Irodalmi Szemle, 1970
1970/1 - Zs. Nagy Lajos: Vigilia
Zs. Nagy Lajos Dt^ftlÍCT Bán Samu, a riporter, este hétkor még magányosan üldögélt a Narclsban, s akkor még egészen jó volt a közérzete. Bármilyen furán hangzik is, higgyük el neki, hogy gesztenyésbódénak érezte magát, lelke mélyén sercegő lángon pirultak a gesztenyék, s az volt a szándéka, hogy az illatos gyümölccsel majd megkínálja a miniszoknyás lányokat, hálából, amiért telt és pucér combjukkal fordultak asztala felé. Ezt a szándékát később elfelejtette, vagy tudatosan elejtette, de továbbra is habkönnyű volt a teste-lelke. Szereti Szilviát, és ami még fontosabb, Szilvia is szereti őt. Ez végérvényes állapot, aminek az sem árthat, hogy ő most végigpásztázza tekintetével a miniszoknyás lányok duzzadó combjait, válogatja, osztályozza őket. Bármelyiket ideinthetném, gondolta, de nem teszem; aki Szilviát ismeri, nem tesz ilyesmit. Pedig pénzem Is van tette még hozzá. De Szilvia még fél nyolckor is váratott magára, s a másfél órás késés a riporter lelkében erőteljes rengéseket okozott. A negyedik féldeci konyakot itta, s ekkor már teljesen átérezte annak ia külvárosi ácsmesternek a lelkiállapotát, aki a tegnapi lapok szerint a tűzhely forró lapján megsütötte a feleségét. Te nem vagy külvárosi ácsmester, dorgálta magát, te riporter vagy, egyesek szerint a legjobb határmenti riporter, még ha politikailag nem vagy is egészen megbízható. A féltékenység nem volna méltó hozzád. Szilviához sem, aki nem is a feleséged, hanem szabad és büszke személyiség. Nyolcig várok, határozta el, és még egy konyakot rendelt. Az utolsó legyen parancsolt magára, mert érezte, hogy szédül. Ekkor lépett a szomszéd asztalhoz az ismeretlen férfi. Leült, és tökéletesen eltakarta a térd- és combkiállítást. Leütöm — ez volt a riporter első gondolata, s a gyűlölettől a szája széle is remegett. Magas, széles vállú férfi volt, vastag, bozontos szemöldökkel... Bemérte a távolságot. Előreugrok, és azonnal ütök, jobbal a szeme közé. Azután teljesen megfeledkezett a bozontos szemöldökűről. Lassan felemelte a karját, s az órájára pillantott. Nyolc múlt öt perccel. Fizetek, tündérasszony, szólt az elsuhanó pincérnő után, de az úgy tett, mintha nem hallaná. Nyílt az ajtó, és Szilvia lépett be karcsún, kipirult arccal. Körülnézett, a riporter magasra emelt kézzel integetett neki. Ahogy közeledett, úgy hűlt meg Samuban a vér, mert észrevette, hogy Szilvia nem őrá mosolyog, hanem a bozontos szemű férfira, majd hozzá is lép, és megcsókolja a fülét. Szilvia egy pillantásra se méltatta a riportert. Samu ámulva huppant vissza a székre, s bámulva csodálkozott. A lány a bozontos szemöldökű hatalmas tenyerébe csúsztatta a kezét. Boldogan mosolygott. Az ismeretlen férfi konyakot és kávét rendelt Szilviának, s míg a pincérnő vissza nem tért, kétszer is szájon csókolta a lányt. Abban egy pillanatig sem kételkedett, hogy Szilvia ül a szomszéd asztalnál. Szilviát nem lehet más nővel összetéveszteni.
