Irodalmi Szemle, 1970

1970/4 - FIGYELŐ - Szalay Piroska: Jókai Anna: Kötél nélkül

Magát a sztorit nehéz lenne pontosan elmondani, mert itt már szó sincs hár­masszabályról, és a végén ott vagyunk, ahol az elején. Ez azonban nem a darab abszurditásáról tanúskodik, hanem az „ábrázolt“ valóság abszurditásáról, a hő­sök tehetetlenségéről. Huml doktor tudo­mányos munkát ír (pontosabban: diktál), miközben nők keringenek, kavarognak körülötte. Megjelenik „Puzuk“, az egyé­niségkutató gép is, és így nagyot „zu­han“ a figyelem-összpontosítás lehetősé­ge. Néhány percig mindenki egyszerre beszél, teljes a káosz. Ilyen helyzetben valóban lehetetlen dolgozni... A komé­dia — vagy ha úgy vesszük, a tragédia — mindenki csak mondja a magáét. Már senki sem figyel, fontosabb lett a be­széd, mint a szó, az ige. Mihályinak igaza van, hogy valóságos írói „stílusbravúr“ a szereplők — első­sorban Huml — halandzsaszerű beszéde. Itt kezdődik valahol „a mélyebb ab­szurd“. Először csak mosolygunk ezen a nagyképű tudományos „szavaláson", de hamar ráfagy ajkunkra a mosoly. Ugyanis: amit Huml mond, az mind igaz. Az általános tudományos igazságok Huml „előadásában" közhellyé degradálódnak. Ez a félelmetes. Huml „leszámol“ ugyan „Puzuk“-kal: „A helyettesíthetetlen em­ber totalitását a tudomány csak mint va­lami határértéket ostromolhatja, föltár­va benne azt, amit az adott időpontban törvényszerűségként tud bizonyítani, de azt a határértéket sohasem közelítheti meg, mert az ember, mint objektív tota­litás, végtelen dimenziókkal rendelkezik. És attól tartok, hogy az emberi »én« tényleges megismerésének kulcsa nem a tudományos megismerés objektumaként vizsgált ember jól-rosszul felfogott komp­lexségében rejlik, hanem csakis az em­berek közötti közeledés szubjektumaként vizsgált ember komplexitásában, mert sa­ját ember-voltunk végtelensége egyelőre az egyetlen fenomén, amely — bármi­lyen tökéletlen is — megközelítheti má­sok embervoltának végtelenségét." De: a következő percben „egyéni véleménnyé" (nyilvánítja ki a fent mondottakat, és egy újabb nő karjai (és karmai] közé veti magát. Talán csak a mások „ember- voltának" megközelítése érdekében? Nem, ez nem egyéni eset: itt az általá­nos igazságok degradálásáröl van szó. Amikor a tudományos dolgozó élete és munkája kettéválik. Ha a filozófusoktól elvárjuk és megköveteljük a mű és ma­gatartás egységét, a tudományos dolgo­zók sem rúghatják fel teljesen ezt az egységet. Mindenki számára így érvé­nyes: légy hű önmagadhoz. Ahol Havel továbbmutat: hátha máshol is — pél­dául a politikában, művészetben stb. — csak így kezelik a modern tudomány eredményeit? Ha már nem lehet „kita­gadni“ a szociológiát, akkor legalább diszkreditáljuk, „járassuk le"! A szocio­lógia már nem „burzsoá áltudomány" ugyan, de azért még mindig semmire sem használható. A Humlokat támogatja! Minél általánosabban és tudományosab­ban „szaval“ valaki, annál veszélytele­nebb az, amit mond. Mert legtöbbször nem is mond semmit. Az eltúlzott „loja­litásban" elnémul az ember. Ennek a „problémának" ökonómiai vonatkozásai is vannak: az ország lakosságához viszo­nyítva tudományos dolgozóink száma több, mint az USA-ban. A hatékonyságuk azonban alig a nulla fölött ingadozik. Miért? Mert ez már nem csak a tudomá­nyon múlik. Lehet Huml jobb; igazabb, emberibb lehetne — ha lehetne! — és akkor nem apró-cseprő nőügyekre paza­rolná idejét és energiáját. Vagy Huml közönséges csaló és karrierista lenne? Akkor meg az a baj, hogy ilyen emberek képviselik a tudományt. És csak a saját „tudományukkal“ törődnek, a realizáció, a társadalom már nem az ő reszortjuk. A cím nem feltétlenül csak a darabra vonatkozik: vonatkozik miránk is! Mint­ha valami nekünk is csökkentené figye­lem-összpontosítási lehetőségeinket... Az abszurd az, hogy az evidens és ba­nális tudományos igazságok a tudomány szempontjából banálisak, általában pedig evidensek, de mégis: nem elfogadottak és nem elfogadhatók. Az abszurd: amit az ember nem akar megérteni! Mészáros László Jókai Anna: Kötél nélkül Előttem fekszik a könyv. Kinyitom, és bő szüretre gondolok. S valóban, Jókai Anna drámai hangú novslláskötete olyan, mint a hordóba töltött must, amely forrong, erőlködik, beteljesedés

Next

/
Thumbnails
Contents