Irodalmi Szemle, 1970
1970/4 - FIGYELŐ - Szalay Piroska: Jókai Anna: Kötél nélkül
Magát a sztorit nehéz lenne pontosan elmondani, mert itt már szó sincs hármasszabályról, és a végén ott vagyunk, ahol az elején. Ez azonban nem a darab abszurditásáról tanúskodik, hanem az „ábrázolt“ valóság abszurditásáról, a hősök tehetetlenségéről. Huml doktor tudományos munkát ír (pontosabban: diktál), miközben nők keringenek, kavarognak körülötte. Megjelenik „Puzuk“, az egyéniségkutató gép is, és így nagyot „zuhan“ a figyelem-összpontosítás lehetősége. Néhány percig mindenki egyszerre beszél, teljes a káosz. Ilyen helyzetben valóban lehetetlen dolgozni... A komédia — vagy ha úgy vesszük, a tragédia — mindenki csak mondja a magáét. Már senki sem figyel, fontosabb lett a beszéd, mint a szó, az ige. Mihályinak igaza van, hogy valóságos írói „stílusbravúr“ a szereplők — elsősorban Huml — halandzsaszerű beszéde. Itt kezdődik valahol „a mélyebb abszurd“. Először csak mosolygunk ezen a nagyképű tudományos „szavaláson", de hamar ráfagy ajkunkra a mosoly. Ugyanis: amit Huml mond, az mind igaz. Az általános tudományos igazságok Huml „előadásában" közhellyé degradálódnak. Ez a félelmetes. Huml „leszámol“ ugyan „Puzuk“-kal: „A helyettesíthetetlen ember totalitását a tudomány csak mint valami határértéket ostromolhatja, föltárva benne azt, amit az adott időpontban törvényszerűségként tud bizonyítani, de azt a határértéket sohasem közelítheti meg, mert az ember, mint objektív totalitás, végtelen dimenziókkal rendelkezik. És attól tartok, hogy az emberi »én« tényleges megismerésének kulcsa nem a tudományos megismerés objektumaként vizsgált ember jól-rosszul felfogott komplexségében rejlik, hanem csakis az emberek közötti közeledés szubjektumaként vizsgált ember komplexitásában, mert saját ember-voltunk végtelensége egyelőre az egyetlen fenomén, amely — bármilyen tökéletlen is — megközelítheti mások embervoltának végtelenségét." De: a következő percben „egyéni véleménnyé" (nyilvánítja ki a fent mondottakat, és egy újabb nő karjai (és karmai] közé veti magát. Talán csak a mások „ember- voltának" megközelítése érdekében? Nem, ez nem egyéni eset: itt az általános igazságok degradálásáröl van szó. Amikor a tudományos dolgozó élete és munkája kettéválik. Ha a filozófusoktól elvárjuk és megköveteljük a mű és magatartás egységét, a tudományos dolgozók sem rúghatják fel teljesen ezt az egységet. Mindenki számára így érvényes: légy hű önmagadhoz. Ahol Havel továbbmutat: hátha máshol is — például a politikában, művészetben stb. — csak így kezelik a modern tudomány eredményeit? Ha már nem lehet „kitagadni“ a szociológiát, akkor legalább diszkreditáljuk, „járassuk le"! A szociológia már nem „burzsoá áltudomány" ugyan, de azért még mindig semmire sem használható. A Humlokat támogatja! Minél általánosabban és tudományosabban „szaval“ valaki, annál veszélytelenebb az, amit mond. Mert legtöbbször nem is mond semmit. Az eltúlzott „lojalitásban" elnémul az ember. Ennek a „problémának" ökonómiai vonatkozásai is vannak: az ország lakosságához viszonyítva tudományos dolgozóink száma több, mint az USA-ban. A hatékonyságuk azonban alig a nulla fölött ingadozik. Miért? Mert ez már nem csak a tudományon múlik. Lehet Huml jobb; igazabb, emberibb lehetne — ha lehetne! — és akkor nem apró-cseprő nőügyekre pazarolná idejét és energiáját. Vagy Huml közönséges csaló és karrierista lenne? Akkor meg az a baj, hogy ilyen emberek képviselik a tudományt. És csak a saját „tudományukkal“ törődnek, a realizáció, a társadalom már nem az ő reszortjuk. A cím nem feltétlenül csak a darabra vonatkozik: vonatkozik miránk is! Mintha valami nekünk is csökkentené figyelem-összpontosítási lehetőségeinket... Az abszurd az, hogy az evidens és banális tudományos igazságok a tudomány szempontjából banálisak, általában pedig evidensek, de mégis: nem elfogadottak és nem elfogadhatók. Az abszurd: amit az ember nem akar megérteni! Mészáros László Jókai Anna: Kötél nélkül Előttem fekszik a könyv. Kinyitom, és bő szüretre gondolok. S valóban, Jókai Anna drámai hangú novslláskötete olyan, mint a hordóba töltött must, amely forrong, erőlködik, beteljesedés
