Irodalmi Szemle, 1970
1970/4 - FIGYELŐ - Kmeczkó Mihály: Hintázom a seholsincs ágon (Új égtájak, Occidental Press, Washington)
figyelő Hintázom a seholsincs ágon (0) égtájak — 1956 óta idegenben élő költők antológiája — Occidental Press Washington, 1969) „Kívülről, távolról a magyar költészet egyáltalán nem az a történelemben egyedülálló, üdvös és csodálatos Kis Kivétel', akit maga a sugárkoronás, matyóruhás Boldogasszony tentél és patronál az ölében" — írja az antológia Bevezető őszinte beszédében a Wimbledonban élő Határ Győző, s ezzel a leghatározottabban üti le a tájékoztatás alaphangját. „Idegenben magyar költő vagy úgy lesz az ember, hogy magával hozza a „költőnemzet vagyunk“ fertőzését — s akkor ennek szédületes félreértéseitől neki magának kell megszabadulnia — vagy úgy, hogy az Isten is annak teremtette: ilyenkor nincs visszabeszéd, csupán az ihlet garmadával érkező üzenete ... Nagy hendikep, hogy szavukra (a külföldön élő költők szavára — a recenzens megj.) csupán a diaszpóra s nem egy ország rezonál... egzisztencialista kitaszítottságukban csontvázra csupaszodnak a szavak." Ebből az alaphelyzetből indul tehát az idegenben élő magyar költő; nem véletlen, hogy első versei így fogalmazódnak tényfslmérő válasszá (latba vétve az otthonról hozott örökséget): „Félek dadogni kőnehéz haláltól Félek hangom belém sziklákat szaggat" (András Sándor: Annának) vagy: „Akár a sirály úgy lebeg a sors betűje égre írva a nyelv a szót mint nagy követ megmozdítani nem bírja.“ (Bakucz József: Rockway Beach, 1957 karácsony) és: „Megvertek minket szavakkal, karóba húzott, kihűlt igékkel, a megváltó beszéd kényszerképzetével, szavakon élősködőt, csönddel." (Thinsz Géza- A pohár) Valószínűleg ennek az „eszmélésnek“ tulajdonítható, hogy az antológia költői — András Sándor, Bakucz József, Gömö- ri György, Horváth Elemér, Kemenes-Gé- fin László, Készéi István, Lőkös Antal, Makkai Adám, Máté Imre, Nyéki Lajos, Papp Tibor, Siklós István, Sulyok Vince és Vitéz György — mentesek mindenfajta nosztalgiától és szentimentalizmus- tól. A világ törülközőjébe törlik arcukat: „azért vagy almafa a kertben, hogy az árnyék körüljárjon" „miért is nőne nagyobbodó árnyék-ágain az igazi almafához visszaút" (Papp Tibor: Élősövény + A sivataghoz) „... lesátoroztunk a világ minden keresztútján. ... Ritka vadat kergetünk világemlékezet óta, nevét ugyan ki tudja“ (Gömöri György: Ojmódi nomádok) Az idegenbe szakadás következménye legtöbbször magány, elidegenedés. Az ő magányuk a sivatagban gyökeret eresztő növény és a hullám hátára épült tévétorony konoksága-magánya: „jaj, egyedülvalóságomnak ... titkai nőnek, mint a hullán karom és szőrzet senki, akihez dolgaimban magamat mérjem."
