fábryi formulával — ,,a műfaj neve: antifasizmus“ — fejezte ki. Fábry Zoltán
